Újra formában

Gusztos Péter SZDSZ-es országgyűlési képviselő egyike a legsportosabb politikusoknak, pedig volt, hogy tízkilónyi túlsúllyal küszködött és naponta másfél doboznyi cigarettát is elfüstölt. Fiatalkori sportja a foci volt, majd futással szokott le a dohányzásról, és mostanában is ezzel tartja rendben egészségét.

- Kilenc éves koromban kezdtem futni, egy barátommal esténként körbefutottuk a lakótelepet. Gyermek- és kamaszkoromat végigfociztam a grundon. Télen-nyáron, esőben, hóban, sötétedésig játszottunk. Az általános iskola második felében kézilabdáztam. Barátkoztam a tájfutással is, amit nagyon szerettem, mert erdőben, hegyen futni az egyik legjobb dolog, már persze azok közül, amit az ember egyedül csinálhat. A tájfutásban nem voltam túl eredményes, mert bár elég jól futottam, a térképpel nagyon szeleburdi voltam.
A gimnáziumot a salgótarjáni Madách sporttagozatán végeztem, ebben az időben a megyei bajnokságban játszottam igazolt labdarúgóként. A futás, mint hobbi akkor is, azóta is fontos része volt és maradt az életemnek. Persze voltak időszakok, amikor ellustultam, vagy épp felmentést adtam magamnak azzal, hogy nincs időm. Amikor a Parlamentbe bekerültem, szembesültem azzal, hogy a politikus-életforma mellett különösen fontos a rendszeres mozgás. A képviselőség a közhiedelemmel ellentétben sok munkával jár - erről a feleségem tudna beszámolni -, ráadásul a tárgyalások, kávék, pogácsák világa nem nevezhető a tudatos, egészséges táplálkozás fellegvárának sem.
A 2002-es választás előtti két évből tíz kiló plusszal jöttem ki, napi egy-másfél doboz cigit szívtam. A képviselői eskü letétele után nem sokkal kimentem a Margitszigetre, állapotomra jellemző, hogy majd' 55 percbe tellett körbefutnom. A futással szoktam le a cigiről, szép lassan újra formába kerültem. Igaz lehet, hogy a szervezet emlékszik bizonyos mértékben a serdülő- és kamaszkorban megalapozott kondira, mert egy évvel később háromnegyed óra alatt két kört pengettem le a Szigeten.
2003 nyarán futottam először félmaratont. Valamiért lemértem a születésem és a fogantatásom helye közti távot. Meglepve láttam, hogy Pásztó kórháza és Bokor község között pont egy félmaraton az út, el is határoztam, hogy ezt minden június elején, a születésnapom körül le is futom. Évente egyszer, egyedül, a Cserhát lankáin felfelé, "visszafelé" ezen a fizikai és spirituális úton: megtisztító élmény. Ha már a transzcendens dolgoknál tartunk: Sára lányunk minden bizonnyal a 2004-es, feleségemmel együtt lefutott Vivicitta napján fogant.
2003-ban futottam először utcai versenyen, 1:48-as időt értem el a Nike Félmaratonon. Egy hónappal később csak a szívem vitt végig a maratonon, amire kissé felkészületlenül mentem el: az utolsó futásom a félmaraton volt. 5:08-cal, de a boldogságtól könnyezve érkeztem a célba.
Sajnos elkapott a gépszíj, fejembe vettem, hogy ilyen-olyan időket fogok futni, meg hogy megnyerem a parlamenti képviselőknek rendezett maratonfutó világbajnokságot. És mivel nem csak ész nélkül terheltem magam, hanem - megfeledkezve arról, amit gimnáziumi osztályfőnököm és testnevelő-tanárom, az atléta-edző Herczeg Vince nem győzött elégszer mondani nekünk - ellógtam az aprómunkát, az alapos bemelegítést és a futás utáni nyújtást, két éve nyáron beszereztem egy elég súlyos combizom-szakadást.
Idén tavasztól tudok újra futni. Sokat tanultam a sérülésből, fizikailag és lelkileg egyaránt. Egyrészt a korábban csak a futás kellemetlen velejárójának tartott bemelegítés, nyújtás ma már a futás nélkülözhetetlen része számomra, másrészt pedig 30 éves amatőr futóként nem hajszolok időeredményeket. Sokszor óra nélkül futok, csak arra figyelve, hogy jól érezzem magam.
Azt hiszem, nekünk, amatőr futóknak ez a legfontosabb: a WHO egészség-definíciója is azt mondja, hogy az egészség az egyén fizikai, mentális és szociális jólétét jelenti. Az izmok, a keringés karbantartása mellett a stressz-oldó hatás, az önbizalom, amit az ad nekünk, hogy le tudjuk győzni saját lustaságunk, és a rendszeresség, ami az élet más területén - így a munkánkban is - segít időnk helyes beosztásában, sikerek elérésében.
És ki tudja? Egyszer talán egy, a mi szintünkön jónak tekinthető időbe, versenyeredménybe is beleszaladunk, ha úgy alakul. Asafa Powell mondta százas világcsúcsa után: "senki sem tudhatja, valójában milyen gyorsan képes futni az ember."