Színésznő futómúlttal és -jelennel

Művészet és sport. Vajon mennyire fér meg egymással e két fogalom? Nagy-Kálózy Eszter esetében tökéletes harmóniában. Az Érdemes Művész-, és Jászai Mari díjjal is kitüntetett színművésznő a fellépések között képes volt egy 1:39 óra alatti félmaratonra is!

- Azért azt nem szabad elfelejteni, hogy a futáshoz van némi előéletem. Az általános és középiskolás éveimben atlétizáltam a Tatabányai Bányász Sportegyesület színeiben. Akkoriban, serdülőként még nem volt speciális számunk, az atlétika minden ágában meg kellett mérkőznünk egymással. A gátfutást, az ugrásokat, és persze a futást szerettem nagyon. A dobások viszont nem nagyon mentek - emlékszik vissza a kezdetekre a törékeny alkatú színésznő. - Csodálatos idők voltak, rengetegen voltunk, nagy élet volt a pályán, kiváló hangulat. Nagyon sok dolgot tanultam a sporton keresztül. Az jó felkészítőnek bizonyult az életre.

- Nem beszélve arról, hogy a futás kiváló kondíciót biztosít a színpadon.

- De nem csak fizikális értelemben, hanem szellemileg is! Sok mindennel próbálkoztam, de végül a futás mellett kötöttem ki, amikor végérvényesen kiderült a számomra, hogy testmozgás nélkül már nem nagyon tudok létezni, mert mindig-mindig kell csinálnom valamit. Ehhez nem kell más, csak egy futócipő. Az ember fölhúzza a lábára, és a gondolataival együtt nekiindul. Nagyon jó kikapcsolódás is egyben, amely nem csak a testet építi, hanem mindent át lehet gondolni menet közben. Szöveget ugyan nem tanulok, mert soha nem futok lejátszóval. De az engem foglalkoztató problémákat nagyon jól tudom kezelni. A szöveg mögötteseit átgondolva próbálok meg fölépíteni valamit magamból. Sok jó ötlet jutott már eszembe futás közben! Én ugyanúgy gondolom, mint a régi görögök, hogy akkor van egységben az ember, amikor testileg és szellemileg is ép és egészséges. Nem csak egy-egy előadáshoz kell mindkét fajta állóképesség, hanem az egész színészmesterséghez. Mert el kell viselni a ,,dolgozom, nem dolgozom", kihagyásokkal teli életet.

- Azt a bizonyos 1:39 órás félmaratonit mikor és hol futotta?

- Hat éve próbálkoztam meg először ezzel a távval. Egész évben futottam. Többet-kevesebbet, mikor hogy alakult. Csak a saját érzéseimre hagyatkoztam, nem kértem ki senkinek a tanácsát. Akkor fogalmam sem volt róla, mire leszek képes. Egyetlen célom volt: hogy ne vegyen föl a záróbusz.

- Attól nagyon messze volt...

- Igen, mert 1:45 óra alatt értem célba. Nem tudtam előzetesen, hogyan osszam be az erőmet, csak a testem jelzéseire hagyatkoztam, és utólag talán mondhatom, hogy megértettem azokat. Hatalmas öröm volt a célba érkezés, aztán mindenképpen javítani akartam az időmön. Ha már ez így sikerült, akkor képes vagyok rá, gondoltam. 2001-ben aztán minden összejött. Azokban az időkben összeakadtam néhány sportolóval. Ők is csak néhány perccel voltak nálam gyorsabbak, így nagyon elégedett és büszke voltam. Ez egy jó kis küzdelem. Olyan jó, amikor az ember megvívja ezeket az apró csatákat, és győz! Meg aztán az is egy életre szóló élmény volt, hogy láttam azt a rengeteg embert célba érni. Fiatalokat, idősebbeket. Voltak hetven évesek is, akik nekiálltak, és végigfutották. Ez megható, és felemelő érzés. Azt erősíti bennem, hogy semmiről nem késtem le, egyszer talán én is nekiindulhatok egy maratoni távnak, és célba is érek a negyvenkét kilométeren.

Szöveg: Marik Balázs
Kép: www.szinhaz.hu