|
BERECZ ÉS BENKÓ A LEGGYORSABB HEGYMENŐ
|
Az újjászületett üdítően zöld természet, virágillattal teli hegyi levegő és a főváros ébredező, felhőkbe borult látványa fogadta az 5. Apenta Hegyi Félmaraton és Váltó mintegy 3300 résztvevőjét vasárnap délelőtt a Normafánál. A futás évének következő eseménye már igazi próbatétel elé állította a futókat. A félmaratoni táv 21 097.5 métere mellett a budai hegyek lankáin és emelkedőin haladó útvonal 316 méteres szintkülönbségét és a hideg, időnként viharos szelet is le kellett győzni ahhoz, hogy a célvonalon áthaladva a teljesítést igazoló érmek jogos tulajdonosaik nyakába kerüljenek . |
A sportos családi napon először a túrázók, gyaloglók indultak el Csillebércről a János hegyre vezető erdei ösvényen. A nyolc kilométeres séta közben jutott idő a természet szemrevételezésére, az elő-előbukkanó napsugarak melegének élvezetére és a baráti, családi beszélgetésekre is. A 2 kilométeres Apenta félmaratonkán többnyire általános iskolások és gyermekükkel kéz a kézben kocogó anyukák, apukák rajtoltak. |
A gyaloglók nyugalmával ellentétben a félmaratoni futókat fokozatosan
hatalmába kerítette a versenyláz. Több mint hatszázan először álltak rajthoz
az Apenta félmaratonon, köztük százhatvanan életük első félmaratoni teljesítését
tűzték ki célul ezen a napon. A mezőnyben volt az a hetven futó is, akik
a verseny történetének mind a négy korábbi 21 kilométerét már a lábukban
tudhatták. Tizenegy órakor dr. Mitnyan György lövésére rajtolt el a mezőny, majd maga a XII. kerületi polgármester is beállt a futók közé, hogy a tavalyi sikeres teljesítés után az idén is célba érjen. A férfiaknál a mezőtúri Berecz Lajos (1:08:29) négy kilométer után az élre állt és előnyét fokozatosan növelve győzött a pécsiek címvédője, Kőműves Norbert (1:10:33) és a kétszeres Kékes Csúcsfutás győztes, gyulai Biri Ferenc (1:12:47) előtt. A férfiakhoz hasonlóan a hölgyeknél aranyérmes Benkó Gabriellával (1:25:52) sem bírt senki lépést tartani ezen a napon és fölényesen győzött Szabó Andrea (1:27:31) és Fehér Enikő (1:34:57) előtt. |
Az Apenta hegyi félmaraton egybeesett a Vöröskereszt és Vörösfélhold Világnapjával. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (VKNB) budapesti székhelyű Közép-Európai Képviselete és a Magyar Vöröskereszt (MVK) ezt a különleges napot ezzel a futóversennyel ünneplte meg. A Vöröskereszt humanitárius eszméit a magyar sport kiemelkedő alakjai hirdették. Az érmet ezúttal olimpiai- és világbajnok, olimpiai helyezett sportolók - a kajakos Kovács Katalin, Bóta Kinga, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, az evezős Haller Ákos, a vívó Nemcsik Zsolt - osztották a célban a futók nagy örömére. |
DOBOGÓS NYILATKOZATOK: |
Berecz Lajos (Mezőtúri SE): "Négy kilométer után egyedül maradtam, miután a címvédő Kőműves Norbert leszakadt. Nem ment könnyedén, alig egy hónapja kezdtem el edzeni. Influenza görcsös köhögése okozta bordatörések miatt öt hetes pihenőre kényszerültem. Nagyon örülök a győzelemnek, mert 2001-ben itt mutatkoztam be először BSI eseményen, akkor harmadik lettem. Ráadásul hegymenő sem vagyok, de ma nekem ment a legjobban a Normafán." Kőműves Norbert (PVSK): Biri Ferenc (Gyulai SE): |
Bekó Gabriella (BHSE): "Kellemes verseny volt. Edzésszerűen futottam, mert a maratoni országos bajnokságot követő nagy pihenés után edzőm, Gál Géza bácsi kíváncsi volt arra, hol tartok. Külön köszönöm a frissítő állomásokon dolgozó gyerekeknek a remek bíztatást. Számomra most triatlonos szezon következik, így maratonra, félmaratonra már csak ősszel vállalkozom." Szabó Andrea (Unik SE): Fehér Enikő (GYÖTRI): |
A BSI következő budapesti eseménye a 17. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál május 22-én, a Városligetben. Vidéken a T-Com Vivicittá Városvédő Futásokkal - május 14. Kaposvár, május 21. Kecskemét, május 22. Debrecen, május 28. Székesfehérvár, május 29. Veszprém, június 4. Szeged - folytatódik a Futás Éve. |
5. Apenta Hegyi Félmaraton és váltó Eredmények: 21.1 km |
Férfiak: 1. Berecz Lajos (Mezőtúri VSI) 1:08:29 2. Kőműves Norbert (PVSK 67) 1:10:33 3. Biri Ferenc (Gyulai SE) 1:12:47 4. Kedves Roland (Mezőtúri VSI) 1:16:12 5. Hajnali Gábor (Esztergom) 1:16:25 6. Pulszky Lajos (Mocorgó) 1:17:33 |
Nők: 1. Benkó Gabriella (BHSE) 1:25:52 2. Szabó Andrea (UNIK SE) 1:27:31 3. Fehér Enikő (GYÖTRI-Gyöngyös) 1:34:57 4. Ocsovainé Gombás Mária (Hatvan) 1:36:28 5. Berkes Katalin (Margitszigeti AC) 1:38:01 6. Ugyan Anita (Excelsior) 1:39:57 |
Apenta Hegyi Félmaraton Váltó (9,8-7,8-3,5 km) |
Férfiak: 1. Csukott száj (Budapest) 1:19:59 2. Gyúró Team (Bugyi) 1:21:03 3. Zöldgömb SK (Budapest) 1:22:02 Nők: 1. Szabadnapos Csigák (Budapest) 1:45:16 2. Kengyelfutó Gyalogkakukk (Budapest) 1:45:18 3. Soproni kocogó kismamák (Sopron) 1:48:49 Vegyes: 1. OTP Futókör Miki Team (Budapest) 1:29:58 2. Sityak SE (Budapest) 1:33:49 3. Melinda és a fiúk (Szolnok) 1:35:10 |
Fut a cég! |
Férfiak: 1. Intereurópa Bank (Budapest) 1:24:44 2. Sanitas Med Bt. (Budapest) 1:27:52 3. Elektrolux We-Kings(Jászberény) 1:35:03 |
Apenta Félmaratonka (2 km) |
Férfiak: 1. Ficzere Péter (MAC Népstadion) 6:54 2. Pámer Gábor (Györköny) 6:55 3. Koós Erik (Jókai Mór Ált. Isk., Bp.) 7:33 Nők: 1. Márkfy Anna (Vasas Humánsoft) 7:54 2. Szabó Adrienn (Villám SC) 8:12 3. Szabó Tímea (Villám SC) 8:24 |
Az Apenta hegyi félmaraton teljes eredménylistája
és képcsarnoka vasárnap késő éjszakától lesz megtekinthető a honlapon.
Gratulálunk a célba érkezőknek!
|