Kékes Csúcsfutás - Versenytörténet

| 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2021

24. Antenna Hungária Kékes Csúcsfutás - 2021. szeptember 18.

24. alkalommal rendeztük meg csúcstámadó eseményünket, vagyis az Antenna Hungária Kékes Csúcsfutást - a rendezvény történetében másodszor őszi időpontban.

Az útvonal a kezdetektől változatlan: a mátrafüredi rajt után 11,6 km-t kell futni az ország tetejét jelző legendás, 1014 méter magasan lévő csúcskőig. A kihívást nem a táv hossza, hanem a 671 méteres szintkülönbség jelenti, ahol a legmeredekebb 300 méteres szakaszon 12%-os az emelkedő.

A csúcshódításra idén 290 hazai településről közel 1300 nevezés érkezett. A kalandvágyók késő délelőtt futáshoz ideális időjárásban, napos 20 fokban rajtoltak el, a hegytetőn 12 fokos, enyhén szeles idő, ám sok-sok szurkoló, fantasztikus hangulat és menő befutóérem várta őket.

Az első Kékes Csúcsfutást 1998-ban rendeztük, az idei versenyen köszönthettük az esemény történetének 30 000. célba érkezőjét. A legidősebb teljesítőnk a 85 éves Fehér Karcsi bácsi, az indulók közül 14 fő minden eddigi csúcsfutást abszolvált.

EREDMÉNYEK

FÉRFIAK
1.Juhász Patrik (Magyar Futósport Egyesület) 00:48:29
2.Bogos Tamás (ARAK UP Akadémia) 00:49:06
3.Ördög Krisztián (DVTK SE) 00:53:24

NŐK
1.Zólyomi Kinga (Csömöri Sport Kft.) 01:02:30
2.Varjasiné Tuli Veronika 01:03:09
3.Ijjasné Róta Annamária 01:03:31

22. Kékes Csúcsfutás - 2019. június 1.

Nevezési csúcsot döntött a Budapest Sportiroda által szervezett 22. Kékes Csúcsfutás. Az 1998 óta folyamatosan megrendezésre kerülő eseményre idén 2350 futó jelentkezett, több mint harmaduk sík alföldi megyékből.
Az esemény útvonala a kezdetektől változatlan, a mátrafüredi rajt után 11.6 km-t kell futni az ország tetejét jelző, jól ismert és legendás 1014 méter magasan lévő kőhöz. A kihívást nem a táv hossza, hanem a 671 méteres szintkülönbség jelentette, ahol a legmeredekebb 300 méteren 12%-os volt az emelkedés.
Idén az időjárás is a futók pártjára állt, kicsit szeles, de közel ideális futóidőben, 22 fokban rajtoltak, míg a célban pár fokkal hűvösebb volt. Az esős május után a Mátra talán a legszebb arcát mutatta, a zöld szín összes árnyalata adta a díszletet a felfutáshoz.

Az elrajtolók 99%-a teljesítette a feladatot, és megérintette az ország legmagasabb pontját. A leggyorsabb férfi Khoór Bence (Bp. Honvéd SE) volt 00:48:06 idővel, míg a leggyorsabb hölgy Merényi Tímea Krisztina (Hegyalja2050 SE) 00:55:24-es időeredménnyel.

A győztesek után még több, mint 2 órán át özönlöttek az amatőrök, köztük az a 17 futó, aki mind a 22 eddigi versenyen elindult és célba ért.

A kihívást több idősebb, 70 év feletti futó is teljesítette, köztük a legidősebb az 1935-ös születésű, kisújszállási Fehér Károly, a női mezőny legtapasztaltabb futója pedig az 1949-es születésű szegedi Dobó Katalin volt. Bármennyire nehéz is a pálya, idén is többen teljesítették babakocsiban a gyermeküket, unokájukat tolva a felfutást. Természetesen idén is célba értek a SUHANJ! Alapítvány önkéntesei, akik kerekesszékes társaikat tolták és segítették ezen óriási élmény átélésében.

Eredmények:
Férfiak:
1. Khoór Bence (Bp. Honvéd SE) 00:48:06
2. Didriksen Albert 00:48:53
3. Szőke Balázs (DSCSI) 00:49:38

Nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (Hegyalja2050 SE) 00:55:24
2. Zólyomi Kinga (Csömöri Sport Kft.) 00:58:52
3. Ősi Eszter Aliz (Hegyalja2050 SE) 00:59:02

21. Kékes Csúcsfutás - 2018. június 2.

Több mint kétezer csúcshódító mert nagyot álmodni 2018-ban, szombat délelőtt ugyanis 2100 nevezővel rajtolt el a 21. Kékes Csúcsfutás.

Az időjárás kis híján megviccelte a futókat, akik szentül hiszik, hogy a futást is csakis a csúcson érdemes abbahagyni. Korán reggel kétszer is nekikezdett az égi áldás, hogy átmossa a Mátrafüred és Kékestető közti futóútvonal aszfaltját. Szerencsére a rajt időpontjában a szemerkélő esőn kívül más már nem történt, így végül nyár elején ideálisnak mondható, kissé borult időben vághatott neki a több ezer fős mezőny a 11,6 kilométeres távnak, amely 671 méter szintemelkedést leküzdve teljesíthető.

A csúcshódításra elszánt mezőny olyan népes volt, hogy a torlódást elkerülendő két részletben rajtolt el, így kényelmesen elfért Mátraházáig a 24-es út, később a Kékestetői bekötőút aszfaltján.

A nagy mezőny előtt rajtoltak az örökifjú hetvenesek-nyolcvanasok, akik éltes koruk ellenére vagy azzal együtt hagyományosan üde színfoltjai a Kékes Csúcsfutás mezőnyének. Őket egy szintén korai rajttal a SUHANJ! Alapítvány népes csapata követte, akik ma is elsődleges küldetésük szellemében álltak rajthoz, mozgássérült mentoráltakat segítettek fel a csúcsra - sikerrel.

Az ország tetejét célba vevő népes mezőny 11. 15-kor indult útnak. A mezőny közepe sokáig együtt, népes táborokban haladt, az eleje pedig - ahogy máskor is - jelentősen elhúzott a többségtől. Mátraháza előtt az olimpikon Csere Gáspár és Bogos Tamás fej-fej mellett haladt, a harmadik helyen pedig - kissé leszakadva - Khoór Bence haladt mögöttük. A befutás sorrendje végül:
1. Csere Gáspár 45:49
2. Bogos Tamás 47:11
3. Khoór Bence 48:44

A nők mezőnyében az 1999 óta csúcstartó Staicu Simona ma a második helyen ért célba. Megelőzte őt Tiricz Irén, a harmadik helyen pedig Mihály Rékát köszönthette a Kékestetőn összegyűlt szurkolótábor, és a kirándulókból összeverődő népes közönség.
1. Tiricz Irén 57:02
2. Staicu Simon 57:44
3. Mihály Réka 58:45

Kékestetőn, az 1014 méteren fekvő csúcskőnél - ahogy az szokás - az élboly megérkezése után még nagyon sokáig fotózkodtak a joggal boldog és büszke célba érkezők. Kígyózó sorok vártak arra, hogy fotósunk megörökítse futóéletük egyik legnagyobb kihívásának teljesítését. Kékestető megtelt élettel, éremmel...

20. KPMG Kékes Csúcsfutás - 2017. május 27.

A 20. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1950 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között. Napos, enyhén szeles, az ideálisnál kicsit melegebb idő fogadta a Mátrafüredre érkezőket (az ország 409 településéről érkeztek), mezőny 19 fokban indult el.

A 11,6 kilométeres táv igazi nehézsége a folytonos felfelé kapaszkodás, ami különösen igaz a Mátraházát követő legvégső szakaszra, amikor a sípályán kell felfutni.Az útvonalon 4 frissítőpontot állítottunk fel, de azért ezek is csak viszonylagos könnyítést jelentettek.

A leggyorsabban a címvédő Pelsőczy Attila ért fel az 1014 méter magas Kékestetőre, 49 perc 59 másodperc alatt. A célba érkezés után a győztes elmondta, hogy a vasárnapi hegyifutó országos bajnokság miatt az ezüstérmes Varga Dániellel mindketten tartalékoltak, csak az utolsó másfél kilométeren döntötték el az első hely sorsát.
Őket majdnem két perccel követte az egri Tóth Norbert.

A hölgyek versenyében a pomázi Molnár Barbara nyert (58 perc 01 mp), őt Pap Csilla követte Mezőkövesdről, majd Papp Ildikó (Vizslás) érkezett a dobogó harmadik fokára.

Az idei verseny szenzációja, hogy a futásba szinte beleszerelmesedett Dombi Tibor, az egykori 35-szörös válogatott labdarúgó életében először indult, a mezőny első tizedében, 1:04:16-os idővel ért a ország tetejére.

Legkésőbb délután egy óra tájban mindenki felkapaszkodott az utolsó emelkedőn is, s az ország legmagasabb pontjára felérő futók a befutóéremmel a nyakukban megkönnyebbülten mondhatták: "A csúcson kell abbahagyni!" A célban a szokások szerint mindenki fotózkodhatott a csúcskőnél, ugyanott, ahol a dobogósokat is köszöntöttük.

A mezőnyben 16 olyan sportember is volt, akik idén már huszadszor ért célba, azaz 1998 óta minden évben nekivágtak. Név szerint: Balogh Ádám, Dombóvári Csaba, Domoszlai Attila, Halics Péter, Jármai János, Juhász Péter, Jusztin Ferenc, Jusztin Ferenc Richárd, Keresztes János, Kocza István, Kópiás Balázs, Ladányi Róbert, Papik Roland, Pataki Róbert, Rozs Péter, Schuch Tamás.
Köztük is akadt több mint 70 éves is (Jusztin Ferenc), ám a legidősebb csúcsfutók az októberben 82. születésnapját ünneplő Fehér Károly és Zsiga János voltak.

A SUHANJ! Alapítvány csapata évek óta aktív résztvevője a KPMG Kékes Csúcsfutásnak. A verseny rendkívüli megmérettetés a számunkra, hiszen értelmi fogyatékos, autizmussal élő, látássérült és vak sportolóknak, valamint a futókocsikban kísért akadályoztatott gyerekeknek segítenek az extrém körülmények közt. Az idei évben is rajthoz állt a SUHANJ!, a nevezett Suhancok között volt Rett szindrómás, autizmussal élő, látássérült és kerekes székes fiatal is, akiket most a névadó szponzor KPMG futói adománygyűjtő Suhangyalként segítettek, közülük ketten kísérőként.

Eredmények:
Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 49:49
2. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 50:04
3. Tóth Norbert (Eger) 51:47

Nők:
1. Molnár Barbara (Margitszigeti Atlétikai Klub) 58:01
2. Pap Csilla (Egri Triatlon Klub) 59:52
3. Papp Ildikó (Salgótarjáni Atlétikai Club) 01:01:06



Az összes eredmény | Rövidfilm | Hosszú film | Képgaléria

19. KPMG Kékes Csúcsfutás - 2016. június 4.

A 19. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1800 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között.

Napsütéses idő fogadta a Mátrafüredre érkezőket, s bár felhők is gyülekeztek az égen, a Béke utcában összegyűlt mezőny 11 óra 15 perckor 23 fokban, s remek futóidőben indult el. (A SUHANJ! Alapítvány önkéntesei által segített résztvevők néhány perccel korábban rajtoltak.)

A 11,6 kilométeres táv igazi nehézsége a folytonos felfelé kapaszkodás, ami különösen igaz a Mátraházát követő legvégső szakaszra, amikor a sípályán kell felfutni. A BSI munkatársai az útvonalon öt frissítőpontot állítottak fel, de azért ezek is csak viszonylagos könnyítést jelentettek.

A leggyorsabban a tavalyi második helyezett, Pelsőczy Attila ért fel az 1014 méter magas Kékestetőre, tette ezt 47 perc és 12 másodperc alatt. Visszavágott a 2015-ös győztesnek, Bogos Tamásnak, aki ezúttal 40 másodperccel mögötte ért célba. A férfiak között ugyanazok alkották a dobogósok körét, mint tavaly, hiszen a harmadik ismét Varga Dániel lett.

A hölgyek körében a riói olimpiára is készülő Staicu Simona nyert (0:55:03), s ezzel ő az első, aki négy alkalommal is győzött (korábban 1999-ben, 2013-ban és 2015-ben) a 19-ből. De például egy 1 óra 56 perc alatt felérő résztvevőt is ki kell emelnünk: a tizenötödszörre visszatérő Acélvári Gyula egy magnóval a kezében futott végig (lásd a fenti képen), s mindig az éppen hallható zeneszám tempójában futott.

Legkésőbb délután egy óra tájban mindenki felkapaszkodott az utolsó emelkedőn is, s az ország legmagasabb pontjára felérő futók a befutóéremmel a nyakukban megkönnyebbülten mondhatták: "A csúcson kell abbahagyni!" A célban a szokások szerint mindenki fotózkodhatott a csúcskőnél, ugyanott, ahol a dobogósokat is köszöntötték.

A mezőnyben 16 olyan sportember is volt, akik idén már tizenkilencedszerre neveztek be, azaz 1998 óta minden évben nekivágtak. Név szerint: Balogh Ádám, Dombóvári Csaba, Domoszlai Attila, Halics Péter, Jármai János, Juhász Péter, Jusztin Ferenc, Jusztin Ferenc Richárd, Keresztes János, Kocza István, Kópiás Balázs, Ladányi Róbert, Papik Roland, Pataki Róbert, Rozs Péter, Schuch Tamás.

Köztük is akad 70 éves (Jusztin Ferenc), ám a legidősebb férfi csúcsfutók az októberben 81. születésnapját ünneplő Fehér Károly és Zsiga János voltak. A több mint 1800 nevezővel együtt örülhettek annak, hogy a meteorológusok által beígért eső elkerülte a Mátrát, s napsütéses idő jellemezte a 19. KPMG Kékes Csúcsfutást.


Eredmények:
Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 0:47:12
2. Bogos Tamás (ARAK UP Akadémia) 0:47:52
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 0:49:17

Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 0:55:03
2. Pap Csilla (TFSE) 0:59:48
3. Kodzsagogov Zsaklin (UTE) 0:59:49

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film


18. KPMG Kékes Csúcsfutás - 2015. június 6.

Bő kétezren neveztek a szombati KPMG Kékes Csúcsfutásra, ahol a 671 méteres szintkülönbség mellett a kánikulával is meg kellett küzdeniük résztvevőknek. Volt köztük olimpiai bajnok, látássérült és dupla kocsit toló is.

A több mint kétezres, egészen pontosan 2013-as nevezői szám abszolút rekord az esemény történetében, a tavalyi, 17. rendezvényen is "csupán" 1700 regisztrálónk volt. Ebben talán a napsütéses időjárás is segített, a mezőny 12 óra 45 perckor 32 fokban indult el. (Szükség is volt a frissítőállomásokra, párakapukra.) A mátrafüredi rajt 343 méteres tengerszint feletti magasságnál fekszik, a Kékes meg ugye 1014-en, így a 11,6 kilométeres táv igazi nehézsége a folyamatos emelkedés, különös tekintettel a Mátraházát követő legvégső szakaszra, amikor a sípályán kell felkapaszkodni.

A leggyorsabban Bogos Tamásnak sikerült mindez (tavaly is ő nyert), akit Pelsőczy Attila és Varga Dániel üldözött a közvetlenül. A hölgyek körében - miként a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson és a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán is - Staicu Simona lett az első. Övé a verseny történetének legjobb női ideje, ennek a megdöntésére azonban a nagy hőségben ezúttal nem volt esélye. Rajtuk kívül nem sokan értek fel egy órán belül.

Aztán sorra érkezett a többi fáradt, de vidám futó is, köztük Kovács "Kokó" István olimpiai bajnok mellett a Suhanj! Alapítvány színeiben egy látássérült, egy handbike-os, és öt kerekesszékes sportember is. A mezőnyt tovább színesítette Iváncsics Zsolt, aki ezúttal két kocsit is feltolt az 1014-es magasságra. A korelnökök a nyolcvanesztendős Sztarenszky Tiborné, Marika, valamint Zsiga János voltak.

A szokások szerint mindenki elkészíthette az elmaradhatatlan ölelkezős fotóját az ország csúcsát jelző piros-fehér-zöld színre festett kővel. A kétezres mezőnyben 18 olyan sportember is akadt, akiknek idén már tizenyolcadszorra tehették ezt, azaz 1998 óta minden évben nekivágtak. Név szerint: Balogh Ádám, Dombóvári Csaba, Domoszlai Attila, Halics Péter, Jármai János, Juhász Péter, Jusztin Ferenc, Jusztin Ferenc Richárd, Keresztes János, Kocza István, Kópiás Balázs, Ladányi Róbert, Papik Roland, Pataki Róbert, Rozs Péter, Schuch Tamás, Szilágyi Antal Attila, Virgala Ferenc.


Eredmények:
Férfiak:
1. Bogos Tamás (ARAK) 47:14
2. Pelsőczy Attila (TFSE) 48:45
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 49:23

Nők:
1.Staicu Simona (55:27, DVSE)
2.Szatmári Adrienn (1:00:47, FutaPécs SE)
3.Szentpéteri Diána (1:02:56, HRSE)

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

17. Kékes Csúcsfutás - 2014. május 24.

Több mint 1700 nevező, 34 fok, 1014 méter - ez a három szám jellemezte a ma 12:45-kor elrajtoló 17. Kékes Csúcsfutást. Ennek során ki első alkalommal, ki pedig már tizenhetedszerre indult el Mátrafüredről, hogy megtegye a 671 méteres szintkülönbséggel terhelt 11,6 kilométeres utat - egészen a Kékesig, hogy ott aztán boldogan fotózkodjon a csúcskőnél.

A mai csúcstámadásnak több érdekessége is akadt. Például mindjárt maga a rajt, hiszen a hivatalos rajtidőpont előtt a mezőny legidősebb indulója, a 79 éves Fehér Karcsi bácsi indulhatott el az útra, hogy őt külön is megünnepelhessük, utána pontosan 12 óra 40 perckor elindult a Suhanj! alapítvány külön kis csapata - ha lehet, még nagyobb tapssal. A kékbe öltözött 14 futó 7 kerekesszékes, futószékes sérült kisgyereket tolva, illetve kísérve rajtolt, minden bizonnyal hatalmas élményt szerezve a székekben ülő mosolygós kislánynak és kisfiúnak. Ezt a mosolyt látva a rajt idejére még kósza felhők is odébbálltak, hogy a nap teljes erejével kezdjen sütni a rajtvonal mögött izguló futókra.

Persze, szeretjük a meleget, imádjuk a napot, a nyarat, de azért akadtak futók, akik rimánkodva nézegettek a szétfutó felhőkre, hogy esetleg térjenek vissza. És ha már jönnek, hozzanak egy jóleső nyári záport is, enyhítendő a meleget. De mivel nem jöttek vissza, így mit volt mit tenni, a delelőjén levő nap alatt kellett elindulni.

Háromnegyed egykor tehát elrajtolt a mezőny első fele: a szakaszos rajt során másfél percen keresztül áramolhattak ki a Béke utcából azok a futók, akik a rajtvonalhoz közelebb álltak. Egy kicsivel később aztán indulhattak a többiek is, így összességében szellősebben, kényelmesebben kezdhették meg az embert próbáló versenyt mindannyian. Tapasztalatból vagy mások elmondásából mindenki tudta: a táv első kétharmadán találkoznak a szintemelkedés első harmadával, vagyis nagyon be kell osztani az erejüket végére, hogy a célban is őszintének tűnjék a mosolyuk. Persze, pusztán kalandvágyból természetesen, de akadtak néhányan, akik csak azért is erősen indultak. És aztán ők vagy megnyerték a versenyt, vagy pedig... legközelebb már komótosabban indulnak.

11 embernek különösen érdekes volt a mai Kékes Csúcsfutás, ugyanis az esemény 15. jubileuma alkalmából 2012-ben megalapítottuk a Kékes Csúcsfutók Klubját, mely klubnak tagja lehet minden olyan futó, aki 15 alkalommal teljesítette a Kékes Csúcsfutást. Nos, idén a 11 futó volt, aki eddigi 14 teljesítésével esélyes volt a klubtagságra - és őket mind név szerint üdvözölhették a szurkolók a rajtnál. Rajtuk kívül egyébként volt 19 ember, aki eddig minden alkalommal benevezett és fel is futott a csúcshoz, újabb 4 futó pedig csak egy alkalommal hiányzott. Ők - a Kékes Csúcsfutók Klubjának tagjai - szintén mind a célvonal mögött álltak. Természetesen az a klubtag is, aki egy régi maratonváltót leszámítva eseményeink közül kizárólag a Kékes Csúcsfutásainkra nevezett be.

Talán a szokatlanul meleg idő okozta, hogy kissé az eddigi pályacsúcstól elmaradtak a legjobb eredmények, de így is szenzációs idővel ért fel a verseny első három helyezett női és férfi futója. A mögöttük érkező 1700 futó pedig ugyancsak szenzációs kedvvel és boldogan támadta meg az utolsó meredek emelkedő után a célt jelentő csúcskövet. Órákig tartott, míg mindenkiről elkészült a dicsőséget és győzelmet jelentő fotó róla és a nemzeti színű kőről az ország tetején. Az csak külön érdekessége volt a mai napnak, hogy számos futó lefele is megtette a távot futva, tapsolva és szurkolva a még felfelé tartóknak. Az már nem is érdekes, hogy ezen senki meg sem lepődött.

Eredmények:
Férfiak:
1. Bogos Tamás, (1984, Székesfehérvár) 47:59
2. Szabó Sándor, (1993, GYAC) 48:12
3. Pelsőczy Attila (1983, TFSE) 49:10

Nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (1971, Bp. Honvéd SE) 51:39
2. Szatmári Adrienn (1980, FutaPécs SE) 01:00:43
3. Ladányi Tímea (1986, Margitszigeti AC) 01:02:42

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

16. Kékes Csúcsfutás - 2013. június 15.

A Kékes Csúcsfutás egyik legszebb és legnehezebb hazai futóversenyünk. Nemcsak a kihívás, de a gyönyörű környezet is emlékezetessé teszi mind a résztvevők, mind pedig azok számára, akik szeretteiket jönnek buzdítani. Több mint 1400 futó hódította meg a csúcsot a Mátrában és érintette meg a célba érkezéskor Magyarország legmagasabb pontját.

Idén már 16. alkalommal Mátrafüreden gyülekeztek jó hangulatban az igazi kihívást jelentő versenyre amatőr és profi sportolók is. Az indulók közül tizenkilencen már tizenhatodik alkalommal készültek a táv teljesítésére, azaz ők minden eddig megrendezésre kerülő Kékes Csúcsfutáson már sikeresen vették az akadályokat.

Már reggeli órák azt mutatták, hogy igazi kánikulára számíthatunk, ugyan a rajt előtt egy rövid időre elborult az ég, de még így is 27 fokban készülődhettek a résztvevők a rajtra. A rajt idén kevéssel dél után, 12 óra 45 perckor dördült el. A 11,6 kilométeres távon a 671 méteres szintkülönbség legyőzésének napsütéses nyári időben vágtak neki a versenyzők.

A célba érkezőket a szurkolók lelkes biztatása fogadta és lökte át őket a holtponton, hogy az utolsó métereket a kihívás legyőzésének örömével tegyék meg.

A férfiaknál mind a három dobogós egy órán belüli eredménnyel érkezett be, köztük elsőként Khoór Bence 48:33 perces időeredménnyel, őt követte Komócsin Balázs alig fél perccel 48:57-es idővel. A harmadik helyezett még mindig szoros küzdelemben Szabó Gábor.

A hölgyeknél a dobogón szintén születtek egy órán belüli eredmények. Juhász-Staicu Simona szakította át elsőként 55:41 perces idővel a célszalagot. Őt követte másodikként Pap Csilla, a harmadik helyet szintén fantasztikus versenyzéssel Szentpéteri Diána nyerte.
Gratulálunk Kenyér Imrének, aki a 80. születésnapján teljesítette a csúcsfutást!

A hegytetőn az időjárás is kedvezőbb volt a beérkezőknek, hisz a fák árnyéka és a 21 fokos hőmérséklet segített a regenerálódásban. Miután szusszantak egy kicsi ezt a fantasztikus teljesítmény véghez vitték, az élményt megörökíthették egy fotóval a már annyit emlegetett csúcskőnél is.

Eredmények:
Férfiak:
1. Khoór Bence 48:33
2. Komócsin Balázs 48:57
3. Szabó Gábor 50:11

Nők:
1. Juhász-Staicu Simona 55:41
2. Pap Csilla 59:59
3. Szentpéteri Diána 1:00:58

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

15. SMART Kékes Csúcsfutás - 2012. június 2.

Ragyogó napsütésben több mint 1500 futó állt rajthoz a 15.SMART Kékes Csúcsfutáson, hogy felfusson az ország legmagasabb pontjára, a Kékestetőre. Több olyan induló is volt, aki minden évben elindult a Kékes csúcstámadáson, és idén tizenötödszörre is "kihívta" a hegyet.

A verseny különlegessége volt a Smart Sport a Gyermekekért elnevezésű kampány, melynek nyitóeseményén Kropkó Péter hétszeres Ironman és Molnár Zoltán MOB főtitkára a SAMSUNG olimpiai támogatását jelképező fáklyájával futott be a célba. Az élversenyzők a Samsung gyár elől indultak több ezer kerékpáros kíséretében a megyehatárig, majd onnan Mátrafüredig, hogy aztán felfussanak az ország tetejére az olimpia fáklyával.

Igazi tavasz végi idő, 16 fok várta a mátrafüredi rajtban a futókat. Több mint 1500-an indultak neki, hogy a 343 méteren lévő rajtból 11,6 kilométer, 671 méteres szintkülönbség legyőzése után, felérkezzenek 1014 méteren található célba. A csúcson 5 fokkal hűvösebb, a mezőny egy részét már szemerkélő esős idő is várta a célban, de a beérkezők arcáról csak az öröm élménye sugárzott.

A férfiak között Berecz Lajos szakította át elsőként a célszalagot, 45.36-ös idővel, a második Szabó Imre volt (46:41), a harmadik pedig - a tavalyi idején 38 másodpercet javított - Pelsőczy Attila lett (47:47).

A hölgyeknél igen szoros versenyben dőlt el az első hely, a célba a püspökladányi Szentpéteri Diana ért elsőként 59:28-as idővel, 22 másodperccel megelőzve Köcski Rékát (59:50). A női mezőnyben harmadikként Fábri Andrea futott be (1:00:05), 3 perc 18 másodpercet javítva tavalyi idején.

Az elsők után folyamatosan érkeztek célba a résztvevők, miközben a célegyenes - a kékestetői sípálya - mentén a szurkolók hangos drukkolása kísérte őket, igazi futófesztivál-hangulatban. Minden teljesítő egyedi érmet kapott a nyakába, és ezután kép is készült róluk az ország legmagasabb pontját jelképező piros-fehér-zöld kővel. A távot eddig 15 alkalommal teljesítők ajándék futópólót kaptak, és róluk csoportkép is készült.


Eredmények:
Férfiak:
1. Berecz Lajos (Mezőtúr SSE) 45:36
2. Szabó Imre 46:41
3. Pelsőczy Attila (TFSE) 48:35

Nők:
1. Szentpéteri Diana (Sogun SE) 59:28
2. Köcski Réka (Óbudai Futókör) 59:50
3. Fábri Andrea (Vitalitás SE) 1:00:05

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

14. Kékes Csúcsfutás - 2011. május 28.

Ragyogó napsütésben 1250 futó állt rajthoz május 28-án, a 14. Kékes Csúcsfutáson, hogy felfussanak az ország legmagasabb pontjára, a Kékestetőre. Több olyan induló is volt, aki már tizennegyedszerre indult neki a hegynek.

Igazi tavasz végi idő, 23 fok várta a mátrafüredi rajtban a futókat. A sportpálya megtelt a bemelegítő köröket futó résztvevőkkel. 1250-en indultak neki, hogy a 343 méteren lévő rajtból 11,6 kilométer, 671 méteres szintkülönbség legyőzése után érkezzenek fel az 1014 méteren található célba. A csúcson 7 fokkal hűvösebb idő várta a célba érkezőket, de az útvonalon végig sütött a nap, így sokan vettek magukhoz vizet a frissítőállomásokon, vagy nedvesítették meg szivacsaikat.

A férfiak versenyében Pelsőczy Attila szakította át elsőként a célszalagot, 48:25-ös idővel. Olyan boldog volt, hogy amint a nyakába akasztották az érmet, azonnal odarohant a csúcsot jelképező kőhöz, és megérintette a tetejét. A második Kassai Károly volt (48:50), a harmadik pedig Beda Szabolcs lett (49:57), aki ezzel - több mint 3 perccel megjavítva idejét - megismételte tavalyi teljesítményét.

A hölgyeknél igen szoros versenyben dőlt el az első hely, a célba a balassagyarmati Fábri Andrea ért elsőként 1:03:23-as idővel, 4 méterrel és 5 másodperccel megelőzve Ladányi Tímeát (1:03:28). "Pontosan nem is tudom, mikor csapódott mellém Timi" - mondja a győztes. "Tíz és fél kilométernél oldalra néztem, és akkor láttam meg, hogy ott jön. A célegyenesben ez még jobban hajtott, így belegyorsítottam az utolsó méterekre." A női mezőnyben harmadikként Aba Judit futott be, ideje 1:04:29 volt.

Az elsők után folyamatosan érkeztek célba a résztvevők, miközben a célegyenes - a kékestetői sípálya - mentén a szurkolók hangos drukkolása kísérte őket, igazi futófesztivál-hangulatban. Minden teljesítő egyedi érmet kapott a nyakába, és ezután kép is készült rólunk az ország legmagasabb pontját jelképező piros-fehér-zöld kővel.

Kocza István, Rubik-kocka kirakó világbajnok már tizennegyedszer teljesítette a Kékes Csúcsfutást. "Nagyon jó volt, ennek az eseménynek olyan hangulata van, amit nem szabad kihagyni. Ráadásul az időjárás is kegyeibe fogadott minket, és nem esett az eső. Jövőre is szeretném lefutni a jubileumi tizenötödiket!"

Eredmények: Nők:
1. Fábri Andrea (Vitalitás SE) 1:03:23
2. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 1:03:28
3. Aba Judit (Margitszigeti Atlétikai Club) 1:04:29

Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 48:35
2. Kassai Károly (Merkapt SE) 48:50
3. Beda Szabolcs (Honvéd SE) 49:57

Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

13. Kékes Csúcsfutás - 2010. június 12.

Gyönyörű nyári idő várta a Mátrában a 13. Kékes Csúcsfutás résztvevőit. A 11,6 kilométeres távon több mint 1100-an indultak, hogy teljesítsék a 671 méter szintkülönbségű versenyt.

A 13. Kékes Csúcsfutás mezőnye 11 órakor indult Mátrafüredről. A 378 méteres magasságban lévő rajtnál 34 fokot mutatott hőmérő, fent a Kékesen, 1014 méteren napon 31 fok volt. A futók az útvonal elején sokáig a tűző napon igyekeztek a csúcs felé, a hőmérséklet szempontjából az utolsó néhány kilométer lehetett kellemesebb, amikor is Mátraháza után árnyékosabb szakaszok következtek. A nagy meleg alaposan megterhelte a futókat, akik viszont nem adták meg magukat, és teljesítették a távot.

A férfiaknál elsőként Szabó Gábor (ELTE Sashegyi Gepárdok) ért célba, a 11,6 kilométert 49:07 alatt tette meg. "Az első kilométer után eljöttem a mezőnytől, és mivel ezért nem is szorongatott senki, végig erős, tempós iramot futottam. A hőség 1-2 percet mindenképpen "kivett" az időeredményemből" - értékelt a befutó után a győztes. Másodikként a férfiaknál Szalóki Róbert ért fel a Kékesre, a harmadik helyen Beda Szabolcs végzett.

A női győztes a Karbona SAC versenyzője, Papp Ildikó lett, 1:00:16-os idővel nyert. "Az elejétől egyedül futottam az élen. Nagyon sokat számított, hogy a bringás kísérőim mellettem voltak. A mai versenyen nem az időeredmény volt a fontos számomra, hanem a győzelem. A kánikula miatt nem is lehetett cél most a jobb időeredmény" - mondta Ildikó, miután célba érkezett. Őt Vas Vera, majd Szabó Krisztina követte a nők mezőnyében.

A dobogósok után folyamatosan érkezett a Kékesre a többi futó, akik aztán az érem átvétele után az elmaradhatatlan csúcsköves fotózásra igyekeztek. A befutó előtti szakaszon a szép számmal összegyűlt szurkolók biztatták és tapsolták a futókat. A gyönyörű időben fantasztikusan jó volt a hangulat Magyarország legmagasabb pontján.

Akadt, aki nem aprózta el. Kisházi László, Zilaci Hódmezővásárhelyől eleve futva jött a Kékes Csúcsfutásra. Az alföldi városból 180 kilométert futott 30 óra alatt, pénteken este érkezett meg Mátrafüredre.

Eredmények:
Férfiak:
1. Szabó Gábor (ELTE Sashegyi Gepárdok) 49:07
2. Szalóki Róbert (Hírös, Kecskemét) 52:32
3. Beda Szabolcs (Bp. Honvéd) 53:13

Nők:
1. Papp Ildikó (Karbona SAC) 1:00:16
2. Vas Vera (Eger) 1:01:29
3. Szabó Krisztina (Szolnoki Honvéd SE) 1:03:06

Az összes eredmény | Képgaléria

12. Kékes Csúcsfutás - 2009. június 13.

Kellemes napsütéses futóidőben, 15 fokos hőmérsékletben kerül megrendezésre június 13-án, szombaton a 12. Kékes Csúcsfutás. A mátrafüredi rajtnál már kora délelőtt gyülekeztek azok a futók, akik arra vállalkoztak, hogy legyőzzék a hegyet, és teljesítsék a Kékes Csúcsfutás 11,6 kilométeres távját, melyben a szintemelkedés 671 méter. Az 1300 főt számláló népes mezőny 11 órakor vágott neki a versenynek, a futók a kanyargós mátrai hegyi úton hömpölyögtek a cél felé.

A leggyorsabb futónak, Juhász Andrásnak alig több, mint háromnegyed óra kellett, hogy felérjen az ország legmagasabb pontjára, az 1014 méter magasan található Kékes csúcskőhöz. A hölgyek legjobbikának, Szabó Andreának pedig kevesebb, mint egy órára volt szüksége a táv abszolválásához.

A győztesek után folyamatosan érkeztek a boldog résztvevők, a csúcshódító futók a célba érkezés után egyenként megérintették a piros-fehér-zöld követ, majd büszkén viselték a teljesítésért a nyakukba akasztott érmet.

Miután az utolsó futó is teljesítette a Kékes Csúcsfutást, stílusosan a kőnél került sor az eredményhirdetése, melyen vastaps köszöntötte a dobogósokat.


Eredmények: Férfiak:
1. Juhász András (Misi SC) 47:03
2. Szabó Gábor (Sashegyi Gepárdok) 48:02
3. Bajári Gábor (Vasas-Humansoft) 49:23

Nők:
1. Szabó Andrea (Vasas-Humansoft) 58:29
2. Czirbusz Katalin (Pásztói Szabadidő Sportegyesület) 1:02:09
3. Darázs Angelika (Budapest) 1:02:19

Az összes eredmény | Képgaléria

11. Gatorade Kékes Csúcsfutás - 2008. június 14.

Június 14-én már 11. alkalommal vágtak neki a kihívást kedvelők a Gatorade Kékes Csúcsfutásnak, hogy a Mátrafüred és a Kékes közötti 11,6 kilométer hosszú, 671 méter szintkülönbségű futótávot teljesítsék. Az előző évekhez hasonlóan idén is nagyon sokan, csaknem 1500-an vállalkoztak arra, hogy részt vesznek ezen a nem mindennapi futóeseményen.

A mezőny 11 órakor startolt el Mátrafüredről dr. Lóczi Zsolt rendőr őrnagy, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetőjének rajtjelére, és minden tagja izgatottan várta, hogy megérinthesse az ország csúcsát jelképező piros-fehér-zöld követ. A hőség ezúttal nem nehezítette a futók dolgát, így csak a kanyargós mátrai útvonallal, na és persze a nagy szintkülönbséggel kellett megküzdeniük.

A rajt után kevesebb mint háromnegyed óra múlva már a Kékestetőn felállított célban köszöntötte taps a hegyet elsőként legyőző futót: az etióp Erkolo Ashenafinak 44 perc 41 másodpercre volt szüksége, hogy felérjen az ország tetejére. Az első hölgyversenyzőre sem kellett sokáig várni, a maratoni országos csúcsot tartó Földingné Nagy Juditot egy nő sem tudta megelőzni, 52 perc 51 másodperc alatt győzte le a hegyet.

Az elsők után folyamatosan kaptattak célba a résztvevők, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Gusztos Péter és Gedei József országgyűlési képviselők is. Mint minden célba érkező, ők is örömmel érintették meg a követ, ahol fotó készült róluk, majd nyakukba akasztották a sikeres teljesítésért járó emlékérmet.

Az eredményhirdetésnek stílusosan a kő emelvénye adott helyet, a "dobogósokat" vastaps fogadta - csaknem 1500-an pedig idén is elmondhatják magukról, hogy meghódították Magyarország csúcsát.

Eredmények
Férfiak:
1. Erkolo Ashenafi (Bencsik Team) 44:41
2. Zatykó Miklós (Vasas Humansoft) 45:37
3. Khoór Bence (Honvéd) 46:22

Nők:
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 52:51
2. Molnár Barbara (MAC Népstadion) 53:44
3. Szunyog Erika 1:00:55

Az összes eredmény | Képgaléria

10. Kékes Csúcsfutás - 2007.

A szokásosnál is ünnepélyesebbre sikerült az immár tizedik alkalommal megrendezésre került Kékes Csúcsfutás. Talán a kerek évforduló okán, vagy a nagyon szép érem miatt, de ebben az évben majdnem betelt az 1500-as indulói limit, összesen 1497-en indultak neki a 11,6 kilométernek, amely önmagában is kihívás, azonban a legnagyobb próbatétel ezen a versenyen a 671 méter szintemelkedés leküzdése. Külön névreszóló emlékplakettet és "10-ből tízszer!" feliratú pólót kapott az a több mint húsz futó, akik egyetlen évet sem hagytak ki a Kékes Csúcsfutások történetéből.

Szinte a rajt pillanatától látszik a torony, aminek a tövénél ott az ország tetejét jelképező kő, így az indulók egyetlen percre sem téveszthették szem elől a célt. A Mátrafüred-Mátraháza szakaszon még egybefüggő futófolyam a 8. kilométer után teljesen szétzilálódott, hiszen ekkor következett a szintemelkedés nagyobbik része, amit jól mutat, hogy a déli sípálya meredek emelkedőjén való hajrázáshoz csak nagyon keveseknek maradt elegendő energiája.

A 2005-2006-os címvédő Tóth Tamás hozta a papírformát és idén is ő szakíthatta át elsőként a célszalagot: "Szerettem volna pályacsúcsot futni, de elég fáradt voltam, és amikor láttam, hogy nem jön össze ki is engedtem. Idén nagy csatát nam kellett vívnom, ugyan etióp ellenfelem a hetedik kilométer környékén ritmust váltot, de szerintem nem ismerte a terepet, mert 8-nál jön a keményebb emelkedő, és ott simán elfutottam mellette. Onnan egyedül futottam a célig". A másodiknak célba érkező etióp Erkoló Ashenafi a célban sérülésre panaszkodott. Neki nem jött ki jól a lépés, nem úgy, mint a harmadik helyezett Kovács Ádámnak, aki élete első csúcsfutásán lett harmadik.

A hölgyek versenyében Farkas Katalin taktikázott a legjobban. Molnár Barbara tavaly nyert, tavalyelőtt harmadik volt, idén pedig második, így a dobogó összes fokán állt már a Kékes csúcsfutáson. Benkó Gabi tavalyi harmadik helyét egy perccel rosszabb idővel is tartani tudta


Eredmények:
Férfiak:
1. Tóth Tamás (MISI SC) 44:38
2. Erkoló Ashenafi (Etiópia) 45:30
3. Kovács Ádám (Eger) 46:38

Nők:
Farkas Katalin (MISI SC) 55:37
2. Molnár Barbara (TFSE) 56:24
3. Benkó Gabriella (BHSE) 59:48

Az összes eredmény | Képgaléria

9. Kékes Csúcsfutás - 2006. június 17.

Immár kilencedik alkalommal került megrendezésre június 17-én a Kékes csúcsfutás. A versenytáv 11,6 kilométer, amely önmagában is kihívás, azonban a legnagyobb próbatétel ezen a versenyen nem a táv, hanem a 671 méter szintemelkedés leküzdése. A forró nyár sem könnyítette meg a futók dolgát, a több mint 1300 fős mezőny tűző napsütésben, 28 fokban rajtolt Mátrafüredről, hogy meghódítsa az ország tetejét. Szinte a rajt pillanatától látszik a torony, aminek a tövénél ott az ország tetejét jelképező kő, így az indulók egyetlen percre sem téveszthették szem elől a célt. A Mátrafüred-Mátraháza szakaszon még egybefüggő futófolyam a 8. kilométer után teljesen szétzilálódott, hiszen ekkor következett a szintemelkedés nagyobbik része, amit jól mutat, hogy a déli sípálya meredek emelkedőjén való hajrázáshoz csak nagyon keveseknek maradt elegendő energiája.

A tavalyi címvédő Tóth Tamás hozta a papírformát és idén is ő szakíthatta át elsőként - mintegy öt perces előnnyel - a célszalagot: "Nagyon meleg volt, de ennek ellenére jól éreztem magam. Úgy emlékszem, hogy a rajt után körülbelül 500 méterre már vezettem a mezőnyt. Szerettem volna pályacsúcsot dönteni, ez sajnos nem sikerült. Múlt héten futottam a Gatorade Futógála 10 kilométeres futamán, ahol szintén elsőként értem a célba, talán ezért nem sikerült a csúcsdöntés, persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a meleg volt az oka. A Hármashatár-hegyen szoktam résztávokat edzeni, ami kifejezetten jó erre a pályára."

A hölgyek versenyében Molnár Barbara diadalmaskodott: "Örülök az első helynek, bár az időm nem lett nagyon jó. Másodszorra indultam a Kékes Csúcsfutáson, az első alkalommal nem volt ennyire meleg, a mostani hőség viszont nagyon kemény volt. Szerencsére a végére kicsit beborult ezt követően már kellemesebb volt a hőmérséklet. Általában a Hármashatár-hegyen és a Pilisben edzem."

Eredmények:
Férfiak:
1. Tóth Tamás (MISI SC) 44:41
2. Varga József (MISI SC) 49:33
3. Avar András (TTT-HSE) 49:55

Nők:
1. Molnár Barbara (TFSE) 57:44
2. Benkó Gabriella (BHSE) 58:42
3. Varga Éva (TFSE) 61:04

Az összes eredmény | Képgaléria

8. Kékes Csúcsfutás - 2005. június 18. (szombat)

Szombaton nyolcadik alkalommal rajtolt el az emberpróbáló kihívásokat, extrém körülményeket kedvelő mintegy 1400 főt számláló mezőny, hogy futva hódítsa meg hazánk legmagasabb pontját magában rejtő Mátrát. A Mátrafüredről Kékestetőre vezető 11.6 kilométeres út szinte egyetlen, véget nem érő emelkedőben hol lankásan, hol meredeken ívelt az 1014 méter magasan fekvő csúcs felé.

A Kékes Csúcsfutás nehézségét ezúttal is a 671 méteres szintkülönbség legyőzése jelentette.

Mátrafüreden már kora reggel nagy volt a nyüzsgés. A Kékes vonzereje országos erejű, többen már egy nappal korábban ideutaztak, hogy kipihenten várják a rajtot. A napi edzések mellett, itt különösen nagy szerepe van a lelki felkészülésnek, a versenyre való ráhangolódásnak. Több mint ötszázan első alkalommal jöttek a hegy lábához, hogy megérezzék a hegymenet ízét, próbára tegyék önmagukat és átéljék az utolsó méterek feledhetetlen és felemelő érzését. No és több százan voltak azok, akik évről-évre nem tudnak ellenállni a csúcs csábításának és már többszörös teljesítők. A mezőnyben ott volt az a húsz férfiú is, akik 1998 óta minden alkalommal, azaz hétszer bevették már a Mátrát.

A profik versenyében Tóth Tamás elképesztő iramot diktált. Csupán az első három kilométeren élvezte ellenfelei társaságát, majd fokozatosan ellépett tőlük. Egyre nyilvánvalóbbá vált ezen a napon csak az óra lesz az ellenfele és 43:20 perces pályarekord, amelyet 1998 - az első Kékes Csúcsfutás - óta Molnár Tibor tart. Az utolsó kilométerig úgy tűnt a Micro SC futója megdöntheti a csúcsot, remek részidőket repesztett kilométerről kilométerre. A végén mégis elmaradt az áhított rekorddöntés. Csupán tizenhat másodpercen múlott. "Nem tagadom, azért jöttem, hogy átadjam a múltnak a szakállas rekordot. Most indultam először, de miskolci születésűként nem ismeretlen számomra a hegyi terep. A végén, az utolsó egy kilométeren mégis legyőzött a Kékes, még akkor is, ha ma én voltam az első." - összegzett a bajnok. A dobogó további fokain csakúgy, mint tavaly Kedves Roland (46:24) és Khoór Bence (47:55) osztozott.

A hölgyeknél Kovács Krisztina (59:39) szakította át elsőként a célszalagot, több mint egy perccel megelőzve klubtársát a hegyi terepet egyáltalán nem kedvelő, így újoncnak számító Rieger Anitát. (60:51). A harmadik Kékes Csúcsfutásán önmagát is meglepve a harmadik helyen a budapesti kétgyermekes anyuka Szabó Nóra ért célba.

A profik már levezettek, amikor a rajttól számított hetven perc elteltével összefüggő futókígyó alakult ki a sípályán vezető utolsó métereken. Akik már futottak visszasétáltak és élő falat alkotva társaiknak, elismerő vastapssal várták a nap további hőseit. A nemzeti színűre festett kő előtt szinte sorba kellett állni, ahhoz hogy megérintsék, megsimogassák, átöleljék, ráboruljanak vagy éppen megpihenjenek egy pár pillanatra a hegymenők. De ezen a napon nem teher, hanem öröm volt sorba állni. Miközben egy háromszoros teljesítő hölgy, aki ezúttal szorított társaiért megfogalmazta a Kékes Csúcsfutás motiváló mondatát, amely szerint: "Ezt egyszer mindenkinek ki kell próbálni!"

Eredmények:
Férfiak:
1. Tóth Tamás (Micro SC) 43:36
2. Kedves Roland (mezőtúri VSE) 46:24
3. Khoór Bence (Bp. Honvéd) 47:55

Nők:
1. Kovács Krisztina (Micro SC) 59:39
2. Rieger Anita (Micro SC) 60:51
3. Szabó Nóra (Budapest) 63:40

Az összes eredmény | Képgaléria

7. Kékes Csúcsfutás - 2004. június 19.

Szombaton hetedik alkalommal sorakozott fel a Kékes Csúcsfutás közel 1300 fős mezőnye, hogy a 671 m-es szintkülönbséggel nehezített 11.6 km-es táv leküzdése után megérintse az ország legmagasabb pontját (1014 m) jelző követ Kékes-tetőn. Majd ötszázan először vállalkoztak a csúcsfutásra, de rajthoz állt az a huszonhárom hegymenő férfiú is, akik a verseny történetének korábbi hat rajtjáról sem hiányoztak.

Mátrafüredről indult a futózarándoklat a Kékesre. Az első lépéstől az utolsóig különböző meredekséggel követték egymást az végtelennek tűnő emelkedők. Kezdetben lankásan, szinte bátorítva a futókat, hogy szaporázzák lépteik. A többség azonban nem dőlt be a "galád csábításnak", mert tudta a valódi hegymenet csak Mátraházától kezdődik. Az utolsó három kilométer szerpentinjei aztán végleg eloszlatták a kételyeket a Mátra hegy mivoltáról. Az utolsó erőtartalékok mozgósításával egyre nehezebben engedelmeskedtek a megfáradt izmok, de eltántoríthatatlanul vitték gazdáikat a cél felé. A sípályán megtett utolsó méterek után ki-ki megcsókolta, megölelte, ráborult, megsimogatta vagy egyszerűen csak leült néhány pillanatra a piros-fehér-zöldre festett kő mellé, miközben az elismerés vastapsa zúgott szüntelenül a célban.

A csúcsra - csakúgy, mint tavaly - a Gyulai SE versenyzője, Biri Ferenc ért fel (46:27) elsőként, akit ezúttal senkinek sem sikerült megszorítani. "Az első három kilométer volt kicsit erősebb, amikor még bolyban futottam, aztán egyedül maradtam a Kékes emelkedőivel. Hiába vagyok alföldi gyerekkorom óta vonzanak az emelkedők, úgy érzem a véremben vannak. Ha nem is sikerült 46 percen belül kerülnöm, örülök, mert így is az egyéni legjobbamat mentem." -hangzott a győztes rövid értékelése. A dobogó második fokára Kedves Roland, a harmadikra Khoór Bence állhatott fel, akiknek helyezése pontosan megegyezett a csúcsfutásaik számával.

A hölgyeknél a duatlon világbajnok Csomor Erika (54:17) szakította át elsőként a célszalagot, néhány másodperccel megelőzve a címvédő Vajda Zsuzsát (54:35). "Ennek a versenynek egyetlen métere sem könnyű, folyamatosan emelkedik. Fél távig együtt futottunk Zsuzsával, amikor egy viszonylag lankásabb részen sikerült ellépnem és ez a különbség megmaradt a végéig." Az ezüstérmes sem szomorkodott, mint mondta, az őszi maratoni céljainak a megvalósításához kiváló edzés volt.

A profik után folyamatosan érkeztek az amatőrök. Borbély Annamária és Pusztai Sándor egy nadrágban futva, míg a gyálaréti Napraforgó Futóklub tagjai három nappal korábban a tiszaszigeti "mélypontról" indulva váltóban teljesítették az összesen 260 km-es távot (öt megye, 29 település, 940 méter szintkülönbség), hogy szombat reggel a csapat tagjai együtt fussanak fel hazánk legmagasabb pontjához. Valamivel több, mint két óra elteltével mindenki félért a csúcsra, köztük a hetvenkét esztendős szombathelyi Vágvölgyi Ferenc is, aki a mezőny legidősebb futójaként a legnagyobb tapsot kapta a közönségtől.

Eredmények:
Férfiak:
1. Biri Ferenc (Gyulai SE) 46:27
2. Kedves Roland (Mezőtúri VSE) 47:17
3. Khoór Bence (BHSE) 47:25

Nők:
1. Csomor Erika (BVSC) 54:17
2. Vajda Zsuzsanna (MAC-Népstadion) 54:35
3. Molnár Barbara (MAC-Népstadion) 55:16

Az összes eredmény | Képgaléria

6. Kékes Csúcsfutás - 2003. június 21. (szombat)

Emberpróbáló kihívás, elképesztő futás, emlékezetes teljesítmény és megannyi emelkedő. Erről szól tömören a Kékes Csúcsfutás. S, hogy milyen volt részleteiben? Szombat óta mintegy 1300 futó tud aprólékos, minden kilométerre, szerpentinre kiterjedő leírást adni a hazánk legmagasabb pontjához vezető útról.

Az idén már a hatodik alkalommal vágott neki a profikból és az amatőrökből álló népes mezőny a Mátrafüred-Kékestető 11.6 kilométeres - 671 méter szintkülönbséggel nehezített - távjának.

A rajthoz állóknak mintegy harmada először indult futva meghódítani az 1014 méter magasan fekvő csúcsot. Talán útközben - az egyre szaporodó izzadságcseppek és nehezedő végtagok mellett - többeknek eszébe jutott az a gyermekkori emlék, amikor a földrajz órákon megmosolyogták a Márta, hegy mivoltát taglaló tananyagot, ismerve a környező országok Alpok és Kárpátok fémjelezte több ezer méteres magasságait.

És mosolyogtak ma is, amikor tempótól, küzdeni tudástól, kitartástól no és persze az edzettségi állapottól függően megérintették azt a bizonyos nemzeti trikolorral megfestett követ Kékes-tetőn. Mert szinte nem volt olyan futó, aki a célba érkezést ünneplő diadalittas kiáltást, levegőbe csapást vagy éppen kézenállást követően elmulasztotta volna megtenni ezt a felemelő és sokak által irigylésre méltónak tartott mozdulatot.

Az újoncok mellett a mezőnyből százhetvenegyen negyedszer, hetvenkilencen ötödször és tizenegyen hatodszor is nekivágtak a legmagasabb kihívásnak. A legidősebb, a 82. életévében járó tatai Domokos István, míg a legfiatalabb a tizenegy éves Ács László volt Szolnokról.

A profik versenyében a férfiaknál a tavalyi második helyezett Biri Ferenc taktikus versenyzéssel utasította maga mögé a teljes mezőnyt és került ki nyertesen az Ostoróczky Ferenccel vívott párharcból. "Két gerincműtéten estem át tavaly óta, de végig bíztam magamban. Az sem ingatta meg a hitemet, amikor 5 km után Ostoróczky Feri elment mellettem, mert tudtam az igazi emelkedők Mátraháza után kezdődnek. A végelszámolásnál közel 45 másodperccel előztem meg. Igazam lett!"

A hölgyeknél rajt-cél győzelmet arató Vajda Zsuzsát ezúttal senkinek sem sikerült megszorítani. "Harmadik alkalommal rajtoltam, ám korábban egyszer sem állhattam fel a dobogóra. Az utolsó három kilométer igazán kemény volt, de ezek szerint a Normafánál folytatott edzések nem múltak el nyomtalanul. Egyszerűen szeretem ezt a versenyt, fantasztikus élmény!"

Eredmények:
Férfiak:
1. Biri Ferenc (Gyulai SE) 47:26
2. Ostoroczky Ferenc (Bp. Honvéd) 48:05
3. Mayer József (Nyíregyháza) 48:22

Nők:
1. Vajda Zsuzsa (MAC-Népstadion) 54:06
2. Rédli Szilvia (Micro SC) 54:23
3. Csomor Erika (BVSC) 56:03

Az összes eredmény | Képgaléria

5. ProSport Kékes Csúcsfutás - 2012. június 22.

A küzdelem és a dicsőség kísérte végig az 5. ProSport Kékes Csúcsfutás mezőnyét a hétvégén.

A 11,6 kilométer és a 671 méteres szintkülönbség leküzdése önmagában sem kis feladat, ám ehhez szombaton még 30 fok feletti hőség is társult. Ennek ellenére több mint 1200-an vállalták, hogy Mátrafüredről felfutnak Kékestetőre.

A mezőny 11 órakor rajtolt ám a szintkülönbségnek és a melegnek köszönhetően csak az első kilométeren volt nevezhető mezőnynek. Az útvonal 100 méter kivételével emelkedett, így nem sok lehetőségük adódott a futóknak a lazításra. A rajt remek hangulata vitte még elején a futókat a távon a frissítők adhattak erőt, a célban pedig az 1000 főnyi - az elején főleg kirándulókból, rokonokból, a végén a felért futókkal kiegészült - közönség biztatása lendítette át a futókat az utolsó holtponton, a déli sípálya meredekén. A közönség tapsa mellett az ország legmagasabb pontját jelző kő érintése, csókkal borítása adta a futóknak a legnagyobb dicsőséget, hiszen ők tényleg felértek a csúcsra.

A melegnek köszönhetően a futók az előző évekhez képest gyengébb időkkel értek a célba, ám ezen a napon nem az egyéni csúcsok megdöntése volt a kihívás. A versenyt a férfiaknál Szabó József, a nőknél - a Kékes Csúcsfutás első évi győztese , a múlt héten francia maratont nyerő - Földingné Nagy Judit nyerte. A csúcsforgalom 1:22 - 1:37 perc elteltével volt a Kékestetői csúcson, az utolsó befutó 2:02 perckor érkezett.

Eredmények:
Férfiak:
1. Szabó József (AC Szekszárd) 45:58
2. Biri Ferenc (Gyulai SE) 48:51
3. Tóth Tivadar (Szolnoki MÁV) 49:08

Nők:
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 52:32
2. Kovács Krisztina (Margitszigeti AC) 56:27
3. Farkas Katalin (FTC) 59:43

Az összes eredmény

4. Kékes Csúcsfutás - 2001. június 23.

Idén is több mint 1300-an érintették meg az ország legmagasabb pontját. Ez nem egy turisztikai adat a Kékestető látogatóiról, hanem a 4. Kékes Csúcsfutás résztvevői vállalták a feladatot, hogy felfutnak a Mátra tetejére.

Negyedik éve június utolsó hétvégéjén Mátrafüredről rajtol a Kékes Csúcsfutás mezőnye. A létszám változó, a résztvevők egy része állandó, és a cél is. Elérni a Kékestetői követ. Ehhez nem kell más, mint leküzdeni 11,6 kilométer távolságot, és 671 méter szintkülönbséget.

A férfiaknál ez a leggyorsabban a tavalyi győztes Molnár Tibornak sikerült, aki 43.40-es idővel ért a kőhöz. A hölgyeknél a tavalyi második helyezett Jakab Ágnes edzette magát legjobban hegymenethez, 51.48-as idővel szerezte meg a győzelmet.

Az amatőrök közül szinte mindenki célba ért. A mezőny nagy része csoportokban érkezett, így nem kis tumultus alakult ki a nemzeti színű kő körül. Idén az időjárás is megkegyelmezett a futóknak. Az elmúlt évek kánikulái után most 20 fokos, ideális futóidő volt. Így az utolsó célba érkező is 10 perccel korábban, éppen eredményhirdetéskor érkezett, így a győzteseken kívül talán még ő kapta a legnagyobb tapsot a végig kitartó, lelkes közönségtől.

Eredmények:
Férfi:
1. Molnár Tibor (BVSC Kufner) 43:40
2. Nagy László (Dunakeszi VSE) 44:10
3. Baier Tibor (BVSC Kufner) 44:36

Női:
1. Jakab Ágnes (Kaposvári Építők) 51:48
2. Erdős Ibolya (ORTRI) 52:46
3. Kovács Zsófia (GYÖTRI) 57:35

Az összes eredmény

3. Nike Kékes Csúcsfutás - 2000. június 24.

Csúcsot hódítani hívta a Budapest Sportiroda a futás megszállott híveit szombaton. A Mátrafüredről rajtoló 1500 futónak 11,6 kilométert kellett teljesíteni, és a végén megérinteni a 671 méterrel magasabban lévő követ.

Az ország egyik jelképévé vált, az 1014 méteres csúcsot jelző kő már mítosszá vált az amatőr futók között. Megérintése kézzel fogható jele egy újabb kihívás teljesítésének. A 26 fokos melegben a célbaérkezők közül senki sem tudta csak futólag érinteni. Volt, aki ráborult, átölelte, megcsókolta, esetleg megkönnyezte. Minden célbaérkező nyakába kapta az alakját formázó befutó érmet, így az érzés még sokáig elkíséri a résztvevőket.

Az 1500 fős mezőny a mátrai út teljes szélességében vágott neki a távnak, de néhány kilométer alatt alaposan szétrázódott. Az élen a profik diktálták a tempót. Egy hatos élboly húzott el, folyamatosan fogyatkozott, majd 500 méterrel a cél előtti emelkedőnél a BVSC-s Molnár Tibor ritmust váltott és magabiztosan ismételte meg a tavaly előtti győzelmet és nyerte a 80.000 forintos első díjat. A hölgyeknél a szintén BVSC-s Csomor Erika rögtön az élre állt és rajt-cél győzelmet aratott. A hőség miatt a legjobbak ideje mintegy 1 perccel volt gyengébb az előző évieknél.

A célban a magyarországi futóversenyek történetének valószínűleg leglelkesebb közönsége várta a futókat. Az egy óra hosszú lelkes biztatás, szurkolás kellemes meglepetés volt a profiknak, amatőröknek, szervezőknek egyaránt. Kora délután a nagyon szép egyéni Nike pólókba és érembe öltözött futók hada lepte el a Mátra déli lejtőit.

Eredmények:
Férfi:
1. Molnár Tibor (BVSC Kufner) 44:10
2. Imre Péter (UTE) 44:37
3. Sági Ferenc (BVSC Kufner) 45:02

Nők:
1. Csomor Erika (BVSC Kufner) 51:24
2. Jakab Ágnes (Kaposvári Építők) 52:40
3. Tóth Mónika (BEAC) 53:23

Az összes eredmény

2. Kékes Csúcsfutás - 1999. május 30.

Erős napsütésben, 28 fokos melegben 600 futó vágott neki Mátrafüredről a 11,6 kilométeres távnak. A 671 méteres folyamatos szintemelkedés gyorsan éreztette hatását és percek alatt egy hosszú, elnyúlt emberkígyó kanyargott a Mátra forgalomtól elzárt útjain.

A férfiaknál a BVSC Kufner versenyzője Bacskai Zsolt azonnal az élre állt, folyamatosan növelte előnyét és magabiztosan nyerte a versenyt. A hölgyeknél hasonló forgatókönyv alapján új útvonalcsúccsal a szintén BVSC-s Simona Staicu nyert, a tavalyi győztes győri Földingné Nagy Judit előtt.

Az amatőrök is jól felkészültek, az indulók közel fele javította meg tavalyi időeredményét. Idén nagyon sok fiatal futott, az indulók 10%-a 16 év alatti volt. A futók 60%-a vidékről érkezett.

A verseny megható színfoltja volt a csolnoki Selmeczi József célbaérkezése. A 72 éves futó 2 óra 5 perc alatt tette meg a távot és éppen akkor érintette meg az 1014 méteres követ, mikor a férfi győztes lépett a dobogóra. Az idős futót és a legjobbakat sokáig tapsolta a közönség, majd a női győztes Simona Staicu átnyújtotta neki a győzelemért kapott virágcsokrot. A megható jelent szép befejezése volt egy igazi amatőr futóversenynek.

Eredmények:
Férfiak:
1. Bacskai Zsolt (BVSC Kufner) 43:34
2. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 44:58
3. Baier Tibor (Dunakeszi VSE) 45:30

Nők:
1. Simona Staicu (BVSC Kufner) 50:25
2. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 51:39
3. Nagyné Petrik Éva (Kaposvári Építők) 54:19

Az összes eredmény

1. Nike Kékes Csúcsfutás - 1998. június 21.

Csúcsot hódítani hívta a Budapest Sportiroda az amatőr futás szerelmeseit vasárnap a Mátrába. Az ismét visszatért meleg időben dr. Simon János, az SH IMPEX ügyvezetőjének pisztolylövésére 1679-en vágtak neki a 12 km-es, 671 méter szintkülönbségű távnak.

A minden előzetes várakozást felülmúló indulói létszám igazolta ezen új verseny létjogosultságát. Egy 100 méteres lanka kivételével végig emelkedő útvonalon gyorsan széthúzódott a mezőny és egy 3 kilométeres emberfolyam futott a kő felé, melynek megérintése igazi büszkeséggel töltött el mindenkit. A célba érkezőknek kijáró ajándék NIKE póló és az egyedi emlékérem, még sokáig emlékeztetni fog mindenkit erre a napra.

A profik 900.000 forintos díjakért is futottak. A hölgyeknél Földingné Nagy Judit az első kilométereken eldöntötte a versenyt, előnyét folyamatosan növelve mintegy 1 kilométerrel előzte meg a szintén NIKE-ban versenyző Nagyné Petrik Évát.

A férfiaknál 4 kilométernél 3-an elhúztak a mezőnytől, majd 10 kilométernél Molnár Tibor iramot váltott és magabiztosan érintette meg elsőnek a követ.

A célban - a hazai versenyekre nem jellemező módon - több ezer lelkes néző óriási tapsvihara köszöntötte az összes célba érkezőt.

Az 1. Nike Kékes Csúcsfutás bemutatkozása remekül sikerült. A Budapest Sportiroda szándéka szerint egy újabb, meghatározó jelentőségű verseny született, mely sok-sok éven át az egyik alappillére lesz a hazai futónaptárnak.

Eredmények:
Férfiak:
1. Molnár Tibor (BVSC Kufner) 43:20
2. Sági Ferenc (BVSC Kufner) 43:55
3. Rezessy Gergely (Vasas) 44:20

Nők:
1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 51:00
2. Nagyné Petrik Éva (BVSC Kufner) 55:29
3. Pintér Betty (Pécsi Atlétikai Club) 56:32

Az összes eredmény

FŐVÉDNÖK
Hiesz_vednok VÉDNÖK
NÉVADÓ SZPONZOR
TÁRSSZPONZOR
TÁMOGATÓ
maxballon

fb share