|
Próbáról próbálja elérni a maratont a Vígszínház váltója
A Vígszínház társulatában régi hagyomány, hogy a színészváltó részt vesz a SPAR Budapest Maraton®-on, nem is akármilyen sikerrel, jelenleg ők a Fut a színház verseny címvédői. Idén - ez rekord - 23 színházi csapat nevezett (köztük 10 az Operaházból!),de az hogy odaérnek-e a versenyre a címvédők is, az még bizonytalan.
A problémát az okozza, hogy a Mester és Margarita próbái másnapi bemutató előtt, szombaton délelőtt is folynak. Csőre Gábor, a vígszínházi váltó lelke társaival kiszámolták, hogyan lehetne a próbát és a maraton váltót közös "színlapra". hozni. A percről-percre összeállított futási terv szerint a Hősök teréről indulva Józan László - talán majd magányos utolsóként érve a rajthoz, talán bemelegítés nélkül - teszi meg az első szakaszt, majd Hamp Gábornak adja át a stafétát, akit Friedrich Gergő fog váltani, mindeközben Csőre Gábor még próbálja a darabban Berlioz szerepét a Víg nagyszínpadán, de jelmeze alatt már futóruhába öltözve várja, hogy a próba végeztével azonnal ledobja a színpadi ruháit és hogy - amúgy bemelegítésként - futva elérje a Dráva utcai utolsó váltópontot. Az egész társulat drukkol, hiszen ha a Vígszínház csapatának sikerül a terv, akkor nemcsak bravúrosan részt vesznek, de lendületből akár még meg is védhetik büszke címüket