28. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton

 

Táv, útvonal, frissítés | Versenyközpont | Öltöző, ruhatár, WC | Szintidők | Nevezés - díjak és határidők | Iramfutók | Korhatár | Rajtszám átvétel | Kategóriák, díjazás | Időmérés | Eredmények | Sorsolás | Rendező elérhetőségei | Egyéb tudnivalók |

28. Nike Budapest Félmaraton időpont, helyszín

Időpont: 2013. szeptember 8.
Rajt/Cél: Budapest, Városliget, Olof Pálme sétány (a Palme Ház előtt)
Rajt időpontja: 9:00 (a tervezett tempónak megfelelő zónából)

ÚJDONSÁG!!

  • A rajt a nagy indulói létszám miatt SZAKASZOS RAJT.
    • Ez azt jelenti, hogy a mezőnyt megközelítőleg 3 egyenlő részre fogjuk osztani, tehát 3 hullámban indítjuk a résztvevőket.
    • A második hullám elején rendezők fognak állni, akik előrekísérik a mezőnyt a rajtvonalhoz.
    • A rajtvonalhoz érkezést követően kb. 1-1,5 perc múlva indítjuk őket, majd ugyanígy járunk el a harmadik hullámban induló résztvevőkkel is.

28. Nike Budapest Félmaraton táv, útvonal, frissítés

Táv: egyéni 21,0975 km
A fővárosi út-, és hídépítések függvényében módosulhat.

Útvonal
Frissítés

28. Nike Budapest Félmaraton versenyközpont

Városliget, A Petőfi Csarnok mögötti nagyréten felállított sátrakban, az Olof Palme sétány felőli oldalon.

A versenyközponttól a rajt/cél terület kb. 100 m-re található.
Megközelítés, parkolás

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton öltöző, ruhatár, WC

A Petőfi Csarnokban lesz kialakítva öltöző és ruhatár, valamint a wc-ket is igénybe lehet venni.
Egyéni félmaratonisták részére zuhanyozási lehetőség: a Petőfi Csarnoknál felállított zuhanykonténerekben.

A rajtnál, a célban, a frissítő állomásokon és a váltóhelyeken mobil WC-k kerülnek kihelyezésre.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton szintidők

2 óra 30 perc nettó idő, (bruttó 2 óra 46 perc, az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazodva) Rész szintidők:

  • 6 km-nél 43 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 9:59)
  • 12 km-nél 1 óra 26 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 10:42)
  • 18 km-nél 2 óra 9 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 11:25)

A mezőnyt 7 perc 10 mp/km tempóban záróbusz követi. Amennyiben a mezőny utolsó tagja ennél gyorsabb tempóban fut, abban az esetben a záróbusz őt követi. Akit a záróbusz beér, fel kell szállnia, a chipet a buszon kell leadnia. Rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton nevezés - díjak és határidők

Nike Budapest félmaraton nevezési díjak

A BSI nevezési irodája a verseny előkészületei miatt szeptember 5-6-án zárva tart, sem nevezni, sem rajtcsomagot átvenni nem lehet!

Nevezési akciók, egyedi kedvezmények
Nevezési díj tartalma
Nevezés módjai
Egyéb nevezési információk

A verseny egyben Magyarország Félmaratoni Országos Bajnoksága.
Az OB-re nevezni kizárólag a versenyiroda@masz.hu címen lehet, legkésőbb augusztus 30-ig.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton iramfutók

A sikeres célba érkezést iramfutók segítik:

  • 1:30 (tervezett tempó: 4:14-4:15 perc/km, egyenletesen, iramtáblázat)
    • Földingné Nagy Judit, László Zoltán, Pész Attila, Malonovics József (piros lufi)
  • 1:45 (tervezett tempó: - 4:58-4:59 perc/km, egyenletesen, iramtáblázat)
    • Földing Réka, Ómodi Zoltán, Hullay Ernő (fehér lufi)
  • 2:00 (tervezett tempó: - 5:38-5:44 perc/km, egyenletesen lassuló, iramtáblázat)
    • Markocsán Sándor, Köteles Gábor, Bakos Gábor (zöld lufi)
  • 2:15 (tervezett tempó: - 6:18-6:30 perc/km, egyenletesen lassuló, iramtáblázat)
    • Kártyásné Horváth Katalin, Moós Gergely, Lőw András (kék lufi)

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton korhatár

Az egyéni versenyben csak 2001. szeptember 9. előtt születettek indulhatnak (12 évesek vagy idősebbek).

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton rajtszám átvétel

  • előzetesen a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) szeptember 2-4-ig 8:00-20:00 között legkésőbb szeptember 4-én, szerdán
  • a helyszínen a versenyközpontban
    • szeptember 7-án 12:00-18:00-ig
    • 8-án 6:30-8:30-ig

Kérjük az előnevezetteket (különösen a budapestieket), hogy a rajtszámfelvételt ne hagyják az utolsó pillanatra!
Rajtszámukat előzetesen, a meghosszabbított nyitvatartási idővel üzemelő versenyirodában, szeptember 2-4 között, a BSI-ben vagy a helyszínen már szombaton vegyék át!

A rajtszámátvételi asztalokhoz akkor engedünk be, ha valamelyik asztal felszabadul. A rajtszámátadó asztalok nem rajtszám szerint vannak kialakítva, bármelyik szabad asztalhoz állhatsz. FONTOS, hogy tudd a rajtszámodat, amikor az asztalokhoz sorba állsz.
Amennyiben nem tudod a rajtszámodat, a versenyközpont melletti táblákon elhelyezett rajtlistán megtalálod.

  • Az első félmaratonjukat teljesítő indulók egy speciális "ELSŐ FÉLMARATON" feliratú rajtszám viselésére jogosultak.
    • Ezt a rajtszámot a rajtszám felvételekor kell kérni (akik a nevezéskor jelezték, automatikusan kapják az egyéni rajtszámukkal együtt), és hátul lehet viselni.

Hasznos:

  • ÚJDONSÁG A chipért nem kérünk letéti díjat!!
    • Ugyan a chip letéti díja valójában 1000 Ft volna, ezt azonban csak abban az esetben kell fizetni, ha a chip nem kerül leadásra legkésőbb 2013. szeptember 9-ig. Ebben az esetben a futó egyenlegébe "-1000 Ft-ot" könyvelünk el a BSI adatbázisában.
  • A chipet célba érkezés után az érem és a befutó csomag átvétele után kell leadni a célterület elhagyása előtt
  • A rajtszámod elöl viseld, kérünk, ügyelj rá, hogy mindig jól látható legyen, és ne hajtsd össze! Szabálytalan rajtszámviselés esetén 10 perc időbüntetést kaphatsz! Gondoskodj róla, hogy a rajtszámod helyesen legyen felerősítve, ehhez a rajtcsomagban és a nevezési pultokon találsz biztosítótűket.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton kategóriák, díjazás

születési dátum

életkor

férfiak

nők

2001. 09. 08. - 1997. 09. 09.

12-15 évesek

F1

N1

1997. 09. 08. - 1993. 09. 09.

16-19 évesek

F2

N2

1993. 09. 08. - 1988. 09. 09.

20-24 évesek

F3

N3

1988. 09. 08. - 1983. 09. 09.

25-29 évesek

F4

N4

1983. 09. 08. - 1978. 09. 09.

30-34 évesek

F5

N5

1978. 09. 08. - 1973. 09. 09.

35-39 évesek

F6

W1

1973. 09. 08. - 1968. 09. 09.

40-44 évesek

S1

W2

1968. 09. 08. - 1963. 09. 09.

45-49 évesek

S2

W3

1963. 09. 08. - 1958. 09. 09.

50-54 évesek

S3

W4

1958. 09. 08. - 1953. 09. 09.

55-59 évesek

S4

W5

1953. 09. 08. - 1948. 09. 09.

60-64 évesek

S5

W6

1948. 09. 08. - 1943. 09. 09.

65-69 évesek

S6

W7

1943. 09. 08. - 1938. 09. 09.

70-74 évesek

S7

W8

1938. 09. 08. - 1933. 09. 09.

75-79 évesek

S8

W9

1933. 09. 09. előtt születettek

80 évesek és idősebbek

S9

W10

A fenti kategóriák eredményhirdetése csak a magyar versenyzők időeredményeinek figyelembe vételével 2013. november 17-én 14 órától lesz a 10. Balaton Maraton és Félmaraton eredményhirdetésével együtt Siófokon, a Hotel Aranypartban. A sorrend megállapításakor a felnőtt (F1-F6, N1-N5) kategóriákban csak az amatőr (azon futók, akik 2012., 2013. évi félmaraton OB-n nem indultak) futók eredményeit vesszük figyelembe.

1-3. helyezett férfit és nőt díjazzuk.

Pénzdíj (bruttó):
1. 100.000.- Ft
2. 70.000.- Ft
3. 50.000.- Ft

A helyezésekre vonatkozó pénzdíjak a férfiaknál 1 óra 15 perc, a nőknél 1 óra 30 percen belüli célba érkezés esetén kerülnek kifizetésre.

Időbónusz a Magyarország Félmaratoni Bajnoksága résztvevőinek:

Férfi időeredmény

Bónusz bruttó pénzdíj

Női időeredmény

- 1.02.22

600 000 Ft

- 1.08.58

1.02.23-1.03.00

350 000 Ft

1.08.59-1.11.30

1.03.01-1.04.00

180 000 Ft

1.11.31-1.13.30

1.04.01-1.05.00

120 000 Ft

1.13.31-1.16.00

A legjobb magyar eredmények:
félmaraton:
ffi: 1:02:22 - Kadlót Zoltán - 1996. Belgrád
női: 1:08:58 - Kálovics Anikó - 2007. Milánó

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton időmérés

  • Chippel történik, mely chip egyszer használatos, csak ezen a versenyen mér időt.
  • A versenyen csak ChampionChippel lehet indulni!
  • Az egyéni versenyben a chipet a cipőre erősítve kell viselni!
  • Saját chippel történő indulási szándékot a nevezés leadásakor jelezni kell, a chipszám megadásával, a chip bemutatásával.
  • A chipet célba érkezés után az érem és a befutó csomag átvétele után kell leadni a célterület elhagyása előtt

Chip kontroll Rajtszám felvételkor a chipedet tudod ellenőrizni, hogy működik-e a chip és valóban a Te adataidhoz van az a chip rendelve. A nevezési irodában külön erre a célra felállított számítógépnél tudod te saját magad ellenőrizni. A versenyközpontban a nevezési sátorban Chipkontroll feliratú táblával jelölt asztalnál ellenőrzik a ChampionChip-es kollégák.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton eredmények

  • az eredmények a honlapon 8-án délutántól tekinthetők meg

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton sorsolás

Minden induló részt vesz az eredményhirdetés utáni sorsoláson, melyen a támogatók ajándékait sorsoljuk ki.

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton további információ

  • BSI 1138 Budapest, Váci út 152.
  • tel.:
    • BSI szervezés: 273-0939
    • Nevezési iroda: 220-8211, 06 20 965-1966
    • Spuri Futóbolt: 239 4460, 06 20 525-3904
  • fax: 273-0936
  • internet: www.futanet.hu
  • e-mail: info@futanet.hu

Ugrás a lap tetejére

28. Nike Budapest Félmaraton egyéb tudnivalók

  • versenyen minden felkészült futó és kerekes székesek is rajthoz állhatnak, akik elfogadják a versenykiírásba foglalt feltételeket.
  • A kerekesszékes és handbike-os versenyzők indulhatnak a mezőny elejéről, de a felvezető autót csak a Lehel útra kanyarodva (kb. 18,5 km) hagyhatják el
  • A rajtszámot köteles minden induló elölről jól láthatóan, teljes terjedelmében viselni, top használata esetén is! Triatlonos rajtszám-rögzítő eszköz használata engedélyezett.
  • 10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt.
  • Amennyiben a páros első tagja egyénileg is teljesíti a távot, az egyéni rajtszámán elhelyezett jelző-etikett segítségével tud a váltózónába bejutni, a páros rajtszámot nem kell viselnie.
  • Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja.
  • A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, rajtszám nélkül futni, kutyával futni tilos. A kerékpáros, görkorcsolyás kísérővel induló futót a versenyből kizárhatjuk !
  • A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk !
  • A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető.
  • A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
  • A BSI fenntartja az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.

Orvosi információ
Hasznos információk

Ugrás a lap tetejére