Budapest Félmaraton - Versenytörténet

1984 és 1993 között a félmaraton az IBUSZ és a Mars Maraton keretében került megrendezésre. 1994-ben és 1995-ben szünetelt a Budapest Maraton. 1996-ban új szponzorral, a Kaiser's-Plus cégekkel újjáéledt a maraton, és a Nike segítségével a félmaraton is. A két verseny külön vált, mind a kettő az őszi versenynaptárakba került.


| 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018


33. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2018. szeptember 9.

Szeptember második vasárnapján 33. alkalommal vágtak neki a 21 kilométeres távnak azok a futók, akik már tudják a titkot, hogy miért épp a Wizz Air Budapest Félmaraton Magyarország kedvenc félmaratonja.

A 10575 egyéni félmaratonfutó és az 1700 váltócsapat kezdő embere együtt, egyetlen hömpölygó futótömegként rajtolt el ma reggel a Pázmány Péter sétányról. Az indulásnál még hűvösnek érzett 18 fok a célba érkezés perceire 25-re melegedett. Bár a hőmérséklet nem érte el a kánikulai meleget, a mezőny végének már nagyon jól esett a célegyenesben megtapasztalt hidegvizes spricni.



Az új rajthelyszín jól vizsgázott, a közel 15000 rajtolni vágyó futó nagyon impozáns látványt nyyújtott. Az ELTE Lágymányosi Campusától a 600 méterre lévő Petőfi hídig állt a futókból verbuválódott alkalmi sor. A Z-Drums ritmusain nyugvó rajtceremónia közel 20 percen át tartotta lázban a rajt/cél környékét. A futók a torlódás elkerülése miatt most is több zónából indítva, szakaszos rajttal vágtak neki a nemzetközi standardek szerint hitelesített útvonalon zajló félmaratoni futamnak.

A 21 kilométeres út a budapesti rakpartokon haladt a mezőny átszelve a Margitszigetet, és rálátást engedett Budapest számos látványosságára, impozáns épületére. Testközelből csodálhatták meg a futók Budapest hídjait, a Budai Várat, a Várkert Bazár épületegyüttesét, a Gellért-hegyet, az Országházat és még sok mást. A Duna hömpölygő vizének látványa, a hullámokon megcsillanó napfény mindvégig elkísérte őket.



A népes tömegben rekordot döntött a külföldi futók száma. 79 ország 2600 futóját köszöntöttük a Budapest Félmaraton 33. állomásán. Közülük a legtöbben britek, de a lengyelek körében is rendkívül népszerű most az esemény. A versenyhelyszín színpada előtt óriási ováció fogadta speakerünk rögtönzött lengyel mondatait, melyben lengyelül is felidézte a gyermekkorában megtanult mondást: "Lengyel, magyar - két jó barát, együtt harcol, s issza borát" (vagyis: "Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki..."). A rajt-célegyenes felett már szombat óta a világ legkülönbözőbb országainak zászlajait lebegtette a vasárnap hajnalra teljesen elcsendesülő szél.



Az eseményen lokalizáció szempontjából a hazai szórás is jelentős. 928 település futói álltak rajthoz vasárnap. A többségük ugyan budapesti, és sokan érkeztek Pest megyéből is, az ország minden régiója képviselteti magát. A közeli Fejér és a mérettét tekintve, jelentős Bács-Kiskun megyéből is sokan érkeztek.

Bár az esemény kedvelt helye a jó eredmény reményébe érkező, vagy akár az egyéni csúcsot futni vágyó félmaratonfutóknak, sokan képviselik azokat az elsőbálozókat is, akik életük első félmaratoni távján állnak rajthoz. A 33. Wizz Air Budapest FÉlmaratonon közel 1400-an válllalkoztak életükben először a 21,1 kilométeres kihívásra, amelyről gyakran elmondjuk, hogy a nevével ellentétben em félút, teljesítése pedig nem félsiker.

Az esemény legrégebbi visszatérő vendégeit a Jubileumi Futók Klubja tömöríti. A klubba azok tartoz(hat)nak, akik legalább 15 alkalommal célba értek már az egyéni félmaratoni futamon. 71-en állhattak ma úgy rajthoz, hogy várományosai a jubileumi klubtagságnak, és 27-en álltak 22 teljesítéssel a lista élén. A klubtagság számos előnnyel jár. A mezőnyben is fel-feltűn pl. az egyedi rajtszám, amelyet a JFK-tagok kapnak, de technikai mez és díszoklevél is jár a teljesítési lánc bizonyos pontjainál.

A mai esemény egyben a Magyar Országos Félmaratoni Bajnokság színtere is volt. A bajnokság résztvevői a mezőny elején rajtoltak. A férfiak között Csere Gáspár, a nőknél Kácser Zita lett a bajnok.

A Wizz Air Budapest Félmaraton leggyorsabb futója a Benedek-Team színeiben versenyző, idehaza készülő, de kenyai születésű Mathew Kosgel lett 1:06:48-as idővel, a dobogón az OB-győztes Csere Gáspár(1:07:13) és Jenkei Péter(1:07:29) követte.
A női mezőnyben az OB-sorrend érvényes az eseményre is, Kácser Zita mögött Gulyás Vera(1:17:46) és Szabó Nóra(1:19:52) voltak a leggyorsabb célba érők.

Az NN Páros Félmaratonon 1021 pár állt rajthoz, hogy 12,7 km - 8,4 km felosztásban fusson egy kört Budapest belvárosában. Női, férfi és vegyes páros kategóriában hirdettünk győzteseket. A női párosok legjobbja a Mustang Duo lett Sass Diána és Nagy Juli részvételével, a férfiak között a PSN Zrt. csapata győzött, benne: Fazekas Milán Gáborral és Baumholczer Mátéval, a vegyes páros versengést pedig a Staicu Simona és Bojtor László Tivadar alkotta FUTNI JÓ nyerte.

A páros mellett hármasban is neki lehetett vágni a 21,1 kilométeres budapesti körnek. A Laufenn Trió Félmaraton útvonalát három egyenlő rész helyett 8,3 km - 7 km - 5,8 km bontásban teljesítették a triók. A Zoli csapat (Tóbel Szonja, Tóbel Szabina, Farkas Dalma) Zoli nélkül nyerte a női triók versenyét 1:29:42-es idővel. A férfiak között a Trion SC remekelt (Kardos Bence, Gaál András, Gáll András), talán azért, mert a csapattagok közül kettőt egyetlen betű eltéréssel ugyanúgy hívnak.

A Lágymányos-körre azokat a futókat vártuk, akik a félmaratoni távra még megosztva sem vállalkoznának, de szeretnének részesei lenni a futóversenyek fergeteges hangulatának. A kicsik és nagyok alkotta mezőny Budapest lágymányosi részén tett meg egy 2,3 kilométeres kört, és ahogy ez lenni szokott, a rajtnál a lelkes apróságokból kirajzolódó első sor az izgalomtól lázasan most is a rajt pillanatát meg sem várva, néhány másodperccel megelőzve a rajtdudát, sprintelve indult útnak, hogy megszerezze az elsőséget.

Az esemény 2018-as évében is dübörgött a jótékony célú futás. A résztvevő szervezetek (SUHANJ! Alapítvány, Szent Márton Gyermekmentő, Vidám Oroszlán (Happy Lion) Izsó Veronikáért Alapítvány, BAGázs Egyesület, Magyar Élelmiszerbank, Magyar Hospice Alapítvány, Őrzők Alapítvány, Bátor Tábor Élménykülönítmény, Utcáról Lakásba Egyesület) összesen 7 millió forint összegyűjtését tűzték ki célul. A Magyar Élelmiszerbank kitelepülésénél, a JÓTÉKONYha büféjében úgy lehetett finomakat enni, hogy az ott fogyasztók segítették a szervezetet céljai elérésében. A SUHANJ! Alapítvány futóinak célba érkezését most is ováció és ölelkezés kísérte a célban, sátruknál kiegészítők vásárlásával lehetett segíteni azt a célt, hogy a sport mindenki életének része lehessen. Az Élménykülönítmény csapata a futás mellett most is aktív szurkolással bátorította saját futóik mellett a mezőny valamennyi tagját.



Az utcai futóversenyek a közismert emberek körében is népszerűek. A Wizz Air Budapest Fémaratonon is sok ismerős arcot látni. Utolsó félmaratonját fuotta nálunk ma Szekeres Ferenc: veterán hosszútávfutó, 2x olimpikon, csapatban és egyéni indulóként is rajthoz állt Saicu Simona ötszörös maratoni magyar bajnok, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr.Zacher Gábor toxikológus, Lisztes Krisztián és Dombi Tibor  volt válogatott futballisták, Dr. Berács József egyetemi tanár, Bazsinka József tubaművész, és még sokan mások.

Apropó tuba. Az útvonalon a 17 zenei pontnak köszönhetően mindenfelé szuper volt a hangulat. A zenészeknek és szurkolóknak köszönhetően pacsizni és táncolni is lehetett.



Az idei Wizz Air Budapest Félmaratonra is hirdettünk jelmezversenyt, így sok különleges résztvevőről számolhat be a mai sajtó. A futórózsa szellemes és találó viselet egy félmaratonon, talpig plüss tigrisben viszont lehet, hogy ma nem volt annyira komfortos. Aki jól figyelt, Futrinka utca lakóit is felfedezhette a futók között, Morzsa, Cicamica és Buksi is velünk tartott. Hiába, még mindig a Wizz Air Budapest Félmaraton a hazai kedvenc.

Wizz Air Budapest Félmaraton - férfiak
Mathew Kosgel 1:06:48
Csere Gáspár 1:07:13
Jenkei Péter 1:07:29

Wizz Air Budapest Félmaraton - nők
Kácser Zita 1:17:46
Gulyás Vera 1:19:37
Szabó Nóra 1:19:52

NN Páros Félmaraton - Nők
1. Mustang Duo (Nagy Juli, Sass Diána) 1:25:47 2. Már csak egy Sziget-kör (Illyés Boglárka, Vétek Orsolya) 1:30:34 3. Duna Aszfalt Tiszakécske (Bognár Anna, krivik Anikó) 1:32:27

NN Páros Félmaraton - Férfiak
1. PSN Zrt. (Fazekas Milán Gábor, Baumholczer Máté) 1:10:57
2. Hit Sport Team - Bomba duó (Dénes Ervin, Dénes Mátyás) 1:12:32
3. Duna Aszfalt Tiszakácske (Hadházi Máté, Szilágyi Péter) 1:13:11

NN Páros Félmaraton - Vegyes
1. FUTNI JÓ (Staicu Simona, Bojtor László Tivadar) 1:19:48
2. Molnárkák (Molnár Enikő, Molnár Donát) 1:21:34
3. #zivatar (Sipiczki Csaba, Kratochwill Zsófia) 1:25:29

Laufenn Trió Félmaraton - Nők
1. Zoli csapat (Tóbel SZonja, Tóbel Szabina, Farkas Dalma) 1:29:42
2. ÍgyAlakulat (Dr. Szala Nóra, Dr. Bán Melinda, Szegő Csilla dr.) 1:35:36
3. M_Alvin és a Mókusok (Balázs Anikó Ágnes, Takács Attiláné Heni, Takács Eszter Dóra) 1:50:50

Laufenn Trió Félmaraton - Férfiak
1. Trion SC (Karos Bence, Gaál András, Gáll András) 1:13:42
2. MG Produkt KAC (Miklós Somogyi, Horváth Arnold, Horváth Barnabás) 1:16:42
3. Achilleus van még valaki?! (Bulitka László, Kánai Roland, Benyei Szilárd) 1:17:04

A részletes eredménylistát idekattintva tudod böngészni.
Az esemény fotói a Laufenn jóvoltából mindenki számára ingyenesen letölthetőek lesznek a bsi.futofoto.hu oldalról hamarosan.

Nézd meg a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton rövid összefoglaló filmjét:


32. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2017. szeptember 10.

Minden idők legtöbb külföldi futójával és legtöbb páros nevezőjével zajlott a 2017-es Wizz Air Budapest Félmaraton. A verseny 32. évében 15 000 nevező gondolta úgy, hogy egyéniben, trióban vagy párban rajthoz állna Magyarország kedvenc félmaratonján!

Arról még vitatkoznak a szurkolók, hogy mi a legtalálóbb kifejezés arra a látványra, amikor a Városligetből 16 perc alatt kb. 13000 futó indul útnak, hogy Budapest legszebb utcáit és tereit átszelve teljesítse a klasszikus félmaratoni távot. Az viszont már a verseny rajtját megelőzően is tudható volt, hogy idén, vagyis a 32. Wizz Air Budapest Félmaratonon is nemzetközileg hitelesített útvonal, vagyis hajszálpontosan 21 097, 5 méter várja a mezőnyt, köztük azokat, akik a világcsúcsra törnének, azokat, akik a nyári idő ellenére egyéni csúccsal próbálkoznának, és azokat is, akik csak futnának egy jót vagy épp az első félmaratoni távjuk teljesítésére készülnek. 1200 futó jelezte a nevezésnél, hogy életében először teszi majd próbára magát ezen a távon.



A 90 településről érkező 15000 futónak nagyjából 27%-a gondolta úgy, hogy másod- vagy harmadmagával, azaz párban vagy trióban vág neki a félmaratoni budapesti városnézésnek. A párosok 11,7 és 9,4 km-s távokra osztva teljesítették a félmaratoni útvonalat, és a Petőfi híd budai hídfőjének magasságában, a Pázmány Péter sétányon adták át egymásnak a staféta helyett a váltóbotot, míg a triók 5,9 km - 7,5 km - 7,7 km bontásban abszolválták a 21,1 km-t oly módon, hogy a csapatok második tagja az Alagút közelében, a harmadik a Fővám téren csatlakozott a 15 ezer fős mezőnyhöz!

A Budát és Pestet egyaránt keresztülszelő útvonal most is Budapest legszebb részeit érintette, még a mezőny hazai futói is turistának érezhették magukat, amikor végigszaladtak az Andrássy úton, elhaladtak a Hősök tere vagy épp a Várkert Bazár mellett, futólépésben gyönyörködhettek a Halászbástya, a Gellért hegy vagy a napsütötte Duna látványában. Az élményhez garantáltan sokat hozzátett az a 16 zenei pont, amely futók és szurkolók szórakoztatását egyaránt szem előtt tartotta.



Az érem, a célöröm és a gazdag befutócsomag a Városligetben várta a sikeres célba érkezőket, ahova a mezőnynél is népesebb szurkolótábor a BSI futókövető alkalmazásának köszönhetően ezúttal is időben odakészíthette magát, hogy tapssal és jó szóval várja szeretett futóismerősét.
A ligetben felépített versenyhelyszínen már szombat óta dübörgött a fesztiválhangulat. A Budapest feliratnál éjjel és nappal fotózkodtak az arra járók, a kiállítók sátrainál nemcsak a hasznos és még hiányzó futóholmit lehetett beszerezni vagy felpróbálni, az esemény támogatói a versenydrukkot feledtető játékokkal várták a futókat és kísérőiket, sőt mi több, a jótékonykodásra is alkalom nyílt. A SUHANJ Alaptvány állandó résztvevője a BSI eseményeinek, és a Magyar Élelmiszerbank jótékonysági büféjét is visszatérő vendégként üdvözöljük, nemhiába, hiszen ízletes csemegéket kínálnak a várakozás idejére és a verseny utáni energiafeltöltésre.

A Wizz Air Budapest Félmaraton eseménye adott otthon Lubics Szilvi hosszútávfutó Másfél nap az élet című könyve bemutatójának is. A futónő dedikációjára - a nyári meleg ellenére is - kígyózó sorok vártak szombaton és vasárnap is.



A futócsaládtagok valószínűleg csak néhány oldalig juthattak a frissen vásárolt Lubics-könyvben, amikor a 32. Wizz Air Budapest Félmaraton győztese, a kenyai Biwot Wycliffe Kipkorir 1:06:51-es idővel berobogott az Olof Palme sétányon lévő célba majdnem fél perccel maga mögött hagyva a második és harmadik helyezett magyar futókat. Csere Gáspár 1:07:18-as idővel lett a második, Józsa Gábor 1:07:22-vel állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Csere Gáspár a verseny után azt mesélte, hogy a futam elején még próbálta tartani a tempót a kenyaival, de a negyedik kilométer környékén már olyan fáradtságot érzett, amelyet egészen a 15-ig kilométerig cipelt magával. Ennek ellenére élvezte a versengést, mint mondta: 2007-ben indult először a Budapest Félmaratonon, így az idei épp a jubileumi 10. volt a sorban.



A nők versenyében Kácser Zita volt a leggyorsabb, szinte pontosan 10 perccel a kenyai után érkezett a célba, 1:16:58-as időeredménnyel. A dobogón a debreceni futónő jobbján és balján Gulyás Vera (1:18:28) és Szabó Tünde álltak (1:18:57).

Kácser Zita nemcsak az útvonalat szereti nagyon, de a sok szurkolói biztatásról is elismerően szólt a célba érkezéskor adott interjúban.



A 32. Wizz Air Budapest Félmaraton párosai a nevezések tekintetében csúcsot döntöttek, soha ennyi futókettőse nem nevezett még a versenyre. Az 1700 nevezett páros közül a női legjobb a Molnár Barbara Katalin-Vajda Zsuzsanna duó lett, a férfiak versenyében pedig a tiszakécskei Szöllősi Renátó-Tarnai László kettős volt a leggyorsabb. A vegyes párosok legjobbika cím pedig Bor Katalin Diánának és Szilágyi Péternek jár.

A triók mezőnyében az ACHILLEUS VAN MÉG VALAKI?! (Bulitka László, ifj. Horváth Marcell, Bényai Szilárd)és a SZOSZATER (Tóbel Szonja, Tóbel Szabina, Bánhidi Eszter) fantázianevű hármasok bizonyultak a leggyorsabbnak. A legritmusosabb pedig az a 20 csapat volt, akik az idén debütáló Papageno Varázsfutoda Kupa keretében vágtak neki a 21,1 km-s távnak. A muzsikusoknak hirdetett kupa csapatai között sok olyan volt, amely "első bálozó" futókból álltak össze, ezért szurkolóik nagy izgalommal várták a verseny napját, hogy vajon miként fognak a futópályán muzsikálni.



A 2017-es Wizz Air Budapest Félmaraton futói között ezúttal is sok ismerős arc tűnt fel, a 15 ezres mezőnnyel együtt futottak népszerű sportolóink, Lisztes Krisztián, Dombi László és Tótka Sándor, Váczi Eszter jazzénekesnő és Zacher Gábor toxikológus is. Utóbbi a kifejezetten orvosoknak hirdetett, több mint százfős félmaraton-bajnokságban is megmérette magát.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig védnöki szerepe mellett nemcsak a rajtellövésben vállalt oroszlánrészt, hanem teljesítette is a 21,1 km-s távot.

Az eseményről készült képválogatásért kattints ide!

A FutóFotó rajtszám szerint kereshető képeit itt tudod megnézni!

Az esemény rövidfilmjét itt tudod megnézni:



A hosszút pedig itt:



Az élő közvetítésből készült összefoglalót a verseny Facebook oldalán éred el!

A teljes online élőközvetítést pedig az alábbi részekre kattintva nézheted újra:

Online élő közvetítés - 1. rész
Online élő közvetítés - 2. rész
Online élő közvetítés - 3. rész
Online élő közvetítés - 4. rész

A befutófilmeken a saját célba érkezésed is megkeresheted:

Az 1. rész (1:00:22-2:07:09) itt:


A 2. rész (2:07:10-3:02:30) pedig itt:


Eredmények:

32. Wizz Air Budapest Félmaraton

Férfiak:
1. Biwot Wycliffe Kipkorir (Benedek-Team) 1:06:51
2. Csere Gáspár (BEAC) 1:07:18
3. Józsa Gábor (MAC) 1:07:22

Nők:
1. Kácser Zita (DSC-SI) 1:16:58
2. Gulyás Vera (DSC-SI) 1:18:28
3. Szabó Tünde (PVSK) 1:18:57

Handbike:
1. Bók László (Kőbánya TC SE) 1:00:28
2. Barkóczi Péter (BVSC-Zugló) 1:00:39
3. Nagymáté Sándor (BVSC) 1:00:40

Páros - férfi:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske (Szöllősi Renátó, Tarnai László) 1:13:00
2. Titán Tc (Simon Péter, Seres Imre) 1:16:03
3. Szolnok Team (Szabó József, Fehér Márk) 1:16:10

Páros - női:
1. MARGITSZIGET AC (Molnár Barbara Katalin, Vajda Zsuzsanna) 1:25:30
2. CIRKÁLOK (Torma Anett, Varró Katalin) 1:27:48
3. ElsŐ Rundevy (Bartucz Borbála, Király Amanda) 1:29:31

Trió - férfi:
ACHILLEUS VAN MÉG VALAKI?! (Bulitka László, ifj. Horváth Marcell, Bényai Szilárd) 1:18:17
Kaposvári AC (Miklós Somogyi, Horváth Arnold, Máté Anna) 1:19:11
Langstreckenlaufer (Telek Máté, Király Bence, Gábor Gergely) 1:20:10

Trió - női:
SZOSZATER (Tóbel Szonja, Tóbel Szabina, Bánhidi Eszter) 1:29:51
Tornádó TriGirls (Bányai Eszter, Laczkó Rozina Luca, Laczkó Szabina) 1:33:34
Őrült Csajok Társasága (Postás SE) (Szalai Anett, Erdős Judit, Falcz Zsófia) 1:35:16

A részletes eredménylistát pedig itt találod!

31. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2016. szeptember 11.

Meleg, nyárias idő köszöntötte a 31. Wizz Air Budapest Félmaraton résztvevőit: mire mindenki felsorakozott a rajtegyenesben az Olof Palme sétányon, 22 fokot mutatott a hőmérő. A rajtot 9 órakor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója lőtte el.

Előbbi ő maga a futók mezőnyéhez is csatlakozott, vele együtt 10300 egyéni nevezője volt a 21 kilométeres távnak. A párban és trióban futókat is számolva több mint 15 ezren regisztráltak, köztük 77 országból 2200 külföldi is - utóbbi rekordnak számít az esemény történetében.

Ketten például Kenyából érkeztek, s a tavalyi (és 2013-as) győztes, Henry Kemboi a hatodik kilométernél vette át a vezetést Abel Kibet Roptól, s 1:05:39-es idővel győzött (ami gyorsabb a 2015-ösnél: 1:06:27). A hölgyek mezőnyében is kenyai siker született: Christine Moraa Oigo nyert 1:18:52-vel. Az esemény egyben országos bajnokság is volt, a leggyorsabb magyar Józsa Gábor (1:07:45), illetve Kácser Zita (1:19:25) lett, mindketten megvédték tavalyi címüket.

"Nagyon meleg volt" - mondták rengetegen a célban, ahol bőven 25 fok feletti hőmérsékletet is mutatott a hőmérő, árnyékban. Volt, aki konkrétan megemlítette a Budai alsó rakpartot, mondván: "Ott nagyon megcsapott a Nap." De a kibővített frissítési szolgáltatást - a plusz párakapuktól a célkapu utáni spriccelésekig - többen is dicsérték. No meg az iramfutókat is: "Nélküled nem sikerült volna" - hálálkodott egy boldog félmaratonista az egyik 1:45-ös idővel beérkező "zászlósnak". A Z-drums dobosainak és a közönség szűnni nem akaró tapsolásának köszönhetően pedig mindenki karneváli hangulatban haladhatott át a célvonalon.

Érdekesség, hogy az indulók közül több mint háromszázan életük első félmaratonját teljesítették, köztük a 66 éves Ignácz Magdolna is célba ért. A verseny korelnöke egyébként a 83 éves Kenyér Imre volt. És ha már számok: többek között 12 ezer szivaccsal, 20 ezer liter vízzel és 6000 banánnal készült a BSI csapata.

Hírességek is szép számmal akadtak a mezőnyben. A sportolók között például Hrutka János, Dombi Tibor és Lisztes Kriszitán labdarúgók (akik amúgy húsz éve egy csapatban szerepeltek az atlantai olimpián), Kovács "Kokó" István olimpiai bajnok ökölvívó, Bóta Kinga olimpiai ezüstérmes kajakozó és Hirling Zsolt világbajnok evezős. A színészek sorában Andrádi Zsanett, Fenyvesi Zoltán, Lévay Viktória, Magyar Bálint és Megyes Melinda tűnt fel, de itt volt például az októberi SPAR Budapest Maraton®-ra készülő Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára.

A Wizz Air Félmaratonon a Budapest 2024 olimpiai pályázat csapata is részt vett. A versenyen 11 futóval indultak, a futópálya mellett pedig a pályázat flashmob csapat tagjaival üthette össze tenyerét az, aki támogatni kívánta a budapesti olimpiai pályázatot. A Budapest 2024 olimpiai pályázat csapata az idei nyáron népszerűsítő programokat szervezett a legnagyobb magyarországi sport- és fesztivál eseményeken. Az események keretében az érdeklődőket látványos installációkon és interaktív eszközökön keresztül tájékoztatták az olimpiai pályázat részleteiről. A több mint három hónapon át tartó program a vasárnapi Wizz Air Budapest Félmaraton is ott volt. A budapesti pályázat népszerűsítésében az eseményeken számos sportoló és közismert ember vett részt eddig, támogatta többek között Szilágyi Áron, Risztov Éva, Berki Krisztián, Kovács "Kokó" István, Rubint Réka, Buda Márton, Görög Zita és Száraz Dénes is.

Az esemény részeként 12.30-kor rajtolt a 2,9 kilométeres Ligetkör, amelyre több mint ötszázan neveztek. Mire ők célba értek, a félmaratonisták már talán mind le is nyújtottak, s befutóérmükkel a nyakukban ballagtak hazafelé.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Kemboi, Henry (Benedek Team) 1:05:39
2. Kibet Rop, Abel (Benedek Team) 1:06:54
3. Józsa Gábor (MAC) 1:07:44
Nők:
1. Moraa Oigo, Christine (Benedek-Team) 1:18:52
2. Kácser Zita (DSC-SI) 1:19:25
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:20:10

Páros:
Férfiak:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske III. (Tarnai László, Badar Gergő) 1:09:52
2. Duna Aszfalt Tiszakécske IV. (Szilágyi Péter, Majoros Csaba) 1:14:27
3. HPE Twix Reloaded (Kárász Krisztián Zakariás, Baranyai Tamás) 1:23:51
Nők:
1. Margitszigeti AC (Vajda Zsuzsanna, Molnár Barbara) 1:25:15
2. A tündér és a nett (Macher Tünde, Torma Anett) 1:28:46
3. Zsuzsolyka (Vétek Orsolya, Makrai Zsuzsanna) 1:32:52
Vegyes:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske I. (Laluska Zsuzsanna Szabina, Kapitány Zoltán) 1:20:45
2. Tita (Telek Máté, Varga Eszter) 1:27:50
3. Mátra (Hegedűs Rita, Kovács Gyula) 1:28:00

Trió:
Férfiak:
1. Kaposvári AC (Miklós Somogyi, Horváth Arnold, Máté Anna) 1:21:10
2. Beac Atlétika 1898 (Danku Péter, Pinkovics Norbert, Richter László Gábor) 1:22:40
3. Morgan Stanley Befutók (Molnár Csaba Gábor, Birszki Bálint, Gacsai Dániel) 1:26:34
Nők:
1. Futcalányok (Csáki Enikő, Fekete Andrea, Csáki Enikő) 1:31:02
2. Agekess Runners-Postás (Szalai Anett, Weigl Vivien, Fekete Zsófia) 1:31:33
3. Tornádó TriGirls (Laczkó Rozina Luca, Bányai Eszter, Laczkó Szabina Blanka) 1:31:44

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Józsa Gábor (MAC) 1:07:45
2. Kovács Tamás (VEDAC) 1:07:56
3. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:08:08
Nők, egyéni:
1. Kácser Zita (DSC-SI) 1:19:25
2. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:20:10
3. Gulyás Vera (DSC-SI) 1:21:36
Férfiak, csapat:
1. Galamb Csaba (Karc) 1:09:51
2. Kovács Attila (SZOESE) 1:11:14
3. Halmai Balázs (KSI SE) 1:13:17
Nők, csapat:
1. Horváth Tímea (Budapest Honvéd SE) 1:26:48
2. Molnár Enikő (Vasas) 1:37:24


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

30. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2015. szeptember 13.

Rekordot jelentő bő 16 ezres nevezői létszámmal, ragyogó napsütésben zajlott vasárnap a Wizz Air Budapest Félmaraton. A leggyorsabb egy kenyai futó volt, aki 66 és fél perc alatt ért célba.

Amikor az utolsó futó elrajtolt a Városligetből, a mezőny eleje már a Szabadság híd lábánál járt, ami azt jelenti, hogy 5 és fél kilométeres "futókígyó" húzódott végig Budapesten a jubileumi félmaratoni versenyen. A startnál a kürtöket Szijjártó Péter (külgazdasági és külügyminiszter), Dr. Láng Zsolt (Budapest Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke) és Johan Eidhagen (a Wizz Air brandért és marketingért felelős igazgatója) nyomta meg. A rajtceremónia több mint negyedórán át tartott.

A 16 zenei ponttal tarkított útvonalnak remek, napsütéses futóidőben vághattak neki a résztvevők. Az egyéni verseny nagy részében ugyanúgy, ahogy egy évvel ezelőtt, két kenyai futó haladt az élen, a célszalagot Henry Kemboi szakított át, ideje: 1:06:27. A magyar bajnok az összességében harmadikként beérkező Józsa Gábor lett 1:06:39-cel. A hölgyeknél Kácser Zita szerezte meg az első helyet.

A Wizz Air Budapest Félmaratonon a kardozó olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és barátnője, mint első félmaratonisták is elrajtoltak. De további hírességeket is találunk az esemény rajtlistáján, a szintén ötkarikás aranyérmes Szabó Gabriellától és Kovács Kokó Istvántól kezdve a Jóban Rosszban trióján át Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárig. És ott volt a mezőnyben a televíziós műsorvezető, Kovács Áron is, aki arra készül, hogy egy hónap múlva maratonon is célba érjen, teljesítve a 42 évesen 42 kilométer kihívást.

Összesen 16134-en regisztráltak az eseményre, ezen belül tizenegyezer egyéni félmaratoni nevezővel büszkélkedhetünk, amely nem csak hazai, hanem közép-kelet-európai szinten is csúcs. Ráadásul 65 országból több mint kétezer külföldit találunk a rajtlistán. Az esemény részeként 12.30-kor rajtolt a 3,4 kilométeres Metropol Ligetkör.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Henry Kemboi (kenyai, Benedek-Team) 01:06:27
2. Moses Kipruto Kibire (kenyai, Benedek-Team) 01:06:32
3. Józsa Gábor (MAC) 01:06:39
Nők:
1. Kácser Zita (Békéscsabai AC) 01:16:50
2. Szabó Tünde (PVSK) 01:17:31
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 01:18:44

Páros:
Férfiak:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske - Badar Gergő, Tarnai László 1:09:29 2. Nemzeti Bor Maraton - Szilágyi Péter, Simon Péter 1:12:55 3. MACsók - Markót Tamás, Ribárszki Dániel 1:16:53 Nők:
1. Futcalányok Duo - Nagy Gyöngyi, Korompay-Túróczi Réka 1:29:44
2. Mateo Running - Cubero Mateo Marina Mrs., Mateo Cardiel Siony Mrs. 1:31:24
3. Duna Aszfalt Tiszakécske - Bognár Anna, Bognár Csilla 1:31:30
Vegyes:
1. SederSport - Szederkényi Máté, Szederkényi-Takács Anna 1:14:09
2. UTE-KSE 2. - Prokoppné Teveli Petra, Tamás Botond László 1:26:06
3. TOM&TÜCSI - Nagy Csilla, Kanyár Tamás 1:27:27

Trió:
Férfiak:
1. Ted ki szérű! - Pajor Petúr, Pajor Gerjén, Kosik Gergő 1:20:17
2. Kaposvári AC - Somogyi Miklós, Horváth Arnold, Máté Anna 1:23:00
3. Mindsystem.hu - Laczkó Péter, Holczer Péter Pál, Szántó Bence 1:25:08
Nők:
1. TFSE - Tóth Eszter, György Gabriella, Magyar Hanna 1:28:32
2. Futcalényok Trió - Csáki Enikő, Sebők Lilla, Fábry Andrea 1:30:21
3. GEAC - Gella Annamária, Németh Eszter, Moldován-Horváth Katinka 1:31:58

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Józsa Gábor (MAC) 01:06:39
2. Csere Gáspár (BEAC) 01:06:42
3. Soós Dániel (Bp. Honvéd SE) 01:06:44
Nők, egyéni:
1. Kácser Zita (Békéscsabai AC) 01:16:50
2. Szabó Tünde (PVSK) 01:17:31
3. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 01:18:44
Férfiak, csapat:
1. VEDAC - Kovács Tamás, Minczér Albert, Kis Áron 3:27:00
2. Bp. Honvéd SE - Soós Dániel, Khoór Bence, Rajnai Tamás 3:38:08
3. ELTE ADSK - Szabó Gábor, Varga Dániel, Deli Gergely 3:38:38
Nők, csapat:
1. ELTE ADSK - Lalusak Zsuzsa Szabina, Rozsnyai Lilla, Garai Ágnes Szonja 4:17:14
2. Bp. Honvéd SE - Merényi Tímea Krisztina, Horváth Tímea, Nagy Gyöngyi 4:19:31
3. Dunakeszi VSE - Saicu Simona, Kárász Kriszna, Drahos Veronika 4:27:37


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

29. Wizz Air Budapest Félmaraton - 2014. szeptember 14.

13500-ra növekedett a versenyre nevezők száma szemben a tavalyi 12850-el. Egyéniben soha ennyi futó nem indult, 9250 nevezést regisztráltunk! A duóban és trióban futók száma is rekord, 1400 csapat adta le a nevezését. Magyarország minden megyéjéből jöttek a futók, összesen 775 településről. A külföldiek körében is komoly volt az érdeklődés, 70 országból kétezren érkeztek hozzánk (szintén rekord!), a legtöbben Nagy-Britanniából, Olaszországból és Szlovákiából. 569 futó indult, hogy élete első félmaratonját teljesítse. A verseny legidősebbje a 81 éves Kenyér Imre, aki egyéniben futotta le a félmaratont.

A győzelmet a kenyai Maiyo Kimaijo Hillary szerezte meg 1:05:04 másodperces idővel. A verseny egyben Magyarország Félmaratoni Országos Bajnoksága is volt, az aranyérmet Kovács Tamás (VEDAC) vihette haza. Ezzel ő az első, akinek sikerült megvédenie címét ezen a versenyen.

A hölgyeknél sem sikerült a kenyai futónőt megelőzni, Nzisa Wambua, Nancy 1:15:13 másodperces idővel szakította át a célszalagot. A címvédő Papp Krisztina nem indult az országos bajnokságon, az új győztes Erdélyi Zsófia, aki a tavalyi második helyét cserélte a magyarországi elsőségre.

A félmaratonon futott Kovács Koko István olimpiai bajnok is, aki a Suhanj! Alapítvány színeiben futotta végig a távot, maga előtt tolva a kerekesszékhez kötött Gál Lillát. A versenyen -trió tagként - egy szakaszt vállalt és végig futott Vitézy Dávid is, a BKK vezérigazgatója.

A versenyt követő Ligetkörön is kilencszázan indultak, az először meghirdetett dm fuss babakocsival rekordkísérleten 64-en indultak. A számban több híresség is rajthoz állt, Kovács Patricía színművésznő, Sándor Orsi és Czippán Anett műsorvezetők.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Maiyo Kimaijo Hillary (KEN) 1:05:04
2. Kipruto Kibire, Moses (KEN) 1:05:52
3. Kovács Tamás (VEDAC) 1:07:00

Nők:
1. Nzisa Wambua, Nancy (KEN) 1:15:13
2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:17:55
3. Rüegge, Rebecca (SUI) 1:19:02

Országos bajnokság:
Férfiak:
1. Kovács Tamás (VEDAC) 1:07:00
2. Csere Gáspár (BEAC) 1:07:37
3. Koszár Zsolt (Synergy Fitness) 1:08:23

Nők:
1. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:17:55
2. Perity Gabriella (MAC) 1:19:07
3. Juhász-Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:19:29


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

28. Nike Budapest Félmaraton - 2013

Idén is minden feltétel adott volt ahhoz, hogy újra jó hangulatú versenyre kerüljön sor a Városligetben. Az időjárásfelelős nagyon hosszú ideje szimpatizál a szervezőkkel, és mintha csak kötelező feladatának érezné a napos, meleg, szélcsendes idő biztosítását.

A VIP zónában szokás szerint több híresség is felbukkant. A 8 tv állomás riporterei kézről kézre adták az olimpiai ezüstérmes férfi kajak négyes tagjait, élükön Kammerer Zoltánnal. Szijjártó Pétert is faggatták az újságírók, ő büszkén újságolta, hogy élete első NBI-es futsal bajnokijával a lábában vág neki a távnak, immáron ötödször. Vadon János rádiós műsorvezető arról beszélt, hogy a félmaratoni futását Erőss Zsolt emlékének ajánlja. A SUHANJ! Alapítvány önkénteseinek egyikeként, egy mozgássérült fiatalt kísérve készült a rajthoz Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó. Gál Lilla születésétől fogva mozgássérült, a hétköznapokban elektromos székkel közlekedik. "2010 óta, amióta létezik a SUHANJ!, sok nagy versenyen vehettem részt, tavaly pedig a Kékesre is felsuhant velem a SUHANJ! csapat. Kokóval tavaly egymás mellett álltunk a rajtban, boldog vagyok, hogy idén ő lesz az egyik kísérőm." Kovács István tehát nem önmagáért futott: "óriási ajándék a sorstól, hogy a futásommal jó és igaz ügyet szolgálok és megtisztelő, hogy Lilla barátommal érhetek majd be a célba"- nyilatkozta.

Indult egy ritka sportos család is, a hat Pók: a Pók szülőkön kívül ott volt a rajtnál a három gyermekük és a családfő testvére is. Iváncsics Zsolt meghívottként idén különféle BV intézetekben tartott előadásokat a futásról, annak szemléletet formáló erejéről, nagy sikerrel. Azt kérték tőle a falon túl élők, hogy a félmaratonit értük fussa.

Elkészült a világon egyedülálló futómez, aminek a fele rabruha, fele már az új életet, a társadalomba beilleszkedést szimbolizáló makulátlan fehér sportöltözet, ez utóbbi természetesen a szív felőli oldalon.

A rajtnál olyan szurkolás alakult ki, hogy azt tanítani lehetne. Idén már 65 országból érkeztek a vendégek, szemben a tavalyi 54 országgal. 1600 a külföldiek száma , ami 6-7%-os növekedés az egy évvel ezelőtti adatokat tekintve. Angliából, Németországból és Olaszországból 100 fölötti volt a nevezési létszám, de idén először Szlovákiából érkeztek a legtöbben (155 futó). Érdekesség, hogy Malajziából, Örményországból, Chiléből, Nepálból, Peruból, Nepálból és Indonéziából is jöttek futók. Péter Attila, a verseny szpíkere megtapsoltatta a külföldiekkel a magyarokat. A vendégek azt mondják a világ legjobb hangulatú félmaratonija a budapesti.

A versenyzőket dr. Szentes Tamás, Budapest egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese és a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond indította útnak. 615 olyan nevező akadt, akik most látták elérkezettnek az időt életük első félmaratonijára! Az utolsó rajtolónak komoly türelemre volt szüksége ahhoz, hogy ő is sorra kerüljön: 13 percet kellett várnia a sorára!

Aztán valamivel kevesebb mint 66 perccel később szakította át a célszalagot a legelső futó. 20 fokos melegben zuhant be a célba a 28. Nike Budapest Félmaraton mezőnye (a rajt idején 17 fokot mutatott a hőmérő).

Végül 7437 egyéni futó érkezett be, ami rekordot jelent Magyarországon, hiszen eddig 6700-nál több futót soha nem regisztráltak a célban egyik félmaratoni versenyen sem.

Hand Bike-al tekert be a legelső versenyző Legeza György, órán belüli idővel (59.35). A tavalyi győztes Bók László egy év alatt jócskán javított, ő is órán belülre került. Egy év alatt 1:02.12 mp-es idejét felcserélte 59.36 mp-re. Fantasztikus befutó volt, 1 század másodperc különbséggel!

Bár a tavalyi férfi félmaratoni országos bajnokság első három helyezettje is ott volt a mezőnyben, de idén csak egyiküknek sikerült dobogóra állni (Koszár Zsolt újra a harmadik lett). Az olasz Ivan Di Mario kezdett a legjobban, hat kilométeren ő vezette a közel 12 ezer futóból álló futókígyót. A következő négy kilométeren a svájci Adrian Lehmann vette át az élt. Koszár Zsolt gondoskodott arról, hogy ne csak külföldi fusson az élen. Igaz csak a 11. kilométernél érezhette meg azt az érzést, hogy a felvezető motoroson és a legjobb handbike-osokon kívül senki sem jár előtte. Akkor azonban átvette az irányítást a 32 éves kenyai Henry Kemboi és végig az élen haladt, elsőként szakította át a célszalagot (három év után került ismét külföldi atléta kezébe a győzelem). Ezzel továbbra is fennáll az a különleges helyzet, hogy a férfiaknál még egyetlen atlétának sem sikerült két alkalommal is a Nike Budapest Félmaraton dobogójának a tetejére állni. A veszprémi Kovács Tamás végül 16 mp-el maradt le a kenyaitól, majd további két másodperccel a harmadik helyen beérkező Lehmann. Kovács Tamás az országos bajnoki címmel vigasztalódhatott, hisz a 28. Nike Budapest Félmaratoni egyben magyar bajnokság is. A címvédő Józsa Gábor a magyar bajnoki sorrendben dobogóra sem került, a 4. helyen zárta a versenyt.

A nőknél idén is Papp Krisztina, az UTE versenyzője volt a leggyorsabb, megvédte címét és ezzel már ötödször diadalmaskodott ezen a versenyen és így rajt-cél győzelmet aratott, ideje: 1:12.31. A másik UTE futónő, Erdélyi Zsófia tavalyi 4 perces hátrányából faragva ért be ismét a második helyre, de így is másfél perccel maradt el a győztestől.

A félmaraton befutói után mintegy háromnegyed órával a Nike Liget-kör indulói rajtoltak el. Ez a rövidebb, kellemes futás is családias baráti hangulatban zajlott. A versenyközpontnak helyet adó nagyréten, ahol kiállítói sátrak és sportszervásárlási lehetőség várta az érdeklődőket, ugyancsak nagy volt a nyüzsgés.


Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Henry Kemboi (KEN, Benedek-Team) 1:05:51
2. Kovács Tamás (VEDAC) 1:06:07
3. Adriann Lehmann (Svájc) 1:06:09
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:12:31
2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:14:01
3. Gladys Jepkurui Biwott (KEN, Benedek-Team) 1:15:03

Páros:
Férfiak:
1. Lábelit (Vas Gábor, Pásztor Attila) 1:14:52
2. Katonafutók (Ott Gábor, Holl Richárd) 1:19:25
3. Futó testvérek (Futó Zsolt, Futó Tamás) 1:20:00
Nők:
1. NIKEingazsaNIKE (Kis Zsanett, Lauf Kinga) 1:22:51
2. Futóhomok (Kovács Melinda, Veres Csilla) 1:28:39
3. BEAC (Ferenc Katalin, Szász Anna) 1:30:36
Vegyes:
1. H-trió (Perity Gabriella, Hóka Miklós) 1:25:46
2. Team Ethicsport-Csemete (Kiss Áron, Horváth Gréta) 1:27:14
3. MFKI (Tóth-Császár Gergely, Konkoly Adrienn) 1:31:46

Trió:
Férfiak:
1. hit.hu running team D (Kiss Benjamin, Hollós Illés Pál, Dénes Ervin) 1:13:39
2. Nyúlcipőbolt (Kapitány Zoltán, Csernus Csaba, Badar Gergő) 1:13:59
3. BEAC Atlétika 1898 (Gyurcsó Gergő, Richter Bence, Danku Péter István) 1:17:56
Nők:
1. DKM SE (Varga Krisztina, Ménes Anita, Gulyás Vera) 1:21:58
2. Futcalányok Trió (Fekete Andrea, Fábri Andrea, Sebők Lilla) 1:31:43
3. Hit.hu Team (Palcsó Noémi, Uzoni Nóra, Haza Noémi) 1:32:28

Országos bajnokság:
Férfiak:
1. Kovács Tamás (VEDAC) 1:06.07
2. Kovács Ádám (MVSI) 1:06.11
3. Koszár Zsolt(Synergy Fitness Szentgotthárd) 1:06.13
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:12.31
2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:14.01
3. Juhász-Staicu Simona (Mogyoródi KSK) 1:16.51


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

27. Nike Budapest Félmaraton - 2012

Már reggel minden adott volt ahhoz, hogy újra jó hangulatú versenyre kerüljön sor a nap folyamán. A VIP zónában jóformán lehetetlen volt nem beleütközni egy-egy hírességbe. Melegítettek az olimpiai bajnokok, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Kammerer Zoltán, Kovács István, az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós. Nem győztek nyilatkozni a celebek, Szabó Zsófi, Tóth Gabi, Száraz Dénes. Forgott az TV2, az RTL, a Telesport, az ATV, a Digisport, az MTV Híradó kamerája.

A városligeti nagyrét szinte egyik percről a másikra megtelt a futókkal és kísérőikkel. A rajtnál pedig... Nos, a rajtnál olyan hangulat és szurkolás alakult ki, hogy azt tanítani kellene. Péter Attila a verseny szpíkere megtapsoltatta a külföldiekkel a magyarokat, a mieinkkel pedig az 54 országból érkezett külföldieket, 1500-an utaztak Budapestre erre a hétvégére.

A félmaratonistákat Ughy Attila, Budapest városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnoka indította útnak. Végül 6700 egyéni futó érkezett célba, ami rekordot jelent Magyarországon, hiszen eddig 6200-nál több futót soha nem regisztráltak a célban egyik félmaratoni versenyen sem. Kerekesszékkel érkezett be a legelső versenyző Bók László, 1:02.12 mp-es idővel.

A férfiaknál a bajnoki címének megvédésére készülő Kovács Tamás erősen kezdett, de a Londonban is szerepelt maratonista 15 km táján elfáradt. Magyarország félmaratoni bajnoka Józsa Gábor, (MAC NS) lett, aki 1.06.36-es idővel ért célba. Józsa Gábor: "Meglepett a végeredmény, hiszen Kovács Tamás és Minczér Albert személyében két olyan futó is volt a mezőnyben, akik a londoni olimpián is szerepeltek. Az időmmel különösen elégedett vagyok, hiszen életem legjobbját futottam. Igaz, egész nyáron egyéni csúcsokat döntögettem, az edzéseim intenzitását is növeltem, de elsősorban az edzésmennyiségem növekedett és ennek meg is lett az eredménye. Jó alap ez az eredmény az októberi maratonira. Természetesen ez a fő célunk Török János edzőmmel. Sokat edzettem Soós Dániellel, tudtam, hogy vele számolni kell, számomra nem meglepetés, hogy ő lett a második." Soós Dániel: "A bajnoki címének megvédésére készülő Kovács Tamás erősen kezdett, csak 10 km-nél értem oda az él mellé, s akkor úgy öt kilométeren át együtt haladtunk. 16 km-nél éreztem úgy, hogy a VEDAC-osoknak már kezd rosszul esni a tempó, s akkor Józsával keményen belevágtunk és ekkor a legnagyobb ellenfeleink le is szakadtak. 17 km táján ki is alakult a végeredmény. Elégedettségem alapja az, hogy fél percet is javítottam az egyéni legjobb eredményemen, ami jó alap a nagy cél, az októberi maraton sikeres teljesítése előtt."

A nőknél Kálovics távollétében biztos volt, hogy idén új bajnokot avatnak a félmaratonin. Nos a leggyorsabb Papp Krisztina, az UTE versenyzője volt. Ideje: 1:15.06. Szinte tizedre azonos idő a tavaly győztes Kálovicséval (1:15.04). Papp Krisztina: "Kicsit elfutottam az elejét, de ettől eltekintve semmi sem nehezítette a dolgomat. Remek verseny volt, különösen a lelkemnek tett jót, hisz elég komoly mélyponton kellett átvergődnöm. Költözés, az olimpiára nem jutottam ki, edzőt is váltottam. Ebben a győzelemben persze még benne van Csoma Ferenc munkája is, mint ahogy az új mesteremé, Káldi Zoltáné is." Az olimpián is szerepelt másik UTE futónő Erdélyi Zsófia 4 perccel később ért a második helyen célba, s láthatólag igen csalódottan vette át az érmét. Erdélyi Zsófia: "Nem így terveztem. 5 km-nél beszúrt az oldalam, le kellett lassítanom. Ezzel azonban még nem lett a dolognak vége, 12 km-nél újabb beszúrás és attól kezdve csak szenvedtem. Sajnos messze kerültem a tervezett 75 perctől. A Spar maratonon nem indulok, a három maratonom elég volt."

Csapatban a nőknél volt szorosabb a verseny, de végül a Vasas MiFiN megelőzte a londoni olimpián triatlonban indult Kovács Zsófiával felálló VEDAC-ot. A férfiaknál vigasztalódott a VEDAC az egyéniben elvesztett bajnoki cím miatt. A veszprémiek erősségére jellemző, hogy a dobogó harmadik fokára a második csapatuk állhatott fel. Az U-23 korosztályban a nőknél Pap Csillának (MVSI), a férfiaknál Csere Gáspárnak (BEAC) nem akadt komoly ellenfele és így ők jelentős előnnyel nyerték meg a magyar bajnoki címet. Csapatban Pap Csillának sikerült dupláznia, az MVSI-vel a dobogó tetejére került. Ugyanez Csere Gábornak nem ment, mert a Vasas MiFiN elsöpörte az ellenfeleit és a három futója - egyedüliként a mezőnyben - 4 órán belüli összesített idővel érkezett célba.

Ungvári Miklós jóformán meg sem izzadt élete első félmaratonján, kiváló állapotát mutatja, hogy már az októberi maratonon való induláson töri a fejét, pedig a mai előtt sohasem indult félmaratonin. Beérkezett Kovács "Koko" István olimpiai bajnok ökölvívó is: "Teljesen jól vagyok, sőt még tovább i s futottam a cél után. Csak az elején az a lökdösődés nem esett jól, de aztán két kilométer után megtaláltam a ritmust. Úgy jöttem be a tervezett két órán belül, hogy egy kis időre ki is kellett állnom egy arra alkalmas bokor mögé..."

Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakos: "Én a trióban futottam, a hármas szakaszon, 8, 3 km-t .Jól esett, jó idő, felszabadult emberek, remek hangulat, de azt azért nem bánom, hogy számomra csak kiegészítő sport a futás."

Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakos: "1:40-et terveztem, s ehhez képest az 1:33.10 egyéni csúcsom, pedig az elején lassan kezdtem. Akkor még nem voltam elég bátor. Az utolsó kilométerem viszont 4 perces volt. Szóval még mindig nem vagyok a csúcson, reális, hogy jövőre 1:30-on belül kerüljek. Életem nagy célja a New York maraton, de persze a budapestit sem akarom kihagyni. Készülnöm kell."

A félmaratoni indulók - egyéniek, a párosok tagjai és a Fuss Budapest Trió váltói - hosszú ideig érkeztek célba. A befutókat végig a szurkolók vastapsa kísérte.

A félmaraton befutói után mintegy háromnegyed órával a Nike Liget-kör indulói rajtoltak el. Ez a rövidebb, kellemes futás is családias baráti hangulatban zajlott. A versenyközpontnak helyet adó nagyréten, ahol kiállítói sátrak és sportszervásárlási lehetőség várta az érdeklődőket, ugyancsak nagy volt a nyüzsgés. A Nike Budapest Félmaraton a kora délutáni órákban az eredményhirdetéssel ért véget.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Józsa Gábor (MAC-NS) 1:06:36
2. Soós Dániel (Bp.Honvéd SE) 1:06:45
3. Koszár Zsolt (SYN FIT SZTG)1:06:59
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:15:06
2. Erdélyi Zsófia (UTE) 1:19:15
3. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas MiFiN) 1:19:30
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)

Páros:
Férfiak:
1. MAC-NS (Markót Tamás, Varga József) 1:20:13
2. Amway Samu Molnár (Samu Attila, Molnár András 1:27:14)
3. Közös Sport Egyesület (Kovács Lóránt, Prokopp András) 1:30:45
Nők:
1. Közös Sport Egyesület (Prokoppné Teveli Petra, Kollárné Teveli Zsanett) 1:28:49
2. Tekergők (Kovács Melinda, Veres Csilla ) 1:29:13
3. Bakker (Bakó Réka, Kerekes Lilian) 1:32:37
Vegyes:
1. Kettő 100 (Józsa Gábor, Klein Juli) 1:18:07
2. niKE-s Testvérek (Kis Tibor dr., Kis Zsanett) 1:18:17
3. Edina és Gábor (Vas Gábor, Koris Edina) 1:26:06


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2011

Az őszi futószezon elkezdődött, a nyár viszont - legalábbis az időjárás alapján - nem ért véget: 30 fokban zajlott a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, amelyre rekordlétszámú, közel 12 ezer nevezés érkezett.

Hagyományosan a Nike Budapest Félmaratonnal kezdődik a BSI őszi futószezonja szeptember legelején. A mai esemény az időjárás szempontjából nyáriasra sikeredett, de nem ez volt az egyetlen különlegessége. A közel 12 ezer résztvevő azt jelenti, hogy rekord született az esemény történetében. Ezek után mivel is folytassuk a mai versenyről szóló beszámolót? Talán azt jellemzi az idei Nike Budapest Félmaratont a legjobban, amit Péter Attila, a BSI eseményeinek állandó szpíkere mondott a 21 kilométeres táv rajtja közben: "Soha ilyen még nem volt!"

Hát bizony nem. Nem volt még olyan, hogy a versenyre közel 7 ezren nevezzenek a félmaratoni egyéni indulásra. Nem volt még olyan, hogy 1500-nál is több külföldi érkezzen a budapesti félmaratonra. És olyan sem volt, hogy e sorok írója, aki a rajtkaputól majd' ötven-száz méterre nézte a rajtot, 10 perccel a rajtpisztoly eldördülése után speciel nem látta a futófolyam végét.

Egyébiránt már reggel minden adott volt ahhoz, hogy jó hangulatú verseny legyen a nap folyamán. A városligeti nagyrét szinte egyik percről a másikra megtelt futókkal és kísérőikkel. A rajtnál pedig... Nos, a rajtnál olyan hangulat és szurkolás alakult ki, hogy azt már tanítani kellene. A félmaratonistákat Csomós Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese indította, és végig szambás ütősök kísérték. A magyarok mellett ausztrál, cseh, finn, orosz, osztrák, szerb és még annyi nemzetiségű futó indult, hogy felsorolni is sok lenne.

A férfiak mezőnyében három futó - Koszák Zsolt, Kovács Tamás és Végh Tibor - haladt együtt 6 kilométeren keresztül. Onnan a két veszprémi, Zsolt és Tamás viaskodott egymással, de aztán Tamás a 15-16. körül kissé "meglépett", az utolsó előtti kilométertől pedig egyedül futott, és meg is nyerte a versenyt. A nőknél a szombathelyi Kálovics Anikó végig magabiztosan vezetett, egyedül a 15. kilométer tájékán közelítette meg őt Kovács Ida. Anikó győzelme azonban nem forgott veszélyben, így a nőknél ő nyerte az idei budapesti félmaratont. A férfi és női győztes egyben a félmaratoni országos bajnokságot is megnyerte.

"Tisztában voltam azzal, hogy erős lesz a mezőny, de bíztam a győzelemben. Önbizalmamat tovább erősítette egy háromhetes jól sikerült edzőtábor is. A melegre figyelni kellett, nehogy elfussam magam, de alapvetően nem kerültem egyszer sem hullámvölgybe. Az eredménnyel természetesen maximálisan elégedett vagyok, a hőség azonban másfél-két percet jelentett" - értékelt a befutó után Kovács Tamás.

"Nem gondoltam volna, hogy még szeptember első hétvégéjén is ennyire meleg lesz, ezért így utólag azt kell mondanom: erősen kezdtem. Tudatos volt a rajt, ugyanis szerettem volna 1:13 körül célba érni, két perc hiányzott a teljes sikerhez. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy fáradtan érkeztem a Városligetbe, éppen tegnap jöttünk haza egy hosszú autóút után az edzőtáborból. Tízezer körül éreztem először, hogy kiestem a ritmusból, de 15-ig képes voltam helyrerázódni. Ki kell pihennem magam, hogy egy hónap múlva jobb idővel rukkoljak elő" - ezt pedig Kálovics Anikó mondta a célba érkezés után.

A félmaratoni indulók - egyéniek, a párosok tagjai és a Fuss Budapest Trió váltói - hosszú ideig érkeztek célba. A befutókat végig a szurkolók vastapsa kísérte. Azt kell, hogy mondjuk, aki ilyen kánikulában lefutotta a 21 kilométert, vagy valamelyik váltó tagjaként indult, valóban elismerésre méltó teljesítményt ért el. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, sok-sok ismert személyiség is eljött versenyre. Lefutotta a félmaratont többek között Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, Miklósa Erika operaénekes és Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.

A félmaraton befutói után mintegy háromnegyed órával a Nike Ligetkör indulói rajtoltak el. Ez a kisebb, kellemes futás is jó, mondhatni családias, baráti hangulatban zajlott. A versenyközpontnak helyet adó nagyréten, ahol kiállítói sátrak és sportszervásárlási lehetőség várta az érdeklődőket, ugyancsak végig nagy volt a nyüzsgés. A Nike Budapest Félmaraton a kora délutáni órákban az eredményhirdetéssel ért véget.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Kovács Tamás (VEDAC) 1:06:03
2. Koszár Zsolt (VEDAC) 1:06:33
3. Tóth Tamás (Micro SC) 1:08:11
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)
Nők:
1. Kálovics Anikó (Cover-Mapei) 1:15:04
2. Rakonczai Beáta (Nyíregyházi Vasutas) 1:17:08
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:18:59
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)

Páros:
Férfiak:
1. Treasure Team (Alexandru Suciu, Eusebin Orbai - Románia) 1:19:56
2. Nike Futóklub Tata Rolling Stones (Szilágyi Tibor, Markót Tamás) 1:21:31
3. AC Marika néni (Darius Hosszeini, Papp Bálint) 1:24:55
Nők:
1. Reni és Dóri (Fuchs Renáta, Vanek Margit) 1:22:01
2. Team Wild Blueberry (Scherk Tímea, Vass Vera) 1:35:36
3. CSEFUSZ Villámlábúak (Póth Mariann, Pataki Natália) 1:38:51
Vegyes:
1. Gepárd Johnny Barátai (Pach Péter, Mórocza Nóra) 1:22:16
2. Micro-Polythlon Team (Vas Gábor, Koronika Judit) 1:23:44
3. Molnárkák (Molnár Enikő, Molnár Donát) 1:27:43


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2010

Rekordot döntött a negyedszázados Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton a Futás Jubileumi Évében: a futóesemény távjain összesen 10.500-an indultak. A félmaratonnak 6100-an vágtak neki, hogy a főváros legszebb részein átfutva teljesítsék a 21 kilométert. Ezt a távot párban 900-an tették meg, míg a 3,5 kilométeres Ligetkörön 3500-an futottak. A nyüzsgés már kora reggel elkezdődött a Városligetben, a Széchenyi fürdő előtti versenyközpontban, és a szombati bemelegítő reggeli futással ellentétben az időjárás is remek volt. A magyar résztvevőkön kívül öt kontinens 52 országából érkeztek futók a Nike Budapest Félmaratonra, melyre az ország valamennyi megyéjéből jöttek, mindenhonnan legalább több tucatnyian. "Itt van az egész ország" - állapította meg Péter Attila, a BSI eseményeinek állandó szpíkere.

A rajt előtti bemelegítés, melyen Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő prezentere mozgatta meg a futókat, még inkább fokozta az amúgy is nagyszerű hangulatot, majd 10 órakor Kiss Dániel atléta elsütötte a startpisztolyt, és megindult a félmaratoni futófolyam. A közel 9 percig tartó rajtot a folyamatos taps mellett végig szamba kísérte. A zene az egész esemény alatt jelen volt: az Andrássy úton öt zongora, az útvonal számos pontján pedig zenészek és DJ-k adták meg a futás ritmusát.

A félmaraton rajtja után nem sokkal a Ligetkörön indulók is elstartoltak, de a 3,5 kilométeres táv befutói már negyedóra alatt meg is érkeztek a célba. Az ezen a távon is több ezres mezőny aztán lassan-lassan megtöltötte a célterületet.

Közben a félmaratonisták már a Duna mindkét oldalán birtokba vették a várost. Az első öt kilométeren együtt haladt Tóth László, a Békéscsabai AC futója az etióp Erkolo Ashenafival. Tóth László aztán robbantott: a hatodik kilométertől már vezetett, végül 1:04:38-as idővel ért célba. Ezzel nemcsak egyéni csúcsot futott, hanem a Nike Budapest Félmaratonok történetében a legjobb magyar induló által elért időeredményt produkálta. Tóth László tetemes előnnyel nyerte a Nike Budapest Félmaratont, mert Erkolo Ashenafi előtt majdnem három, míg a harmadikként célba érkező Józsa Gábort (MAC-NS) megelőzve pedig négy és fél perccel hamarabb szakította át a célszalagot.

"Mindenképpen egyéni csúcsot akartam futni" - mondta a győztes a célba érkezés után. "Az ötödik kilométernél le tudtam rázni Erkolo Ashenafit, és bár úgy a tizedik és a tizennegyedik kilométernél volt egy-egy holtpont, motivált, hogy meg lehet az egyéni csúcs. Tudtam, hogy képes vagyok rá, jó formában voltam" - értékelte győzelmét Tóth László.

A nőknél valamivel szorosabb volt a verseny. Bár a győztes Papp Krisztina a táv elején már az élre állt, a tizedik kilométer környékén befogta őt Staicu Simona. Pár kilométeren keresztül együtt futottak, de Papp Krisztina végül le tudott válni, és 1:13:13-as időeredménnyel ő lett a női győztes. Staicu Simona bő egy perccel utána érkezett célba, a női harmadik helyezett pedig Földingné Nagy Judit lett.

"Felkészülésnek, tesztversenynek szántam a Nike Budapest Félmaratont, ami nagyon jól sikerült. Egy ideig együtt futottam Staicu Simonával, aztán elszakadtam tőle. Készülök az őszi versenyekre, de még nem tudom pontosan, mely futóeseményen fogok rajthoz állni" - mondta győzelme után Papp Krisztina

A férfi váltóban az OTP Futókör Master & Servant párosa szerezte meg a győzelmet, a nőknél a SZUSE kettőse diadalmaskodott. A félmaratont vegyes párban futók közül a Szondi Vágtató Páros volt a leggyorsabb.

A 21 kilométert futók hosszú-hosszú ideig érkeztek célba. Köztük volt Fenyő Iván és Száraz Dénes színművész, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, illetve számos énekes és zenész. A befutó alatt a versenyközpontban is zajlott az élet. Egyre többen álltak sorba az éremgravírozáshoz, sokan a Széchenyi fürdő előtti területen napoztak, pihentek, és a befutóknak tapsoló szurkolók is szinte végig állták a Kós Károly sétányt. Majd lezajlott ez eredményhirdetés, és az utolsó félmaratoni induló befutójával véget ért a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Tóth László (Békéscsabai AC) 1:04:38
2. Erkolo Ashenafi (etióp) 1:07:22
3. Józsa Gábor (MAC-NS) 1:09:12
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:13:13
2. Staicu Simona (Mogyoród) 1:14:25
3. Földingné Nagy Judit (Nike Futóklub - Győr) 1:19:07

Páros:
Férfiak:
1. OTP Futókör Master & Servant (Pész Attila, Mészáros Miklós) 1:18:22
2. GYURÓ TEAM (Lajos József, Heszler Attila) 1:25:07
3. HínÁrral Szemben (Kammerer Zoltán, Kun Álmos) 1:29:11
Nők:
1. SZUSE (Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett) 1:21:05
2. Ucca Neki (Póth Mariann, Kovács Melinda) 1:23:11
3. Ré-Zi (Kácser Zita, Bátai Réka) 1:23:50

Vegyes:
1. Szondi Vágtató Páros (RÉdi Lívia, Szász Mihály) 1:19:51
2. Villám (Pap Dávid, Pap Eszter) 1:22:12
3. Ismeretlenek (Szabó Andrea, Szűcs István, Krisztián) 1:22:43


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2009. szeptember 6.

Futók vették birtokba a budapesti Városligetet, majd a főváros utcáit vasárnap: ekkor került megrendezésre ugyanis a 24. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton. Kelet-Közép-Európa legnagyobb félmaratoni futóversenyén 5300 egyéni félmaratonista és 400 páros vágott neki a 21,097 kilométeres félmaratonnak, a 3,5 kilométeres Nike Ligetkört pedig 2400 induló teljesítette. A Nike Budapest Félmaraton a külföldi futók között is méltán népszerű: idén 52 országból több mint ezer külföldi futó állt rajthoz Budapesten.

A félmaratonnak pontban 10 órakor vágott neki a mezőny dr. Simóka Beáta, az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárának pisztolylövésére - az államtitkár asszony a mezőny indítása után maga is beállt, hogy teljesítse a félmaratont. Az egyéni félmaratonistákból és a párosok első futóiból álló tömeg 8 percig hömpölygött keresztül a rajtkapun - mire az utolsó futó is kilépett a pályára, a mezőny eleje már majdnem három kilométernél járt.

A mezőnyben mindenféle korosztály képviseltette magát, legidősebb férfiként a 82 éves Ötvös Ferenc vágott neki a távnak, míg a hölgyeknél a 74 éves Sztarenszkyné Marika volt a rangidős.

A félmaratoni mezőny Budapest legszebb részein tette meg a több mint 21 kilométeres távot: a Hősök terén, az Andrássy úton, a Lánchídon, a Szabadság hídon is keresztülfutottak, és mind a budai, mind a pesti rakparton haladtak a Duna mellett, a Budai Vár és a Parlament szomszédságában.

A Nike Ligetkör mezőnye 10 óra 15-kor startolt el a városligeti futókörre, főleg gyermekek és gyermekes családok teljesítették közösen a 3,5 kilométert. A kistávosok célba érkezése után pedig már nem kellett sokat várni az első félmaratonistára: a handbike-kal versenyző Serényi Tibor érkezett elsőként, őt pedig a kerekesszékes Bók László követte a célban.

A futók közül elsőként a hazánkban élő etióp futó, Erkolo Ashenafi tűnt fel a célegyenesben, 1:07:24-es idővel teljesítve a távot. Őt Kovács Ádám követte a célban, harmadikként Kedves Roland futott be.

A hölgyek versenyében Papp Krisztina bizonyult a leggyorsabbnak, 1:15:27-es eredménnyel futott be az 5000 méteren két héttel ezelőtt világbajnoki döntőt teljesítő atlétanő. Másodikként Szederkényi-Takács Andrea ért be, megelőzve Pettkó-Szandtner Juditot.

A győztesek után folyamatosan érkeztek a célba az indulók, közülük sokan életük első félmaratonját teljesítették. A futók másfél órán keresztül özönlöttek a célba, ahol teljesítményük elismeréseként mindannyian megkapták nyakukba a verseny egyedi emlékérmét.

A mezőnyben több híresség is volt: Kammerer Zoltán - Tatár Csilla és Kovács Ágnes - Somogyi Zoltán duója versengett egymással, szintén párosban indult Németh Lajos, egyéniben futott Kozmann György, és sikerrel teljesítette a távot a rajtellövő dr. Simóka Beáta is.


Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Erkolo Ashenafi (etióp) 1:07:24
2. Kovács Ádám (Misi SC) 1:08:44
3. Kedves Roland (Mezőtúr SE) 1:09:56
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:15:27
2. Szederkényi-Takács Andrea (Vasas Humansoft) 1:16:30
3. Pettkó-Szandtner Judit (Budapest) 1:20:28

Páros:
Férfiak:
1. Kaposvári Betyárok (Nagy Tamás János, Domján Tibor) 1:13:35
2. Molnárkák (Molnár Ákos, Molnár Donát) 1:14:54
3. Honvéd Ifi (Vizi Attila, Kaltenecker József) 1:17:31
Nők:
1. Futóklub Dunaújváros (Kácser Zita, Kácser Krisztina) 1:22:18
2. Kalenji (Nagy Nikoletta, Rédli Szilvia) 1:30:06
3. MAC-i csajok (Fehértóiné Vali, Kovács Melinda) 1:30:13
Vegyes:
1. Szuperinfo (Kovács Ádám, Hrenkó Ivett) 1:17:00
2. Leszmégrosszabb (Józsa Gábor, Liskány Krisztina) 1:20:46
3. Spontán Csibészek (Kolonics Tamás, Váradi Adrienn Krisztina) 1:26:37


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2008. szeptember 7.

Az ország legnagyobb félmaratoni futóeseményén több mint hétezer induló sorakozott fel a startvonalhoz, köztük az a 45 országból érkezett több mint ezer külföldi futó, akik a magyar fővárosban kívánták gyarapítani félmaratoni teljesítéseik számát. A mezőny igazán színesre sikeredett: negyven dzsúdós is ott volt, akik Kovács Antal barcelonai olimpiai bajnok vezetésével vállalták, hogy lefutják a félmaratonit. Az Egyesült Államokból pedig egy olyan tűzoltó csapat érkezett Budapestre, akik részt vettek a 2001-es World Trade Center elleni terrortámadás utáni mentésben.

A félmaraton mezőnye 10 órakor Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő pisztolylövésére vágott neki a 21,097 kilométeres távnak. A hatalmas mezőny csaknem tíz percen keresztül hömpölygött a Kós Károly sétányon felállított rajtkapun keresztül, mire az utolsó induló is kifutott a pályára.

A félmaratonisták startja után a Nike Ligetkör indulói sorakoztak fel a rajtnál, hogy lefussák a 3,5 kilométeres rövidtávot. Miután a főként gyermekekből és gyermekes családokból álló Ligetkör mezőnye célba érkeztek, nem kellett sokat várni, hogy a Hősök tere irányában feltűnjön az első versenyző, a kerekesszékes Bók László személyében, aki 1:05:55-tel ért célba. Mögötte hamar megérkezett az első futó is: az olasz Roberto Pasquale Rutigliano 1:07:22-es idővel mindenkit maga mögé utasított, és elhódította az első helyet. Őt követve másodikként az etióp Erkolo Ashenafi 1:08:23-as idővel futott be a célba. Legjobb magyar férfiként a harmadik helyen Minczér Albert végzett 1:10:27-tel.

A hölgyek mezőnyében két pekingi olimpikon között dőlt el az első hely sorsa, végül a maratoni induló Rakonczai Beáta győzött 1:14:38-cal, míg az 5000 méteren olimpiai résztvevő Papp Krisztina lett a második 1:16:44-es időeredménnyel. Harmadikként a magyar maratoni csúcstartónő ért be, Földingné Nagy Judit 1:19:43 alatt teljesítette a távot.

A győztesek után a mezőny további tagjai folyamatosan érkeztek a célba, a Hősök tere felől igazi futó-áradatot alkotva. A célba érkezéskor minden egyéni futó nyakába egyedi emlékérmet akasztottak, amely örök emlékül szolgál majd a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton sikeres teljesítéséről.

A Nike Félmaratonok 13 éves történetében eljött az a pillanat, amikor az ötvenezredik egyéni félmaratonista is átlépte a célvonalat, méghozzá a mezőny 2722. helyén befutva. Az utána érkező csaknem háromezer futóval pedig már ötvenezernél is többen mondhatják el magukról, hogy a Nike Félmaraton keretében teljesítették "a legyőzhető távolságot".

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Roberto Pasquale Rutigliano (olasz) 1:07:22
2. Erkolo Ashenafi (etióp) 1:08:23
3. Minczér Albert (VEDAC) 1:10:27
Nők:
1. Rakonczai Beáta (Nyíregyházi Vasutas) 1:14:38
2. Papp Krisztina (UTE) 1:16:44
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:19:43

Páros:
Férfiak:
1. Molnárkák 1:12:53
2. Dunaújvárosi Szöcskék 1:12:57
3. Kaposvári Betyárok 1:13:25
Nők:
1. Kopók 1:21:10
2. SZVSE 1:24:03
3. Reni és Dodó 1:28:34
Vegyes:
1. OTP Futókör Spontán 1:20:55
2. Nike Futóklub Vasas+Margitsziget 1:23:23
3. Uniqa Team Miskolc 1:28:03


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm | Hosszú film

22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2007. szeptember 2.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb félmaratoni versenyén 7000 futó áll rajthoz, közülük 5600-an egyéni versenyzőként teljesítették a 21,097 kilométeres távot, 800 fő párosban vágott neki a megmérettetésnek, 600-an pedig a 3,5 kilométeres Nike Ligetkört választották. A magyar futók mellett több mint 1000 külföldi is ellátogatott a magyar fővárosba, hogy ebben a csodálatos környezetben teljesítsék "a legyőzhető távolságot". A 22. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton egyben a Magyar Köztársaság Országos Félmaratoni Bajnoksága volt.

Az időjárás kedvezett a futóknak, hiszen kellemes, 22-25 fok körüli hőmérséklet, és csapadékmentes idő várta a Városligetbe érkező magyar és külföldi versenyzőket. Az első futók már órákkal a rajt előtt megérkeztek a versenyközpontba, a legtöbben azonban 9 óra után kezdtek gyülekezni. A Széchenyi fürdő előtti teret ellepték a rajtszámukat lobogtató, bemelegítő futók, és az értük izguló családtagok.

A hivatalos bemelegítésért Varró Gyula aerobik prezenter és csapata felelt. Fergeteges edzést vezényeltek a futóknak, megalapozva ezzel a délelőtt további jó hangulatát. A bemelegítés után a mezőny tagjai birtokba vették a Kós Károly sétányon kijelölt rajtzónát, ki-ki tervezett időeredményének megfelelő rajtsávban foglalta el helyét a több ezres tömegben.

10 órakor Kovács Ági olimpiai-, világ és Európa-bajnok úszó jóvoltából eldördült a rajtpisztoly, a mezőny pedig - élén az országos bajnoki címért versengő futókkal - nekivágott a 21,097 kilométer hosszú versenytávnak. A csaknem 6000 fős mezőnynek 10 percre volt szüksége ahhoz, hogy az utolsó futó is áthaladjon a rajtkapun, és megkezdje "a legyőzhető távolság" teljesítését.

A futók Budapest leggyönyörűbb és legismertebb nevezetességei között teljesítették a versenytávot, nem csoda tehát, hogy sok külföldi futó fényképezőgéppel a kezében vágott neki a versenynek. Többen jelmezben futottak, voltak, akik babakocsiban ülő gyermeküket tolták maguk előtt, de olyan is akadt, aki mezítláb vállalta a versenyt. Az útvonalon dudákkal, kereplőkkel, sípokkal felszerelkezett szurkolók tömege buzdította a futókat, majd minden kilométernél pedig zenekarok segítették a teljesítményüket.

Alig több mint egy órát kellett várni arra, hogy az első versenyző, Ott Balázs átszakítsa a célszalagot. A PFK futója 1:07:19-es idővel győzött, a Nike Félmaraton megnyerése mellett egyben ő lett Magyar Köztársaság félmaratoni országos bajnoka is. Őt kevéssel lemaradva Benedek Zsolt, a Békéscsabai AC versenyzője követte, harmadikként pedig a szintén PFK-s Tóth László ért be.

A hölgyeknél Papp Krisztina diadalmaskodott 1:12:09-es idővel, ő is bezsebelte az országos bajnoki címet. Másodikként a Misi SC atlétája, Staicu Simona futott be, a maratoni országos csúcstartó, Földingné Nagy Judit pedig a bronzérmet jelentő helyet szerezte meg.

A profi futók után folyamatosan érkeztek az amatőrök is, majdnem másfél órán keresztül hömpölygött a tömeg a célegyenesben. A beérkező futók a befutócsomag átvétele után emlékérmet kaptak teljesítményükért cserébe.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Ott Balázs (PFK) 1:07:19
2. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 1:07:31
3. Tóth László (PFK) 1:08:01
Nők:
1. Papp Krisztina (UTE) 1:12:09
2. Staicu Simona (Misi SC) 1:18:21
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:18:31

Páros:
Férfiak:
1. Don Kamillo (Szederkényi Máté, Takács András) 1:15:18
2. Oxigén Klub (Zelei Zsolt, Kovács István) 1:16:35
3. Bulisok (Sztrapkó Norbert, Olasz László) 1:16:47
Nők:
1. qtya függők (Kácser Krisztina, Kácser Zita) 1:23:08
2. Cirkálók (Torma Anett, Imre Orsolya) 1:30:47
3. Wellnesscafe (Góg Anikó, Ferenczi Anita) 1:31:20
Vegyes:
1. TFSE (Zsiros Mihály, Keresztes Kinga) 1:17.48
2. ABB-Creditexprex Factoriálás (Horváth Béla, Farkas Ágota) 1:18:21
3. Kedves páros (Szecsődi Péter, Pataki Natália) 1:22:12


Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

21. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2006. szeptember 3.

Minden idők második legnépesebb mezőnyében több mint 6000 résztvevő rajtolt. A hét közepi még kissé hűvös időnek már nyoma sem volt a verseny napján. Kellemes, nyár végi hőmérséklet és verőfényes napsütés fogadta az indulókat, akik között ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kóka János a gazdasági és közlekedési tárca vezetője, Gusztos Péter országgyűlési képviselő és László Csaba volt pénzügyminiszter is. A miniszterelnök felesége, Dobrev Klára a Nike Ligetkör 3,5 kilométeres távját teljesítette. A félmaratoni országos bajnoki címet Bene Barnabás és Staicu Simona nyerte.

A hihetetlen hangulatot közvetlenül a 10 órás rajt előtt a Samba Batucada Band zsigereket megmozgató ütemei fokozták tovább. Majd eldördült a rajtágyú a Nike European Magyarország ügyvezetője, Széles József közreműködésével és a hatalmas futótömeg több mint nyolc perces rajtja megkezdődött. A rajtfolyosóból kiáramló, majd a Hősök terén tovafutó áradat teljes szélességében ellepte az Andrássy utat, majd a hömpölygő futóhad több mint két és fél órán át rótta a kilométereket Budapest legszebb részein. Fővárosiak, vidékiek, magyarok és külföldiek, férfiak és nők, idősek és fiatalok mind bebizonyították, hogy valóban legyőzhető a 21 097,5 méteres távolság.

A 10 óra 15 perckor rajtoló 3,5 kilométeres Nike Ligetkört a rövidebb távokat kedvelő futóbarátok, a szurkolók, a félmaratonisták hozzátartozói és a legkisebbek teljesítették. Köztük Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége és egyik gyermeke is: "Nagyon szeretek futni. Az a jó ebben a ligetkörben, hogy a gyerekekkel is meg lehet szerettetni a futást. Most éppen Annával futottam, aki hősiesen teljesítette a távot." A Ligetkör utolsó befutói 3/4 11 környékén értek a célba.

A félmaraton mezőnyének legeleje 2 perc 57 másodperc alatt ért az első kilométertáblához. Az élen vágtázó Bene Barnabás és Tóth Tamás körülbelül a 16. kilométernél hagyta maga mögött az élmezőnyt, majd a 18. kilométernél Bene Barnabás már 150 méterre volt a másodikként befutó Tóth Tamás előtt. Bene 1:06:32-es idővel ért célba: "Ez a nyaram sérüléses volt, keveset versenyeztem, ezért nagyon kellett ez a győzelem, erre hajtottam. Az volt a taktikám, hogy az utolsó 5 kilométeren elszakadok az élbolytól, és ezt meg is csináltam." Tóth Tamás 1:06:54-gyel másodikként lépte át a rajtvonalat. "Elég erős volt a mezőny, az elején nem is reméltem, hogy dobogós leszek, így nagyon örülök a második helynek és elégedett vagyok az eredményemmel is" - nyilatkozta a 28 éves atléta. A 20. kilométernél dőlt el a dobogó harmadik helyének sorsa, amit Jackton Odhiambo Wasiema szerzett meg (1:07:06). A kenyai futó tavaly a második helyen ért célba.

A hölgyeknél Kálovics Anikó szinte rajt-cél győzelmet aratott, nyolc kilométertől már csak egyedül állt a női mezőny élén. 1:10:46-os ideje 29 másodperccel maradt el a 2000-ben Mihaela Botezan által felállított 1:10:17-es pályacsúcstól. "Nagyon örülök ennek az eredménynek, mindent megtettem, amit lehetett. Jól éreztem magam a versenyen, örülök, hogy sikerült győznöm és 71 percen belül futnom. A végére jól elfáradtam, nekem meleg volt ez a mai idő. Jövő héttől St. Moritzban edzem, az október 15-i első maratonimra készülök" - tudtuk meg a magyar női félmaratoni csúcstartótól, akit Staicu Simona követett a célban (1:12:08). "Jól éreztem magam, örülök a második helynek, illetve a bajnoki címnek (Anikó külföldi csapat tagjaként nem indult az ob-n). Tudtam, hogy Anikó nagyon jó formában van, és hogy nem fogom tudni beérni, viszont a tervezett iramban (3:25 perc/km) végigfutottam, úgyhogy elégedett vagyok."

A célvonalat éppen csak átlépő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök így nyilatkozott: "A vége, az utolsó 6 kilométer kemény volt nagyon, de az a fontos, hogy megvan. Csak erről szólt a dolog." A miniszterelnök Kóka János és Gusztos Péter társaságában ért célba.

A megkönnyebbült, boldog futók és szurkolók még órákkal a célba érkezés után is anekdotáztak a versenyközpont szomszédságában, a városligeti gyepen, miközben egyre több név, dátum, időpont került az érmek hátuljára...

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Bene Barnabás (PFK) 1:06:32
2. Tóth Tamás (MISI SC) 1:06:54
3. Jackton Odhiambo Wasiema (KEN) 1:07:06
Nők:
1. Kálovics Anikó (COVER-MAPEI) 1:10:46
2. Staicu Simona (MISI SC) 1:12:08
3. Rakonczai Beáta (NYVSC-Nyírsuli) 1:14:22


Az összes eredmény | Képgaléria | Rövidfilm
| Hosszú film

20. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2005. szeptember 4.

Szeptember első hétvégéjén újabb, ünnepi állomásához érkezett a Futás Éve. A nyári szünet után a jubileumi 20. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton mintegy 7500(!) indulójával rajtolt el az őszi futószezon vasárnap délelőtt a Városligetben. A verseny két évtizedes történetének minden korábbi nevezési rekordja megdőlt és előfordulhat, hogy a ma született csúcsok még évekig állni is fognak. A félmaratoni bajnoki címet pályafutásuk során először a székesfehérvári Juhász András (65:57) és az újpesti Erdélyi Eszter (76:10) szerezte meg.

Már egy héttel a rajt előtt sejteni lehetett, hogy valami készül...

Hétfőn betelt a megemelt - 5900 fős - nevezési limit a Nike Félmaraton egyéni versenyszámában. Öt kontinens negyvenhat nemzetének képviseletében 1350 külföldi futó érkezett a magyar fővárosba, amely két és félszerese a tavalyi nemzetközi részvételnek. A versenyt rendező BSI további nevezési csúcsot könyvelhet el a Nike Félmaraton párban (453 páros), a Nike ligetkör (közel 1000 fő) és a szombaton megrendezett Metro Nemzetközi Reggeli Futás (csaknem 1000 fő) történetében is.

Vasárnap délelőtt 10 órakor dr. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes kezében dördült el a rajtpisztoly a jubileumi 20. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon. Az Olof Palme sétányon felsorakozó mezőnynek tíz(!) perc kellett ahhoz, hogy a futófolyam utolsó indulója is átlépjen a rajtkapu alatt, amikor a magyar bajnoki címért is küzdő profik már elhagyták a három kilométeres táblát, azaz a József Attila úton haladtak a Lánchíd felé. Az élen mintegy tízfős boly diktálta a tempót, a tavalyi bajnok Tóth Tamással és a bajnoki trónkövetelőkkel (Berecz Lajos, Berkovics Imre, Kedves Roland, Juhász András, Szabó József, Ott Balázs) tartott a két kenyai (Jackton Ondhiambo, Moses Chepkwony) futó is. Az élboly váltott vezetéssel szinte az utolsó kilométerekig együtt volt. A huszadik kilométerhez némi előnnyel a két kenyai atléta és Juhász András érkezett. A Kós Károly sétányon található célegyenesbe már csak ketten, a magyar fiú és a kenyai Ondhiambo fordultak be elsőként.

A fej-fej melletti küzdelmet hozó utolsó száz métert végül a Hunyadi DSE futója bírta jobban, ezzel megszerezte élete első bajnoki aranyérmét a félmaratoni távon. "Három hetet edzőtáboroztam magaslaton a szomszédos Romániában. Amikor augusztus közepén hazaértem, címvédőként indultam a tiszaújvárosi egyharmad maratonin, de csak a többiek hátát néztem. A hatodik helyem kétségbeejtő csalódás volt, ezért kicsit tartottam a mai 21 kilométertől. A kellemes futóidő és a verseny alakulása is nekem kedvezett, mert a szelesebb rakparton kisebb volt az iram. A táv második felében már tudtam, hogy csak az utolsó kilométereken fog eldőlni a verseny, ezért menet közben tudatosan készültem erre. Éreztem, ha ott tudok maradni a végéig, akkor van keresi valóm. Bejött a taktikám, így érthetően örülök a győzelemnek" - hangzott az újdonsült bajnok értékelése, akit a célban felesége, a többszörös magyar bajnok és egykori junior világbajnok távfutó Staicu Simona várt szeptember végén születendő gyermekükkel a pocakjában és örömkönnyekkel a szemében.

Az abszolút versenyben a dobogó második és harmadik fokán a két kenyai osztozott. A magyar bajnoki ezüstérem a mezőtúri Berecz Lajos (66:10), a bronzérem pedig klubtársa, Kedves Roland (66:13) nyakába került. A címvédő Tóth Tamásnak (66:20) nem sikerült dobogóra állnia, az abszolút verseny hatodik helyén ért célba.

A nők versenyét az újpesti Erdélyi Eszter (76:10) nyerte, aki a versenyt megelőzően csak titkon merte kimondani, hogy akár győzhet is. "Az első öt kilométeren együtt futott a női mezőny, amikor Teveli Petra ellépett tőlünk. Tizenhárom kilométer környékén sikerült utolérnem, amikor szemmel láthatóan elfáradt. A következő kilométereket még együtt tettük meg, de tizenhéttől már ismét egyedül voltam, de ekkor már az élen. Fedett pályán szereztem már felnőtt bajnoki aranyat, de szabadtéren ez az első." - mondta a huszonhárom éves futónő. A második helyen 49 másodperces hátránnyal a szintén UTE-s Teveli Petra (76:59) érkezett, majd két percet verve a bronzérmes veszprémi Kovács Idára (78:44).

Bár a bajnoki érmekért folytatott küzdelem ezzel véget ért, a mezőny java még csak tartott a cél felé. Több ezren voltak a pályán mintegy tíz kilométer hosszú futófolyamot alkotva a főváros utcáin. Másfél órával a rajt után a célegyenes szinte lüktetett az örömittas futóktól további 70-80 percen keresztül. Voltak, akik kézen fogva, csókolózva, gyermekükkel a karjukban vagy éppen kézen állva lépték át a célvonalat és kürtölték világgá: Megcsináltam! Megcsináltuk!

A jubileum alkalmából az esemény névadó főszponzora, a Nike Magyarország Kft. ajándékaként az egyéni verseny első 1000 hazai befutója Nike Dri-FIT technikai futópólót vehetett át a versenyt követően. A Volvo felajánlásában a célba érkezők közül ketten pedig részt vehetnek a 2006. évi göteborgi félmaratonin.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Juhász András (Hunyadi DSE, edző: Zemen János) 1:05:57
2. Odhiambo Jackton (kenyai) 1:05:59
3. Chepkwony Moses (kenyai) 1:06:09
Nők:
1. Erdélyi Eszter (UTE 1:16:10
2. Teveli Petra (UTE) 1:16:59
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:18:44

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Juhász András (Hunyadi DSE, a bajnok edzője: Zemen János) 1:05:57
2. Berecz Lajos (Mezőtúri Város Sportiskola) 1:06:10
3. Kedves Roland (Mezőtúri Város Sportiskola) 1:06:13
Nők, egyéni:
1. Erdélyi Eszter (UTE 1:16:10
2. Teveli Petra (UTE) 1:16:59
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:18:44
Férfiak, csapat:
1. Hunyadi DSE (Juhász András, Szabó József, Horváth Béla) 3:22:03
2. Mezőtúri VSI (Berecz Lajos, Kedves Roland, Holba Zoltán) 3:23:31
3. Vasas Humansoft (Zatykó Miklós, Szabó Imre, Kustos Szabolcs) 3:27:48
Nők, csapat:
1. UTE (Erdélyi Eszter, Teveli Petra, Mátyás Enikő) 3:56:32
2. VEDAC (Kovács Ida, Kulics Beatrix, Gáti Gerda) 4:19:45
3. Bp. Honvéd SE (Madarász Viktória, Czibók Ágnes, Molnár Tímea) 4:19:48

Páros:
Férfiak:
1. Szakedzők (Berecz Lajos, Sellei András) 1:08:21
2. Favorit AC Kaposvár (Csorba Norbert, Domján Tibor) 1:11:15
3. Fogarasi Team (Tóth László, Lázár Gábor) 1:11:40
Nők:
1. Mikiteam Villámlábú Csajok (Farkas Katalin, Mészáros Szilvia) 1:25:27
2. APEH (Kovács Krisztina, Csabai Ágota) 1:33:41
3. St. Victoria (Bakonyi Zsuzsanna, Takács Enikő) 1:38:01
Vegyes:
1. Győri Vágtázók (Molnár László, Ugray Éva) 1:18:58
2. Tiszaparti mix (Lajtos Márton, Bacsó Krisztina) 1:23:21
3. Teniszfutók (Gyorsok Dávid, Orosz Magdolna) 1:25:11


Az összes eredmény | Képgaléria | Hosszú film

19. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2004. szeptember 5.

Szeptember elején nemcsak az iskolatáskák, de a futócipők is előkerültek. A nyári szünet után a futók ismét néhány órára birtokba vehették a főváros utcáit és ezúttal versenykörülmények között bizonyíthatták - elsősorban önmaguknak -, hogy sikeresen felkészültek a "Legyőzhető távolság", azaz a 21 097,5 méter teljesítésére. A 19. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton három versenyszámának (félmaraton, félmaraton párban, ligetkör) mintegy hatezer fős rekordmezőnye várta türelmetlenül a rajtágyú eldördülését vasárnap délelőtt, a Városligetben. Az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltán és Bakonyi Tibor Európai integrációs főpolgármester-helyettes adták meg a rajtjelet, amellyel immár hivatalosan is kezdetét vette az őszi futószezon.

A rajt után hosszú futófolyamban hömpölygött a tömeg a Hősök terén át az Andrássy úton, hogy lépésről lépésre közelebb kerüljön az alig néhány perccel hátuk mögött hagyott célhoz. A profik már elhagyták az Operát is, amikor az ágyú eldördülése után hét perccel az utolsó futó is áthaladt a rajtkapu alatt.

Az élen nemzetközi összetételű boly haladt. A kenyai futók diktálták a tempót, de a magyar fiúk próbáltak lépést tartani velük. A cél előtt másfél kilométerrel a szerb-montenegrói Sreten Ninkovic robbantott és méterről-méterrel egyenként szakította le ellenfeleit. A célegyenesbe már egyedül érkezett, tíz másodpercet verve az üldözőkre. A második helyért ádáz küzdelem folyt az utolsó méterekig. Végül a félmaratoni, maratoni versenyeken is egyre gyakrabban látott "mellbedobással" a magyar fiú, Tóth Tamás harcolta ki a második helyet, a kenyai Paul Simbolei előtt. A Micro SC futója a Nike Félmaraton abszolút második helyezése mellett, pályafutása első félmaratoni magyar bajnoki címet is megszerezte. A bajnoki dobogó második fokára, a célba negyedikként érkező Ott Balázs állhatott fel, aki a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is megdöntötte a junior országos csúcsot. A bronzérmet Nagy László nyakába akasztották, így a sérüléssel bajlódó címvédő, Zatykó Miklós lemaradt a dobogóról.

A nők versenyét ellentétben a férfiakkal hazai fölény jellemezte. A versenyszám magyar rekorderét, Kálovics Anikót egyetlen ellenfele sem tudta megszorítani, így ismét magabiztosan, rajt-cél győzelmet aratva védte meg címét. A további érmeken az athéni olimpia maratoni futói Staicu Simona és Kovács Ida osztoztak.

A profik már levezettek, amikor az amatőrök boldog, örömittas mezőnye további két órán keresztül áramlott a célba, ahol több tízezres közönség elismerő vastapsa várta a Városligetben Igazi futóünnep, méltó szezonkezdete volt az őszi idénynek, amelyen negyven ország képviseletében 566 külföldi futó is rajthoz állt. A legtöbben Nagy-Britanniából (128 fő) és Németországból (74) érkeztek Budapestre, de mind az öt kontinens képviselte magát az eseményen.

A tavaly sikerrel bevezetett Nike Félmaraton Párban (13+8,1 km) és a Nike Ligetkör (3,5 km) növekvő népszerűségét jól tükrözi, hogy mindkét számban rekordot döntött az indulók száma a GYISM Mozdulj Magyarország! akciójához tartozó eseményen.

Tóth Tamás (Micro SC): "Nagyon kemény küzdelem volt, különösen az utolsó öt kilométer. Magamnak is meglepetést okoztam a hajrámmal, amellyel végül az abszolút versenyben megszereztem a második helyet a kenyai futó előtt."

Kálovics Anikó (Haladás VSE - Perfect Media): "Kicsit fáradtabb voltam, mint egy esztendővel korábban. Talán az elejét elfutottam, erősebb tempót mentem, mint kellett volna, ezért lett nehezebb a vége."

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Ninkovic Sreten (szerb-montenegrói) 1:06:51
2. Tóth Tamás (Micro SC) 1:07:01
3. Simbolei Paul (kenyai) 1:07:02
(A Félmaratoni Országos Bajnokság győztese Tóth Tamás.)
Nők:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE-Perfect Media) 1:11:18
2. Staicu Simona (BVSC) 1:14:06
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:16:12

Országos bajnokság:
Férfiak, egyéni:
1. Tóth Tamás (Micro SC, a bajnok edzője: Sági Ferenc) 1:07:01
2. Ott Balázs (Bp. Honvéd) 1:07:09 (új junior országos csúcs, régi: 1:07:25, Ott)
3. Nagy László (Kiskunfélegyházi Honvéd TK) 1:07:15
Nők, egyéni:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE-Perfect Media) 1:11:18
2. Staicu Simona (BVSC) 1:14:06
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:16:12
Férfiak, csapat:
1. Vasas Humansoft (Zatykó Miklós, Rezessy Gergely, Szabó Imre) 3:24:49
2. Mezőtúri AFC 3:28:10
3. Kiskunfélegyházi Honvéd TK 3:33:46
Nők, csapat:
1. VEDAC (Kovács Ida, Brassay Réka, Wágenhoffer Judit) 3:59:19
2. Micro SC 4:08:51
3. TFSE 4:12:46


Az összes eredmény | Képgaléria |


18. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2003. augusztus 31.

A kánikula után az időjárás megkegyelmezett a futóknak, s az ősz előhírnökeként borongós, de igazi futóidő fogadta a profik és amatőrök több ezres tömegét a Városligetben.

Amatőrök és profik elszánt küzdelme az órával, a kilométerekkel (egészen pontosan 21 097.5 méterrel) más-más és megannyi célért. Mégis ezen a délelőttön együtt, egy mezőnyben fut az országos bajnok, a címvédő, a csúcstartó, a válogatott, a miniszter, a híres ember, az újságíró, a közéleti személység, a cégvezető, a topmenedzser, a tanárnő, a nagypapa, az unoka, az életében először vagy éppen sokadszor teljesítő félmaratonista. A Kós Károly sétányról rajtoló emberfolyamnak mintegy 8 percre (!) volt szüksége ahhoz, hogy az utolsó ember is áthaladjon a rajtvonalon.

A profik a Nike Félmaraton történetében először a magyar bajnoki címekért is küzdöttek. Mind a férfiak, mind a nők között, az előzetes várakozásnak megfelelően új bajnokot avattak, ráadásul korábban még egyikük sem büszkélkedhetett ezzel a címmel. Nehezebb helyzetben a Vasas-Humansoft atlétája, Zatykó Miklós volt, akinek keményen meg kellett dolgoznia az aranyéremért. A rajt után kialakult 8-10 fős élboly sokáig együtt haladt és majd a táv feléig kellett várni arra, hogy megkezdődjön a lemorzsolódás. A cél előtt pár kilométerrel Zatykó újabb iramváltásait azonban már nem bírták el az addig tapadó ellenfelek, így a hosszú sérülés után visszatérő címvédő, Benedek Zsoltnak be kellett érnie a második hellyel. Az abszolút versenyben 11. helyen célba érkező Ott Balázs tizenhat másodperccel megdöntötte klubtársa, László Balázs 1998-ban felállított legjobb félmaratoni junior eredményét, az új rekord 1:07:25.

A párizsi világbajnokságot is megjárt Kálovics Anikóval ezen a napon egyetlen hölgy sem tudott lépést tartani. Rögtön az élre állt és fokozatosan növelve előnyét magabiztosan diadalmaskodott. A szám magyar csúcstartója első bajnoki címét szerezte ezen a távon, a tavalyi Nike Félmaraton győztes Rakonczai Bea és a bajnoki címvédő Földingné Nagy Judit előtt.

A verseny "szívét és lelkét" adó amatőr futók gyűrűjében kevesebb, mint két óra alatt Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter is teljesítette a 21 097.5 métert a főváros utcáin.

A két idei újdonság, a Nike Félmaraton Párban és a Nike Ligetkör is sikerrel mutatkozott be ezen a napon, s a szombati, margitszigeti Reggeli Futással együtt közel hatezren értek célba a különböző távokon a Nike-futóhétvégén.

Zatykó Miklós: "Röviden és tömören nehéz verseny volt. Bővebben az hiszem kiegyenlített erőviszonyok voltak, s olyan futótársaim is remekeltek, akikről az utóbbi időszakban vagy akár tavasszal hallani sem lehetett. A legnehezebb dolgunk a pesti rakparton volt, ahol végig széllel szembe kellett futni, ahol megpróbáltam leszakítani az ellenfeleimet, de csak részben sikerült. Ezért volt szükség arra, hogy a végén ismét váltogassam az iramot és ez már megfelelő fegyvernek bizonyult."

Kálovics Anikó: "Nagyon tetszett a pálya. Kellemes volt az idő, bár a táv második felében kellemetlenül, fújt a szél, de hát az mindenhol van. A párizsi vb számomra csalódás volt, így nagyon kellett számomra ez a győzelem, hogy visszakapjam az önbizalmam és bíztatást a folytatáshoz."

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Zatykó Miklós (Vasas-Humansoft Nike) 1:05:53
2. Benedek Zsolt (Békéscsabai AC) 1:06:00
3. Berecz Lajos (Mezőtúr SE) 1:06:08
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)
Nők:
1. Kálovics Anikó (Haladás VSE -Perfectmedia, a bajnok edzője: Kivés István) 1:11:08
2. Rakonczai Bea (BVSC) 1:13:16
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:15:46
(Ez egyben a Magyarország Félmaratoni Országos Bajnokságának végeredménye is.)

Páros:
Férfiak:
1. Megalódusz (Seffer Péter, Ádám Balázs) 1:16:06
Nők:
1. APEH (Kovács Krisztina, Csabai Ágota) 1:31:59
Vegyes:
1. Megalódust Tata (Tengerdi Zita, Pécsi Zsolt) 1:19:49

Félmaratoni Országos Bajnokság:
Csapat, férfiak:
1. Vasas Humansoft (Zatykó Miklós , Rezessy Gergely, Szabó Imre) 3:21:08
2. Micro SE 3:22.33
3. Hunyadi DSE "A" 3:24:09
Csapat, nők:
1. Haladás VSE (Kálovics Anikó, Prácser Kinga, Csikós Mária) 4:00:48
2. MAC-Népstadion 4:06:51
3. Micro SC 4:08:58


Az összes eredmény | Képgaléria

17. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton - 2002. szeptember 1.

Minden eddigi rekordot megdöntött a 17. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton résztvevői létszáma. Több, mint 4700-an neveztek és több, mint 4400-an célba is értek. No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen minden idők legnagyobb félmaratonja nem ennyiből állt.

Rengetegen gyűltek össze vasárnap reggel a Széchenyi Fürdő előtt. Az arra véletlenül kilátogató emberek először nem is tudták miért ez a nagy sokadalom, de aki a jellegzetes izomlazító krém illatát megismerte, az rájöhetett, a Nike Budapest Félmaraton indulói készülődnek a rajthoz.

10 órakor Jánosi György gyermek, ifjúsági és sportminiszter úr pisztolylövésére 9000 láb indult el a Kós Károly sétányon. Az élmezőny már elhagyta a 2. kilométert jelző táblát az Andrássy úton, amikor az utolsó induló is átlépte a rajtvonalat. Az útvonal ezúttal is a város legszebb pontjain vezetett, bemutatta Budapest nevezetességeit a több, mint 2000 vidékről érkezettnek, és a több mint 400 külföldi futónak. Ezúttal nem a Duna lepte el a rakpartot, hanem futók ezrei. Amíg a profik már a Parlament fele futottak a pesti rakparton, addig a mezőny a Vár alatt igyekezett a budai rakparton.

A versenyen nem csak az indulók száma növekszik, hanem a szurkolóké is. A célban és az útvonalon több tízezren bíztatták ismerősen, ismeretlenül köszöntve a futókat. Évről-évre egyre többen mennek ki a pálya mellé, és egyre többen kísérik el a Városligetbe a családtagot, barátot. Ők mutatták meg az erre a versenyre ideérkezett kenyai élfutóknak is, milyen a magyar virtus, milyen a magyar közönség.

A Nike Félmaratonra érkezett 4 fős kenyai "küldöttség", méltóan a kenyai futóhagyományokhoz, ezúttal is dominált. Rezessy Gergely 15 kilométerig bírta velük a lépést tartani, ám ezután már csak az volt a kérdés, köztük mi lesz a sorrend. A győztes végül is William Kipsang lett, aki 1:02:59 alatt teljesítette a 21 kilométert. Még az afrikai futók sem bírták a nagy meleget, ha hűvösebb lett volna az idő, akkor minden bizonnyal új pályacsúcs is születhetett volna.

A nőknél a tavalyi két győztes, Rakonczai Beáta és Földingné Nagy Judit sokáig együtt haladt, de még 10 kilométer előtt a BVSC futónője úgy döntött, ezúttal egyedül szeretne állni a dobogó tetején. Ellépett, és ő szakította át a célszalagot.

A mezőny nagy része 1:30 után kezdett özönleni a Kós Károly sétányon lévő célba. Ami a profiknál elmondható, az fokozottan érvényes az amatőrökre, a nagy meleg miatt ez nem az egyéni csúcsjavításra alkalmas időjárás volt. Boldogtalan emiatt senki nem volt, hiszen egyre nagyobb bíztatás mellett érkeztek célba a futók. Aki már átvette a Nike érmét és a befutócsomagját, az sem ment haza, hanem beállt a szurkolók közé, és ők is köszöntötték azt az 1500 embert, akik életük első félmaratonját futották.

A mezőny közepén ért célba Simóka Bea, világbajnok öttusázónk is. A legidősebb férfi versenyző, aki 81 éves, 2:18 perc alatt teljesítette a félmaratoni távot. A legutolsó befutó a legidősebb hölgy volt a mezőnyből, ő 68 évesen 3 órás idővel ért célba.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. William Kipsang (Kenya) 1:02:59
2. Luka Keitany (Kenya) 1:03:25
3. Matthew Birir (Kenya) 1:03:28

Nők:
1. Rakonczai Beáta (BVSC-Kufner) 1:13:39
2. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:15:37
3. Kovács Ida (VEDAC) 1:16:19


Az összes eredmény

16. Nike Budapest Félmaraton - 2001. szeptember 2.

Az időjárás a rajtig megkímélte a 16. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton mezőnyét, de néhány perccel később eleredt az eső és kitartott az esemény végéig. A futókat persze ez egyáltalán nem zavarta és a 4000 induló lelkesen tapsolva, integetve vágott neki a 21 kilométeres városnézésnek. A rajthoz állók között 31 ország 270 külföldi futója is vállalkozott a táv teljesítésére. Legtöbben, 43-an Angliából érkeztek. A pisztoly eldörrenése után 7 perc kellett, hogy az utolsó futó is átlépje a rajtvonalat. Az élmezőny ekkor már a 3. kilométerét taposta.

A férfiaknál a jugoszláv Ninkovic Sreten, Berkovics Imre és Sági Ferenc futott el a többiektől. Sági 15, Berkovics 17 kilométerig tartotta a lépést a novisadi fiúval, aki végül 64:43-as idővel győzött. A hölgyeknél a Nike két futónője a sokszoros bajnok Földingné Nagy Judit és a fiatal trónkövetelő Rakonczai Beáta a több ezer néző lelkes tapsa mellett, kéz a kézben együtt szakította át a célszalagot.

Idén nemcsak a Városligetben, hanem az útvonal mellett is feltűnően sokan követték az eseményt, nem volt hiány a biztatásban. A futók és a nézők között is népszerű volt Kokó, aki Darnyi Tamással együtt 1 óra 35 perc alatt ért célba. Szintén végigfutotta az eseményt az olimpiai bajnok vízilabdázó, Molnár Tamás. Megismételte tavalyi teljesítményét a népszerű színésznő, Nagy-Kálózy Eszter is, ő 1 óra 39 percig volt a pályán.

A 2:30 perces szintidő alatt 3910-en tudták lefutni a félmaratont. Mindenki egyedi érmet kapott a nyakába, mert ezen a napon a dobogón állók mellett minden célba érkező győztesnek számított.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Ninkovic Sreten (Jugoszlávia) 1:04:43
2. Berkovics Imre (Debreceni AK) 1:05:19
3. Sági Ferenc (BVSC-Kufner) 1:05:30

Nők:
1. Rakonczai Beáta (BVSC-Kufner) 1:13:33
2. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:13:33
3. Pásztor Kornélia (Debreceni AK) 1:16:41


Az összes eredmény

15. Nike Budapest Félmaraton - 2000. szeptember 3.

A Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton rajtjához 4200 profi és amatőr futó sorakozott fel a Városligetben. A rajtra a szél elfújta az esőfelhőket és kisütött a nap, de ugyanez a szél később már nehezítette a haladást a Duna-parton. A rajt kongások sorfala mellett, hatalmas lelkesedéssel 6 percig tartott. A legjobbak ekkor már a második kilométer végénél tartottak. A férfiaknál a lengyel olimpikon, Piotr Gladky 6 kilométernél elhúzott a mezőnytől és előnyét egyre növelve magabiztosan győzött a Vasas-BBTE futója, Rezessy Gergely előtt. A hölgyek rendkívül gyorsan kezdtek. A magyar olimpiai induló Földingné Nagy Judit 7 kilométerig tartotta a lépést a két romániai futónővel. Közülük a végső győztes Mihaela Botezan féltávtól még tovább fokozta a tempót és rendkívül jó idővel, 70 perc 17 másodperc alatt ért célba. Soha ilyen gyorsan nem futott még nő félmaratont Magyarországon. Ideje a 32. az idei világranglistán.

A mezőny nagyobbik része ekkor még csak a féltáv környékén haladt. A futás és a szél nehézségét feledtette az útvonalon játszó sok zenész, és a feltűnően sok szurkoló. Az utolsó 500 métert pedig a Városligetben több ezer néző lelkes tapsa között kellett teljesíteni. A célbaérkezők között volt Németh Lajos és Gajdos Tamás a TV2 munkatársai, Nagy Bandó András, az ismert humorista, Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium államtitkára, olimpiai bajnokaink közül Martinek János, Foltán László és Szabó István, öttusa bajnokaink Simóka Beáta és Kállai Ákos, a színész válogatottból Rudolf Péter. A táv teljesítésével tesztelte saját termékét a volt jégtánc bajnok Tóth Attila, aki ma a NIKE cipők menedzsere és Sándor István, a NIKE Magyarország vezetője. Az indulók többsége (56%) vidékről érkezett. Idén minden megyéből többen neveztek, mint tavaly. Ugrásszerűen megnőtt a hölgyek aránya (20%), de a 16 év alattiak száma is közel 200 volt. Külföldről 190 futó érkezett 25 országból. Az indulók jó felkészültségét mutatja, hogy alig 100-an kényszerültek feladni a viadalt.

A díjátadást követően került kisorsolásra a Citroën Hungária ajándéka egy, Citroën Saxo, melyet idén ismét egy fiatal hölgy nyert. A verseny része volt az ISM Sport 25 Mozdulj Velünk akciójának és remekül szolgálta az egészséges életmód propagálását.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Piotr Gladki (Lengyelország) 1:04:45
2. Rezessy Gergely (Vasas BBTE) 1:06:24
3. Berkovics Imre (BVSC Kufner) 1:07:10
Nők:
1. Mihaela Botezan (Románia) 1:10:17
2. Dita Tomescu (Románia) 1:11:37
3. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:12:17


Az összes eredmény

Nike Budapest Félmaraton - 1999. szeptember 5.

Kellemes, napos, ideális futóidőben rendezte meg vasárnap a Budapest Sportiroda a 14. Nike Budapest Félmaratont. Előzetesen minden eddiginél többen, 31 országból 3600-an adták le jelentkezésüket.

A fél tízes rajtnál 150 méter hosszan sorakoztak fel az indulók a és ritmikus dobszóra vágtak neki a 21 kilométeres távnak. A mezőny eleje már a 2. kilométert rótta, mikor az utolsó futó is átlépte a rajtvonalat. Az élmezőnyben idén is uralkodtak a vendég japán futók. A magyar férfiak folyamatosan szakadtak le az élbolyról, így biztos japán siker született. A féltávnál fáradni látszó Bacskai Zsolt a táv végén erősített és sorra előzve ellenfeleit, egyetlen magyarként állhatott fel a dobogóra. A hölgyeknél az első öt helyen a japánok végeztek.A legjobb magyar nő, Jakab Ágnes, a 6. lett.

A profik után egyre növekvő tömegben érkeztek az amatőrök. A versenynek volt olyan szakasza, mikor percenként 55-60 futó is átlépte a célvonalat és vehette át a jól megérdemelt és mindenkinek járó emlékérmet.

Idén a szurkolók is kitettek magukért, a város sok pontján tapsolták lelkesen a futókat. A cél előtti utolsó 300 méteren pedig a több ezer néző alkotta sorfal között fejezhette be mindenki az idei versenyt. Végül 3300-an értek célba, mely 600 futóval több az előző évinél.

Eredmények:

Egyéni:
Férfiak:
1. Morikawa Takaki (Japán) 1:03:28
2. Nakano Tuyoshi (Japán) 1:03:38
3. Bacskai Zsolt (BVSC) 1:03:59
Nők:
1. Tamamushi Tomoko (Japán) 1:12:15
2. Shinagawa Akiko (Japán) 1:12:27
3. Kotorida Takako (Japán) 1:12:49


Az összes eredmény

Nike Budapest Félmaraton - 1998. szeptember 6.

Kellemes, 15 fokos futó hőmérséklet mellett, zuhogó esőben fogadta az idei Nike Félmaraton közel 3000 fős mezőnyét. A 3400.- Ft-os helyszíni nevezés sem riasztotta el az indulni szándékozókat, mert 160-an jelentkeztek a rajt előtti utolsó órában is. A magyar futók 54 %-a jött vidékről, 17% volt a hölgyek aránya. Közel 200-an voltak 50 évesnél idősebbek, 100-an 15 évnél fiatalabbak. Az indulók 30%-a még tanuló, 20%-a egyetemet, főiskolát végzett.

A magyarok mellett még 25 ország futója várta az indulást jelző lövést. Az első sorból rajtoló legjobb hazai és japán futók végig nagy presztízsharcot vívtak. A nőknél hamar eldőlt a küzdelem, Kazumi közel 1 perces előnnyel győzött, míg a győri Földingné Nagy Judit a 4. helyen végzett. A férfiak sokáig egy bolyban futottak és csak az utolsó kilométeren alakult ki a végső szoros befutó. Káldy Zoltán jó idővel lett a harmadik.

A végig esőben zajló versenyen 2700-an értek célba, mint még soha itthon 21 km-es versenyen. A futók - a felvezető autó hibájából - a Lánchídra hamarabb ráfordultak, de ezt a távolságot azonnal bepótolták, mert a szervezők gyorsan módosították, távolabb helyezték a fordító pontot.

A rajt után 2.40 perccel az utolsó futók is megkapták a teljesítést igazoló emlékérmet és a Nike pólót, kivéve az 1916-ban született budapesti Sarkadi Józsefet, aki 3 óra 12 perc alatt teljesítette a távot.

Eredmények:
Férfiak:
1. Seiji Hamada (Japán) 1:02:44
2. Aburaya Shigeru (Japán) 1:02:51
3. Káldy Zoltán (BVSC) 1:02:54
Nők:
1. Kanbayashi Kazumi (Japán) 1:10:37
2. Sasaki Ritsuko (Japán) 1:11:23
3. Kawaguchi Mutsuko (Japán) 1:11:46


Az összes eredmény

Nike Budapest Félmaraton - 1997. szeptember 7.

A meteorológusok által beharangozott rossz idő elmaradt, így kellemes napos időben több, mint 2600 futó vágott neki a NIKE Félmaraton 21 km-es távjának. Soha ennyi ember nem futott Magyarországon egyszerre ilyen távolságot. A fergeteges dobszóló és az időmérő chipek hangja mellett 4 percig tartott, míg az utolsó futó is átlépte a rajtvonalat.

A férfiaknál a végső győztes japán futó vezetésével egy hat tagú boly ált az élre. Keita 12 km-től nagyobb sebességre kapcsolt és folyamatosan maradtak le tőle a többiek. A BVSC-s Bacskai Zsolt tudta tartani vele legtovább a lépést és kb. 70 méter hátránnyal új egyéni csúccsal ért célba. A nőknél nyomasztó volt a japán fölény, a legjobb magyar Petrik Éva az ötödik helyen végzett.

Mindkét győztes idő - hosszú évek óta - a legjobb itthon futott félmaratoni időeredmény. A verseny új és látványos útvonala remekül vizsgázott, elnyerte a futók - különösen a 14 országból érkezett 150 külföldi - tetszését. Nagyon sok amatőr futotta élete eddigi legjobbját, de mindenki ígérte, hogy 1998. szeptember 6-án ismét rajthoz áll.

Eredmények:
Férfiak:
1. Keita Fujino (Japán) 1:03:14
2. Bacskai Zsolt (BVSC) 1:03:22
3. Berkovics Imre (BVSC) 1:03:52
Nők:
1. Sachie Ozaki (Japán) 1:11:04
2. Tami Yata (Japán) 1:11:51
3. Shinobu Takahashi (Japán) 1:13:38


Az összes eredmény

Nike Budapest Félmaraton - 1996. szeptember 8.

Mintegy háromezer versenyző sorakozott fel vasárnap délelőtt a Vársoligetben, a Széchenyi-fürdő előtt, hogy a rajtjel hangjára elinduljon, és teljesítse a Nike - legyőzhető... - félmaratoni, illetve 5 km-es minimaratoni távját.

Hát ez a nap is jól kezdődött! Az még csak köztudott volt, hogy a Nike félmaratoni versenyt szervez a Városligetben, de hogy előtte még többpróbázni is kelljen!

Pedig sokaknak így indult a reggel. A süvítő, hideg szél és a puha, meleg ágy kölcsönhatására volt, akinek csak többszöri próbálkozásra sikerült kikászálódnia a dunyha alól, és elindulnia a Kós Károly sétányra.

A rajt előtt Káldy Zoltánt, a 10000 méter specialistáját és a kiváló maratoni futót, Holba Zoltánt tippelték az élre. És hogy ki tudott eredményesebben "kalandozni" a félmaratoni távon?

Nos, nagyon sokáig nem derült ki semmi a pillanatnyi formáról. A két futó a héttagú vezetőbolyban haladt, és noha Holba néhány lépéssel mindig előrébb futott, Káldy folyamatosan a sarkában maradva követte őt. Az Árpád hídtól egyértelművé vált, hogy e két futó között dől el a győzelem sorsa. A Hungárai körúton a helyzet változatlan volt, ám a Városliget felé vezető kanyar mindent eldöntött. Káldy Zoltán úgy érezte, itt az idő, hogy meglépjen és maga mögött hagyja vetélytársait. Az ütemváltást Holba nem bírta, így Káldy érkezett (nagyszerű idővel) elsőként a célba.

A hölgyek versenye is bőven tartogatott meglepetést és izgalmat. Az atlantai olimpián is szereplő maratonista, Földingné Nagy Judit, a Honvéd-Schwechater kiváló futója, Simona Staicu és a BVSC-s Petrik Éva egyaránt esélyese volt a versenynek. De ott volt a mezőnyben még Oláh katalin, aki a anyáron kisebb műtéten esett át, valamint Jakab Ágnes.

A rajtot követően Simona Staicu állt az élre, és külön párharcot folytatott Földingné Nagy Judittal, míg Petrik Éva biztosan haladt a harmadik helyen. Az utolsó kilométerekre Staicu kisebb előnyt kovácsolt össze magának, és ezt a célig sikerült megőriznie.

A tömeg - akikért és akiknek a verseny szerveződött - ismét fergeteges hangulatot varázsolt a Városligetbe. És hogy kinek mit jelentett ez a legyőzhetően hosszú félmaratoni? Mindenki mérje le magának (centikben, percekben, élményekben), és mérje le magán!

Mert ki mint szedi lábát, úgy alussza álmát...

Eredmények:
Férfiak:
1. Káldy Zoltán (UTE) 1:04:45
2. Holba Zoltán (BVSC) 1:04:49
3. Laurentin Staicu (Románia) 1:05:27

Nők:
1. Simona Staicu (Honvéd) 1:11:11
2. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa) 1:11:22
3. Petrik Éva (BVSC) 1:14:42


Az összes eredmény

Névadó főszponzor NikePlus_logo Társszponzor knoppers Snickers_logo volvo Amway testebreszto2011 naturaqua London Stúdió Fővárosi Vízművek Frutiveb

Kiemelt médiatámogató Juventus metropol Médiatámogató mix_magazin Professzional_logo Govsys_logo speak_up wellnes_cafe Exit magazin logó Funzine Diéta és Fitnesz csaladi_lap Ideál magazin sportkapu pesti_musor Realsign media Támogató budapest_logo Bahlsen Kellog's Helia-D

Kapcsolódó anyagok

» A félmaratonról
fb share