Németh Csaba győzött a 7Völgyön

Tökéletes forma, fantasztikus eredmény a 7 Völgy ultramaratoni terepfutó versenyen. A miskolci versenyző 8 óra 57 perc alatt teljesítette a 100 km-es távot Lengyelországban.

A Szandeci Beszkid keleti részében, Krynica-Zdroj környékén megrendezett viadalon, a turistamagazin.hu-n blogot vezető futó több mint öt percet vert a második helyen beérkező versenyzőre és a több száz indulót számláló hatalmas mezőnyben magabiztosan szerezte meg a győzelmet.

Teljesítményének nagyszerűségét az is mutatja, hogy a verseny első hét helyezettjének sikerült csak 10 órán belül teljesítenie a maratoni távot, 9 órán belüli időt pedig egyedül Csaba futott.

A verseny honlapján közzétett információk szerint a magyar versenyző fáradtság nélkül ért célba. Nyilatkozatában keménynek nevezte 7 Völgy versenytávját és dícsérte a felkészült ellenfelek teljesítményét is.

Krynica-Zdrojban több magyar futó is jól szerepelt, Karlowits-Juhász Tamás a 11., míg Papp Gergely a 16. helyen végzett.

A Festiwal Biegów 100 kilométeres futamát megnyerő miskolci terepfutót telefonon értük utól (futva valószínüleg nem sikerült volna). Elmondta, hogy egy nagyon szép, de nagyon kemény versenyt teljesített. Az a tény, hogy címvédőként érkezett Lengyelországba, egy extra terhet jelentett számára, mert mint tavalyi győztest, mindenki őt szerette volna legyőzni.

A maratoni terepfutó versenyek agyban dőlnek el, nemcsak az erőnléttől, felkészüléstől függ, hogy ki hányadik helyen végez, hanem attól is, hogyan képes az adott versenyző beosztani erejét. Csabától megtudtuk, hogy a második helyen beérkező litván Grinius Gediminas remek ellenfél volt, 70 km-ig együtt futottak, majd Csabának sikerült egy 10 perces előnyt kiépíteni, amelynek felét a célig meg is tudta tartani.

Forrás: Turistamagazin



fb share