Mikulásfutás - eseménytörténet

Rossmann Mikulásfutás - 2014. december 6.

2600 Mikulás egy időben, egy helyen. Ha már ott voltak, nem is tehettek volna jobbat, mint hogy futnak egyet. Vagyis nem is egyet, hanem kettőegészhetet. Mármint kilométert. Ekkora távon kígyózott ugyanis a pesti belvárosban a mikulásruhába öltözött tömeg.

A délelőtti esőnek nyoma sem maradt délután 1 órára, ekkor kezdtek gyülekezni a mikulások a Fővám téren, a Corvinus Egyetem aulájában. A rajtszám és a piros felszerelés átvétele után többen kisebb varrószakkört alakítottak, a nem pont Mikulás méretű futók ollóval, biztostűvel és egyéb eszközökkel próbálták magukra szabni a ruhát.

20 perccel a rajt előtt Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő program nagykövete és a futás magyar hangja, Péter Attila tartották meg a szakállat és sapkabojtot is átmozgató bemelegítésüket, aztán pontban 15 órakor Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója és Árpa Attila, a Rossmann reklámarca indította útjára a 2600 Mikulást. Közel 6 percen keresztül hömpölygött a tömeg a rajtkapu alatt.

A Corvinus Egyetemet megkerülve a téli városnéző turisták legnagyobb meglepetésére ellepték a Váci utcát, majd az Irányi utcán és a pesti alsó rakparton piroslottak egészen a célig. A leggyorsabbak 10 percen belül, a legráérősebbek is alig több mint 35 perc alatt teljesítették a távot, hogy a célkapu utáni hóesést követően átvegyék a Rossmann ajándékcsomagját.

Egy Mikulásfutás nem az igazi jótékonyság nélkül, ezúton is köszönjük a résztvevőknek azt a sok-sok játékot, iskolaszert és írószert, amit a rászoruló gyerekeknek hoztak!

2. Rossmann Mikulásfutás - 2015. december 6.

Remek hangulatban, a tavalyinál is több nevezővel zajlott a 2. Rossmann Mikulásfutás, amelyen Csemer Boggie, Béres Alexandra és Rippel Feri is rajthoz állt. Bár az idő nem a legszebb arcát mutatta, hóesésből nem volt hiány, s állatsimogatóról, koncertről is gondoskodtunk!

Másodszorra rendezte meg a BSI a funrun, azaz örömfutás kategóriába illő Rossmann Mikulásfutást. Ugyan borongós idő és némi eső jellemezte idén Szent Miklós napját, 2730 nevezőt számláltunk. Idén két futamra is lehetett regisztrálni, előbbi 13, utóbbi 15 órakor rajtolt a Corvinus Egyetem mellől.

Számos híresség is Mikulásnak állt: a bemelegítéseket mindkétszer Béres Alexandra irányította, aki családtagjaival a második futamban el is indult. 15 órakor pedig az első sorból rajtolt gyermekével a nyakában Rippel Ferenc és Csemer Boglárka. (Boggie-val külön interjút is készítettünk.)

A nevezési díjért cserébe kapott Mikulásruhákban induló futóknak mindössze 2,3 három kilométert kellett megtenniük. Ennek megfelelően a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálható volt azok között, akik ellepték az ünnepi díszbe öltözött Váci utcát és a Pesti alsó rakpartot. Ez nemcsak a résztvevőknek, hanem a éppen arra járóknak is váratlan örömöt okozott. A derültséget pedig tovább növelte, hogy a rajtnál és a célnál műhóval próbálták emelni a hangulatot a rendezők.

A 2. Rossmann Mikulásfutáson a jótékonyság is megjelent: az egyetem épületében elhelyezett óriási puttony csordultig telt játékokkal, írószerekkel és iskolaszerekkel, amelyeket az ÁGOTA® Alapítvány juttat el állami gondozott gyermekeknek. Az eseményt további kísérőprogramok is színesítették: a Kolompos együttes két koncertet is adott a Rossmann színpadánál, míg a legkisebbeket pónisimogató várta.

Így aztán a hangulat nem csak a futások során volt remek, a több ezer Mikulás mosolyogva távozott a Fővám térről. Annak sajnos már nem voltunk szemtanúi, hogy a metróból leszálló vagy a Bubin elbicikliző piros Mikulások mekkora meglepetést okoztak a város távolabbi pontjain...


3. Rossmann Mikulásfutás - 2016. december 4.

Részvételi rekorddal, 2850 nevezővel zajlott le a 3. Rossmann Mikulásfutás. A tetőtől talpig piros futók között kisgyermekeket és nagyszülőket, valamint számos hírességet is láthattunk.

Szent Miklós napjának alkalmából már harmadik alkalommal öltöttek Mikulásruhát a futás és a mindennapos testmozgás hívei, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálható volt a vasárnapi Rossmann Mikulásfutás 2850 nevezője között.

A sportoló sztárpár, Tápai Szabina (kézilabda) és Kucsera Gábor (kajak) is felbukkant a mezőnyben. Előbbin először volt Mikulásruha, férje viszont már öltözött Mikulásnak korábban, de természetesen nem futás céljából. "A célbaérkezés volt a csúcs, mindig azt élvezem a legjobban" - mondta Gábor, aki korábban kajak-kenu világbajnokságon úgy is élhetett át hasonlót, hogy első lett.

Harmadszorra is Mikulásruhát öltött Rippel Ferenc, aki ezúttal is kisfiával futotta végig a távot, és itt volt a neves tévés műsorvezető Iszak Eszter (az alábbi fotón Tápai és Kucsera mellett látható), valamint Zacher Gábor toxikológus is. A bemelegítéseket pedig a 13 és a 15 órai rajt előtt is Béres Alexandra irányította, aki a második futamban el is indult Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármesterének kürtjele után.

A csípős hidegen (0 fok volt koradélután) némileg enyhített a napsütés, no meg a hó, hiszen ha már igazi nem volt, a rajtnál és a célnál műhóval csaltak - a szakállak által résszint eltakart - mosolyt az arcokra a rendezők.

A nevezési díjért cserébe kapott Mikulásruhákban induló futóknak mindössze 2,3 kilométert kellett megtenniük, többek között a Ráday és a Lónyai utcán futva.

A 3. Rossmann Mikulásfutáson a jótékonyság is hangsúlyt kapott: már az eseményt megelőző héten gyűjtöttük a rászoruló gyerekeknek szánt játékokat, írószereket, iskolaszereket, amelyeket az egyetem épületében elhelyezett óriási puttonyba is be lehetett tenni. Az adományokat az ÁGOTA® Alapítvány juttatja egy ünnepség keretében fogja átadni állami gondozottak számára.

Még a Tápai-Kucsera páros is hozott egy csomagot, Szabina elárulta, írószereket, festéket, filceket tartalmazott az ő ajándékuk.


4. Rossmann Mikulásfutás - 2017. december 3.

3018 nevezővel zajlott a 4. Rossmann Mikulásfutás, ezzel megdőlt az eddigi létszámrekord. Az eseményen a gyerekek a rengeteg Mikulás mellett a hónak is örülhettek.

Az esemény képgalériáját itt találod!

A napsütés sajnos elkerülte az idei Mikulásfutás helyszínét, helyette a résztvevők mosolya ragyogta be Ferencváros utcáit, és a szállingozó hó is mindvégig kitartott. Idén 3 futamot indítottunk az alkalmi Mikulások számára. Azok, akik jó erőben érezték magukat, és a Mikuláshoz hasonlóan szeretik a kihívásokat, a 2300 méteres táv 13 vagy 15 órás futamaiban állhattak rajthoz. Harmadannyi futólépés várt azokra a futni vágyókra, akik kényelmesebbek vagy kisgyerekkel érkeztek az eseményre, az idei újdonságnak számító Családi Futáson 700 métert kellett Mikulásnak öltözve teljesíteni.



A nevezési díjban foglalt jelmezt az egy-két órára azonos identitással rendelkező mezőny minden tagja, apraja-nagyja, sprinterei és kocogói is boldogan viselték. A ferencvárosi utcákon tekergő Mikulás-folyam most is vidám és maradandó élményt nyújtott azoknak is, akik szurkolóként vagy nézelődőként követték nyomon a futó Mikulások versengését.



Bár ezúttal a Mikulás-jelmez miatt nehéz volt az ismerős arcokat ránézésre felfedezni, speakerünk, Péter Attila segített egy kicsit. Az első futam kapcsán hírül adta, hogy a mezőnnyel együtt fut például Gelencsér Tímea, a 2016. évi Magyarország szépe (Miss Worl Hungary), aki máskülönben rendszeres résztvevője a BSI eseményeinek. Marton Adrienn ételstylist fiaival együtt öltött jelmezt, és a 14.15 Családi futamban állt rajthoz Miklós-napja alkalmából. A 15 órakor induló 2,3 km-s távon Tarnai Dávid operaénekest, dr. Zacher Gábor toxikológust, dr. Panyik Anita Survivor-szereplőt és Béres Alexandra fitnesztrénert is felfedezhették azok, akik egy-egy pillanatra beláttak a Mikulás-szakáll mögé.

Béres Alexandra többszörös szereplője volt a 4. Rossmann Mikulásfutásnak, ugyanis az esemény minden futama előtt ő melegítette be futóinkat, illetve a Családi futam rajtellövője is ő volt.



Mivel az előnevezés során a futamok telítettsége kiegyenlítődött, a helyszínen minden távra lehetett még nevezni. Azok közül, akik az időjárástól tartva nem váltották meg előzetesen helyüket a rajtvonal mögött, sokan életek a helyszíni nevezés lehetőségével. Az eseményre végül összesen 3018 Mikulás-jelölt futó nevezett.

Az első futam leggyorsabb futója a 9 éves Szilasi Dávid lett, a kis Mikulás 9 perc 40 másodperc körüli idővel teljesítette a távot. A második 2,3 km-s futamban pedig Szoboszlai Tamás ért elsőként a Corvinus Egyetem előtti célba 7 perc 20 másodperces idővel.


A 4. Rossmann Mikulásfutás sem telt el jótékonysági akció nélkül. A korábbi évek kezdeményezését folytatva névadó szponzorunk jótékony partnere, az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével idén is vártuk az ajándékokat a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba. Szerencsére a mezőny segítőszándékának köszönhetően idén is rengeteg ajándék érkezett (közel 2000 csomag), melyeket az ÁGOTA Alapítvány egy ünnepség keretében fog továbbadni állami gondozott gyermekek számára.



Az esemény rövidfilmjét megnézheted itt:

5. Rossmann Mikulásfutás - 2018. december 2.

A jelmez beszerzésével a résztvevőknek nem kellett bajlódniuk, hiszen a mikulásruha a nevezési díj részét képezte, így csak azt kellett eldönteni, hogy a családi 700 méteres, vagy a 2300 méteres távot választják. Ezen a hideg decemberi vasárnapon 2850-en döntettek úgy, hogy kipróbálják, milyen az, amikor a Mikulás fut.

A hosszabb távból kettő is rendelkezésre állt, az első kicsit több mint ezer Mikulást 13 órakor indítottuk útjára, majd utának jött egy kicsitt kisebb, kb. 600 fős mezőnnyel a családi (700 méteres) táv, majd újabb ezer piros ruhás futó vágott neki Ferencváros utcáinak.

Ez az az esemény, amely kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a rajtban és a célban a gyerekek nagy örömére hóesés várta a futókat. Igaz ez nem valódi volt, de az időjárás a zordabb, téli arcát mutatta. Egész nap fagypont alatt maradt a hőmérséklet, de voltak rövid időszakok, amikor a nap is ránézett az eseményre.

Az 5. Rossmann Mikulásfutás sem telt el jótékonysági akció nélkül. A korábbi évek kezdeményezését folytatva névadó szponzorunk jótékony partnere, az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével idén is vártuk az ajándékokat a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba. Szerencsére a mezőny segítőszándékának köszönhetően idén is rengeteg ajándék érkezett.

A Mikulás sporttal való köszöntése egyébként a világ számos pontján népszerű esemény, Los Angelestől Madridon át Oszakáig, mi az első esemény előtt a liverpooli eseményen szereztünk személyes tapasztalatokat.

6. Blikk Mikulásfutás - 2019. december 8.

A hét eleji hóesésnek és hidegnek nyoma sem maradt vasárnap kora délutánra, az esemény 6 éves történetében nem volt még ilyen szerencsés a mezőny, enyhe, 7 fokos idő, ragyogó napsütés fogadta a 2562 Mikulást december 8-án a Corvinus Egyetemen és környékén a 6. Blikk Mikulásfutáson.

A jelmez beszerzésével a résztvevőknek nem kellett bajlódniuk, hiszen a mikulásruha a nevezési díj részét képezte, így csak azt kellett eldönteni, hogy a családi 700 méteres, vagy a 2300 méteres távot választják.

A hosszabb távból kettő is rendelkezésre állt, az első közel ezer Mikulást 13 órakor indítottuk útjára, majd utánuk jött egy kicsit kisebb, kb. 600 fős mezőnnyel a családi (700 méteres) táv, majd újabb ezer piros ruhás futó vágott neki Ferencváros utcáinak. Ez az az esemény, amely kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a rajtban és a célban a gyerekek nagy örömére és a napsütés ellenére hóesés - igaz nem valódi - várta a futókat.

A 6. Blikk Mikulásfutás sem telt el jótékonysági akció nélkül. A Blikk minden nevező után 500 forinttal támogatta a Bátor Tábor alapítványt, az 2562 résztvevőnek köszönhetően így 1.281.000 forint gyűlt össze jótékony célra. A korábbi évek kezdeményezését folytatva az ÁGOTA Alapítvány közreműködésével idén is vártuk az ajándékokat a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában elhelyezett óriásputtonyba. Szerencsére a mezőny segítőszándékának köszönhetően idén is rengeteg ajándék érkezett. A Mikulás sporttal való köszöntése egyébként a világ számos pontján népszerű esemény, Los Angelestől Madridon át Oszakáig, mi az első esemény előtt a liverpooli eseményen szereztünk személyes tapasztalatokat.

NÉVADÓ FŐSZPONZOR
Rossmann logó kentaurral TÁMOGATÓ
EMMI logó TÁRSSZPONZOR
Bleib_Gesund WellMix_C alouette volvo2015 MÉDIATÁMOGATÓ
Diéta és Fitnesz bien.hu men

fb share