|
5. K&H Olimpiai Futónapok Kaposvár - Versenybeszámoló
Verőfényes napsütés várta azt az 5370 embert Kaposvár főterén, a Kossuth téren, akik úgy döntöttek, hogy mozgással töltik az április 6-ai vasárnapot, és rajthoz állnak a K&H olimpiai futónap somogyi állomásán.
A piros, kék, zöld, sárga és fekete színű pólókat viselő összegyűltek megnézték Nagy "Gizmó" Attila és csapata kerékpáros freestyle bemutatóját, majd felsorakoztak a téren, hogy megformázzák az olimiai játékokat jelképező ötszínű karikákat.
Délután 15 órakor került sor a futás és a gyaloglás rajtjára, a startpisztolyt Szita Károly, Kaposvár polgármestere sütötte el. Az óriási mezőny utolsó tagjai több mint hat perc elteltével lépték át a startvonalat. Nem sokkal később már fel is tűnt a célegyenesben az első versenyző, az etióp Mossissa Feyisa, aki előző napi szegedi győzelme után Kaposvárott is diadalmaskodott - a 3,2 km-es távot 9 perc 23 másodperc alatt hagyta maga mögött. Őt Nagy Tamás és Molnár Ákos követte a célban. A hölgyeknél Auerbach Szilvia győzött Horváth Gréta és Forró Zsófia előtt. A több ezer résztvevő a befutó után további programokon, mint például a BringaSuli elnevezésű kerékpáros ügyességi vetélkedőn, illetve ajándéksorsoláson vett részt.
A K&H olimpiai futónapok következő állomása április 19-én, Dunaújvárosban lesz.
K&H olimpiai futónap, Kaposvár
Eredmények
3,2 km
Férfiak
1. Mossissa Feyisa (Etiópia) 9:23
2. Nagy Tamás (Kaposvári Építők) 9:40
3. Molnár Ákos (Fonyód) 9:49
4. Vincze Zsolt (VEDAC) 10:10
5. Fonyó Sándor (VEDAC) 10:14
6. Gadányi Bálint (Kanizsai Futóklub) 10:54
Nők
1. Auerbach Szilvia (VEDAC) 11:03
2. Horváth Gréta (Kaposvári AC) 11:08
3. Forró Zsófia (Kaposvár) 11:14
4. Hajdú Rita (Futóklub Dunaújváros) 12:06
5. Rakovszky Gréta (Kaposvár) 12:26
6. Kodzsagogov Zsaklin 12:34