|
13. Spuri Balaton Szupermaraton versenybeszámoló
13. Spuri Balaton Szupermaraton versenybeszámoló
Az idei Balaton Szupermaraton 2020. március 5. és március 8. között került megrendezésre. Népes mezőny gyűlt össze 4 napra a Balaton partján. Több szempontból is lesz emlékezetes ez a néhány nap. Március 5-én a verseny egy jubileumát ünnepeltük, ugyanis aznap volt az 50. versenynap az esemény történetében.
Emlékezetessé tette a 13. Spuri Balaton Szupermaratont az a rengeteg sztárfutó, Spartathlonista, világrekorder és legenda, akik együtt versenyeztek 4 napig. Velünk volt többek között Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás is, akik elsők lettek a 2019-es Spartathlon abszolút női és férfi mezőnyében. Az indulók között ott volt Lubics Szilvia többszörös Spartathlon bajnok és Csécsei Zoltán a 2019-es Spartathlon abszolút férfi második helyezettje és a 24 órás futópadon való futás világcsúcs tartója.
Fontos kiemelni a férfi mezőnyből Bogár Jánost, aki a 90-es évek egyik meghatározó ultrafutó legendája, aki még a mai napig aktív versenyzője a magyar ultrafutó mezőnynek és aki 1991-ben megnyerte az akkori Spartathlon ultrafutó versenyt. Ezen kívül még számos olyan eredménnyel rendelkezik, ami megkérdőjelezhetetlenül bizonyítja, hogy Ő az eddigi legsikeresebb és legeredményesebb magyar ultrafutónk.
További eredményeit itt éritek el.
Lubics Szilvi a Maratonfüred versenyszámban indult, ahol az előkelő első helyet szerezte meg. Elmondása alapján ez egy remek edzőverseny volt a március 21-én megrendezésre kerülő 100 kilométeres ultrafutó országos bajnokságra.
A Szupermaraton abszolút esélyeseként indult Szabó Gábor (Gebre) és Beda Szabolcs is. Gábor Sajnos feladni kényszerült a versenyt az utolsó nap utolsó 20 kilométerénél.
Beda Szabolcsnak egy remek, jól összerakott taktikával és futással sikerült első helyen célba érnie az egyéni abszolút férfi kategóriában. Második helyen Bódis Tamás végzett és a dobogó harmadik fokára Theisinger Wolfgang állhatot fel. Bódis Tomi egyéni futása mellett párban is teljesítette a Balaton kerülő versenyt Maráz Zsuzsival. A szuperduo nagy fölénnyel nyerte meg a férfi-női páros futamot. Csécsei Zoli magabiztos versenyzéssel nyerte meg a 2 napos versenyt, ami Badacsony és Siófok között került megrendezésre.
A részletes eredménylistát az alábbi linken keresztül éritek el:
https:bszm.maratonfutas.hu/eredmenyek/
A BSZM történetében most először volt együtt ennyi ultrafutó tehetség, bajnok és legenda egyszerre egy mezőnyben. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyien választjátok évről évre a BSI szabadidő eseményeit és versenyeit. Bátran kijelenthetjük, hogy az amatőr magyar hosszútáv és ultrafutás komoly fejlődésnek indult és messze még a vége!
Köszönjük minden kísérőnek hozzátartozónak és annak a több, mint 2700 nevezett futónak a részvételt. Reméljük mindenki jól érezte magát és jövőre is találkozunk ugyanitt.