|
A tésztaparti utóélete - avagy 100 kg száraztészta kalandos útja
A 29. SPAR Budapest Maraton® névadó szponzorától kaptuk az értesítést két napja, hogy az október 10-ei tésztapartit követően megmaradt 100 kg száraztészta, amit további hasznosításra felajánlanak a BSI-nek. Pár telefon, és már meg is találtuk a helyét a váratlanul jött adománynak: ma délelőtt leszállítottuk az árut három olyan szervezetnek, illetve intézménynek, amelyek aztán közvetlenül rászoruló emberekhez juttatják el azt.
A Budapest Bike Maffia önkéntes bringásai többek között azzal foglalkoznak, hogy élelmiszeradományokból közösségi főzések alkalmával előállított meleg ételt visznek ki két keréken hajlék nélkül élő rászorulók számára. NÉZD MEG HOGYAN CSINÁLJÁK!!!
Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó missziója, hogy a "sűrű" VIII. kerület egy 128 éves legendás kocsmájából valódi közösségi térré, közösségformáló helyszínné váljon. A fiatal értelmiségiek által pár éve létrehozott szövetkezet arra törekszik, hogy közösségi térből, amely egy létező közeg találkozási pontja és szociális életének helye, közösségi házzá alakuljon, aminek feladata a környék szolgálata; tehát nemcsak passzívan teret enged a találkozásra, hanem a közeget, amelyet megmozgat aktívan alakítja is.
Fővárosi Utógondozó Otthonban az állami gondoskodásból életkoruk miatt éppen kiszoruló, de utógondozásra jogosult 18 és 24 év közötti volt állami gondozott fiatal felnőtteknek, illetve ilyen családoknak adnak lakhatást.
Mindhárom helyen örömmel és hálásan fogadták az adományt. Mi pedig ismét bizonyítottuk , hogy rendezvényeink mennyire nem "légüres térben" létrejövő sportesemények, hanem ezer szállal kötődnek a társadalom szövetéhez.