Tizenketten állnak rajthoz szociális szabadkártyával

A háromfős bíráló bizottság a beérkezett tizenöt pályázatból tizenkettőt javasolt támogatásra, anonim módon. Ők azok, akiknek szociális helyzete most nem tette lehetővé, hogy induljanak a Wizz Air Budapest Félmaratonon.


Augusztus utolsó napjáig fogadtuk a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonra idén is meghirdetett "szociális szabadkártyás" pályázatokat. A szándékunk az volt, hogy azok az egyébként rendszeres futóink is rajthoz állhassanak versenyünkön, akik azért nem neveztek, mert anyagi, szociális helyzetük ezt most nem tette lehetővé.

A beérkezett pályázatokat Monspart Sarolta, Gusztos Péter (SUHANJ! Alapítvány) és Kovács "Kokó" István értékelték, rangsorolták. A szociális érzékenységéről már a felkérés azonnali elfogadásával is bizonyságot tevő 3 fős bíráló bizottság a beérkezett 15 pályázatból tizenkettőt javasolt támogatásra.

A bírálók a pályázatokban leírtak személyessége és a téma érzékenysége miatt nem ismerhették meg a pályázók kilétét, nevét, így döntésüket csak a pályázatok tartalma befolyásolta. Természetesen mi sem "adjuk ki" a pályázók személyes adatait, ezért ez a pályázati eredményhirdetés sem szokványos, azaz nem soroljuk fel a 15 szabadkártyát nyert futótársunk nevét. Legyen elég annyi, hogy a szeptember 11-i rekordszámú mezőny 12 boldog, izgatott futóval gyarapodott. Jó futást kívánunk nekik is!



fb share