Részvételi és teljesítménycsúcs az Achilles-napi futáson

Az idei Achilles-napi, futásra buzdító közösségi megmozduláson 1659 személy futását regisztráltátok. Ők együtt mindösszesen 20808 kilométert teljesítettek. Érdekességképp ez a távolság olyan, mintha 100-szor lefutottátok volna a Budapest-Pécs távolságot, vagy mintha félig körbefutottátok volna a Földet az egyenlítő mentén. Elképesztő, igaz?

A résztvevők és a teljesített kilométerek száma bőven meghaladja a tavalyit. Emlékeztetőül 2017-ben 1105 futó 12170 kilométert teljesített.

És akkor következzen a statisztika:

A 238 egyéni futó 3718 km-t teljesített. 30-an futottak párban, ők 730 km-t tudnak maguk mögött. 35 helyről kaptunk 10-20 főt számláló csoportos futásról adatokat, az ő összteljesítményük 5744 km.

Budapest 17 kerületéből 413 futó 6242 km-t hozott a konyhára, ami azt is jelenti, hogy az egyébként nem meghirdetett főváros-vidék meccset idén a vidéki futók nyerték, akik 88 településen 1246 fővel 14566 km-t teljesítettek.



Kiemelkedik Kecskemét - elsősorban egy a gyűjtési időszakban rendezett 6 órás futásnak köszönhetően -, ahonnét 50 futó 1745 km-t talpalt össze. Ugyanígy szép teljesítmény a székesfehérvári 63 futó 869 km-e, vagy a 82 fő által letett, pécsi 805 km is. A legtöbb futót számláló eseményt Dombóváron szervezték, ahol kereken 100 futó vett részt egy jelmezes futáson.

A 3. Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál választott távjára szóló 3 vendégnevezés győztesei: - Dolgos Veronika (Tatabánya), - Szarvadi Éva (XVII.kerület) - Kolacsek Sándor (Dunaújváros).

A nyerteseket e-mailben is értesítjük.



fb share