Létszám- és pályacsúcs a Brutálfutás 7.0-n

Szerettek malackodni. Létszám- és pályacsúccsal is büszkélkedhettünk az idei Brutálfutáson. Szombaton 2490 nevező döntött úgy, hogy kipróbálja, milyen az, amikor a futáshoz az alábbi társsportágak társulnak: csúszás, kúszás, úszás, kötél- és hegymászás, aquafitness etc...

Mi lesz egy dimbes-dombos motocross pályából, ha folyamatosan locsoljuk vízzel, alkalmi tavakat alakítunk ki rajta, illetve szalmabála- és autógumialakzotakat építünk bizonyos részein, no meg szögesdróttal és álcahálóval is felszereljük?! Akadálypálya egy bulifutáshoz. A Brutálfutás 7.0 résztvevői a nyáregyházi motocrosspályán kialakított 7 kilométeres útvonalat teszik meg futva, feltéve, ha a táv mentén elhelyezett 19 akadály ezt megengedi.

Soha annyian nem futottak még a Brutálfutáson, mint 2018-ban. Idén 2490 nevező gondolta úgy, hogy próbára teszi magát élete legnehezebb és egyben legbulisabb 7 kilométerén.



A Brutálfutás 7.0 futói most is az óvodára emlékeztető feladattal vágtak neki az útvonalnak. Az első akadály rögtön a rajt pillanatában ott magasodik a futók felett, a zokniban rajtoló mezőnynek nyitófeladatként az önálló cipőfelhúzással kell megbirkóznia, és- ha úgy van - meg is kell kötni annak fűzőjét. Miközben mindez megtörténik, természetesen már ketyeg az óra, minden másodperccel a futók időeredménye duzzad.
A Brutálfutás közel 2500 főt számláló összmezőnyét 7 futamban indítottuk útnak. Minden futamban volt olyan kamikáze futó, aki a bongácstól szúrós réten mezítláb próbált meglógni futamának résztvevőitől, így jutva némi előnyhöz.

A Brutálfutás alapvetése, hogy kétféle résztvevő indul el az eseményen, az egyik az, aki bulizni jött, és minden percet, minden akadályt kiélvez, a másik, aki nyerni érkezik, ezért a lehetőségekhez mérten átszáguld a nyáregyházi motocrosspályán. Utóbbi csoportba tartozik Szabó Sándor is, aki négyszeres bajnoka az eseménynek, és idén is megvédte címét, ötödjére is győzni tudott. A rövidített útvonalon zajló döntőben új pályacsúccsal robogott be elsőként a célba, miután az utolsó akadályon, a cél előtt magasodó szalmabálatornyon is keresztülküzdötte magát. A nők között a leggyorsabb Mihály Réka lett 26:25-ös idővel.



Az akadályok idén is - a már megszokott módon - filmcímekről kapták nevüket. A Letaszítva nevet viselő feladatnál kézi irányítású, erős vízsugár kíséri a dombról hason vagy fenéken lecsúszó futókat. A szomszédos Némó nyomában című találkozási pontnál az ott csordogáló alkalmi patakon csakis teljesen alámerülve lehet túljutni. A Szakasz a katonai létet idézve egy álcahálón való túljutást feltételez. A Titanic nevű akadály idén is egy jeges minióceánon történő átkelést és annak túlélését igényelte a résztvevőktől. A Drágán add az életed pedig kúszásra kényszeríti a futót, aki félti a bőrét, ugyanis az akadály környékén szögesdrót alatt vezet az út a cél felé.

A délelőtti és délutáni futamok legjobbjai idén is a kora esti döntőben mérték össze maradék erejüket. Az útvonalában rövidített döntő, vagyis az idei Brutálfutás nyertesei:

Férfiak - 18 éves korig
1. Kiss Roland Krisztián 23:46
2. Pintér Krisztián 24:43
3. Gajdos Kristóf Zoltán 24:57

Férfiak - 18-35 éves korig
1. Szabó Sándor 21:09
2. Gál Sándor 23:51
3: Filipszki Péter 24:02

Férfiak - 35-50 éves korig
1. Szögyényi Gábor 24:29
2. Kiss László 24:44
3. Földesi Sándor 25:15

Férfiak - 50 év felett
1. Somogyi Károly János 25:37
2. Friedrich József 25:48
3. Kékesi Mihály 26:25

Nők - 18 éves korig
1. Csepcsányi Kiara Jázmin 29:44
2. Csőgör Brigitta 31:08
3. Nagy Alexandra Natasa 31:41

Nők - 18-35 éves korig

1. Mihály Réka 26:25
2. Filipinyi Andrea 26:42
3. Halas Eszter 30:14

Nők 35-50 éves korig

1. Nagy Csilla 27:23
2. Nyíri Ildikó 29:32
3. Péter Ágnes 30:16

Nők - 50 év felett
1. Komka Zsuzsanna 31:47
2. Takács Attiláné Heni 32:38
3. Horváth Andrea 35:03

A részletes eredmények az alábbi linken böngészhetők.



fb share