A dombfutás előnyei

A dombfutás előnyei Lakjon bárki bárhol, egészen biztos, hogy valamiféle emelkedőt talál a futásai során. Még az Alföld kellős közepén is kell lennie egy vasúti felüljárónak, vagy egy árvízvédelmi töltésnek, hídnak. Vagy ha más nincs, egy emeletes ház is megteszi.

Hogy miért? Mert az országút állóképességet ad, az emelkedő pedig megerősít. Testben, és lélekben egyaránt. Néhány példát hadd hozzunk ennek igazolására. Nem kell messzire mennünk, Kálovics Anikó ugyanis rendre a svájci St. Moritzban edzőtáborozik. Az 1800 méteren fekvő festői szépségű városkában nem csak a tájban gyönyörködik, hanem jócskán kihasználja a terep adta lehetőségeket.

Herb Elliot sikerének titka: a homokdűne. Az 1500 méteres ausztrál csodafutó élete összes versenyét megnyerte. És amint azt évekkel korábbi budapesti látogatásakor elmondta, ezt edzőjének, és edzésmódszerének köszönhette. "Kimentük a tengerpartra, a homokdűnék közé. A mester rámutatott a legnagyobbra, és azt mondta, fuss fel erre. Rettenetesen sokszor másztam meg a homokdűnéket. Rendkívül erős lettem az omlós homokban való kapaszkodásoktól. Percy Cerutty-nak nem csak a kemény edzéseket köszönhetem. Azt is megmutatta, mennyire kemény tud lenni ő maga. Minden egyes versenyem előtt keresett egy parkot. Teljesen mindegy volt, mekkorát. A lényeg, hogy az idős, ősz mester futott nekem négy kört, a végén ájulásig hajtva magát. Minden egyes alkalommal, mielőtt összerogyott volna előttem, még megjegyezte, hogy bármilyen gyorsan is futhatok, és akármennyi versenyt nyerhetek. De annyira soha sem leszek képes kifutni magam, mint ő. Bár mindig megpróbáltam, azt kell mondjam, neki volt igaza. Mindig ő volt a keményebb. Azt hiszem, csak így tudott rávenni azokra az ugyancsak embert próbáló dombedzésekre, amelyeknek végül a sikereimet - a világcsúcsaimat és az olimpiai bajnokságomat - köszönhettem."

De említhetjük Louis Delahaijét, a holland triatlonedzőt, a profi kerékpáros csapat, a Rabobank erőnléti felkészítőjét is. A világbajnok tanítvánnyal is büszkélkedő mester egy véletlen folytán jött rá a nagy titokra. "Néhány éve télen a hegyekben edzőtáboroztunk. Egyáltalán nem végeztünk gyorsító munkát. Egyik tanítványom sem futott soha négy percen belüli kilométereket. Aztán kíváncsiságképpen elindultunk a tavasszal egy tíz kilométeres tesztversenyen, és szinte mindenki egyéni csúcsot ért el. A legjobbak megközelítették a harminc perces eredményt is. Azóta ezt erőltetjük, és a módszer bevált"

Irány a domb! A fentiek elég meggyőző érvnek tűnnek a dombedzés hasznosságát illetően. A javaslatunk tehát: irány valamiféle domb! Nem, nem kell a tüdőtöket kiköpni. Itt nem az állóképességet kell megszerezni, hanem az erőt. Vagyis - ha pulzusmérővel dolgoztok - célszerű a savküszöb alatti értéken maradnotok. Higgyétek el, így is elfáradtok kellőképpen. Ám nem "amortizáljátok le" magatokat napokra, és a következő edzéseken nem az itt felhalmozódott, és még le nem bomlott tejsavval küszködtök majd. Persze nem kell minden egyes nap, minden egyes edzésen emelkedőkön futni, bőségesen elég egy héten egyszer, vagy kétszer.