Visszaszámlálás: hétszer hét, és 195. De mi lesz még márciusig?

A hátralevő negyvenkilenc nap még nagyon sok dologra elég lehet, például benevezhetsz a világ összes futóversenyére is ezalatt, ha neked épp az a hepped, hogy minden eseményen részt vegyél. De igazából elég csak egyre benevezni, ha ezt még nem tetted meg - aztán a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon annyit futhatsz, amennyit más talán az összes versenyén sem. Hogy a Balaton körül, vagy a tó helyén, majd kiderül. Lássuk hát, mi várható március 21-éig!

Az addig levő időben már csak több kicsit, plusz egy-két hosszút kell futni. Bizonyára megvan a megfelelő edzérterv, a segítő társ, evvel nem lesz gond.

Az a nem mindennapi dolog, hogy "negatívvá" vált a Balaton vízszintje, vagyis a siófoki nullás szint alá süllyedt, épp száz éve fordult elő, tehát ettől sem nagyon kell félni, mondhatni: nem jellemző. Annál is inkább, mert éppen mostanában örült minden sajtóorgánum annak, hogy 10 centivel nőtt a vízszint a tavalyi enyhén pocsolyaszerű állapothoz képest! Sőt, még mindig esik az égből ez-az... hol hó, hol eső. Szóval ez nem lesz gond, s nem, nem kell félni a nem sokára a Föld mellett elszáguldó aszteroidától sem, csak fuss nyugodtan két hét múlva hétvégén is egy hosszút, nem kell ernyő.

Nos, az év elején hirtelen megindult egyfajta bemelegítő versenyként a sok nevező a BSZM-re - annyira sokan lettetek az elmúlt év azonos időszakához képest, hogy meghosszabbítottuk a kedvezményes nevezési időszakot - nehogy már ezen múljon valaki indulása! Szóval, ha nem neveztél, még olcsóbban megteheted. Viszont ha már eldöntötted, hogy ultrafutó akarsz lenni, vagy már az is vagy, akkor biztosan sejted, hogy jó lesz sokat melegíteni az edzések előtt, és nyújtani edzések után, mert a napi etapok fárasztóak lesznek, igénybe veszik majd az izmaidat. Meg kell tanulni regenerálódni egyik napról a másikra.

Jó kérdés, hogy hol esel át majd a versenyen ezen a regenerálódáson! Szállásod van már? Még tudsz foglalni nálunk, ha nem is mindenhová - rohamosan telnek a helyek ugyanis. Ne nagyon tétovázz tehát, mert az edzés, és majd a verseny során is jól jön majd a megfontoltság - itt viszont múlik az idő, telnek a helyek.

Találkozunk a Balaton partján? A visszaszámlálás elindult!



fb share