|
2013-03-06
Több mint 1,1 millió forint a Suhanj! alapítványnak a Tesco Fittarénák révén!A BSI vállalta a legutóbbi Tesco FittAréna rendezvénysorozat előtt, hogy minden egyes belépő megvásárlása után 160 forintot utal a Suhanj! alapítvány számára. És amit megígértünk, bizony meg is tartjuk: az összes megszámozott és eladott belépő után a sorozat lezárultával több mint 1,1 millió forintot tudunk átnyújtani az alapítványnak.
2013-03-05
Új Timex GPS koncepcó - akciósan már a Spuriban is!Új koncepcióval rukkolt elő a TIMEX: egy elektronikus tréner, könnyed segítség, távolság, sebesség, valós adatmérés futóknak, kerékpárosoknak pedig komplett bike computer. A három legújabb modellből kettőt már most megvásárolhatsz a Spuri futóboltokban, egyiküket pedig ráadásul akciós áron.
2013-03-05
A MÉDIAUNIÓ ALAPÍTVÁNY 2012-ES SPORTKAMPÁNYA HATÁSOS VOLTFél millióan kezdtek el sportolni a kampány hatására Magyarországon. A Médiaunió Alapítvány 2012-ben Magyarország legnagyobb, sportolásra buzdító, társadalmi célú kampányát rendezte meg. A példátlan média-összefogással létrejött kezdeményezés egymilliárd forint értékű médiafelületen hívta fel a figyelmet a sportolás fontosságára.
2013-03-05
Ironmanek ma este ÓbudánAz Óbudai Sportakadémia utolsó tavaszi előadásán a "Vasemberek" mesélnek felkészülésükről, versenyszervezésről és érdekes, meghökkentő történetekre emlékeznek majd.
2013-03-05
Lubics Szilvi interjú a Magyar NarancsbanSimonyi Balázs interjút készített a magyar ultrafutás nagyasszonyával Lubics Szilvivel.
Hahóton fogorvos, három gyerek édesanyja. 41 éves. Harminckét kilométerre lévő nagykanizsai otthonából időnként kocogva jár munkába a keményebb edzések mellett. Tíz éve kezdett futni, többszörös magyar bajnok, 2011-ben és 2012-ben az év ultrafutónőjének választották, már külföldön is jegyzik, s a hazai férfiélmezőnyt is rendszeresen megveri.
2013-03-05
könnyű?Lubics Szilvi blogjából:
Múlt vasárnap futottunk ismét YT 50-et. A csapat 9-kor rajtolt, én már kimentem 7-kor és az első 25 km-emmel végeztem, mire a többiek elindultak. Szerettem volna időben hazaérni, hogy a srácoknak már én adhassam az ebédet.
2013-03-04
A bojkottfelhívás ellenére 20ezren futottak JeruzsálembenKözel 20 ezren álltak rajthoz a harmadik alkalommal megrendezett jeruzsálemi maratoni futóversenyen a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) bojkottfelhívása ellenére.
2013-03-04
Elbutulunk ha nem futhatunk?Ugyan nem futókkal, hanem (futó)egerekkel végezték az alábbi kutatást, de érdekes és részben sokak által megtapasztalt eredményeket hozott.
2013-03-04
PAPP KRISZTINA 7. A RÓMA-OSTIA FÉLMARATONONVasárnap rendezték a 39. Róma - Ostia Félmaratont, ahol hazánkat Papp Kriszta képviselte, aki immár a harmadik esztendeje állt a rajthoz.
2013-03-04
Csúcsot hódítani nem úri mulatságBárki megteheti, hogy eljut a csúcsra, hiszen a nevezési díj nincs, csak a Kékes csúcsa van a felhőkhöz közel. No persze a jelenlegi kedvező nevezési díjak sem lesznek örökké érvényesek, figyelj hát oda, hiszen a mostani összegért már csak ebben a hónapban nevezhetsz! A hó végétől emelkedik a díj.
2013-03-04
Amikor minden férfi a nőkért futTöbb mint húsz év óta minden évben van egy különleges futás Ózdon, ami során fiúk és férfiak futnak csak, s nők szurkolnak nekik, mindez pedig nőnapon történik. Idén sem lesz másként: március 8-án Ózdon ismét megrendezik a "Futás a nőkért" jótékonysági rendezvényt Ózdon, az Európa térnél a Civil háznál.
2013-03-01
Most egy kicsit ne fuss: véradás lesz hétfőn!Lehet előte is futni, utána is futni, de most arra kérünk, hogy ha teheted, hétfőn egy kis időre állj meg, és segíts: véradás lesz ugyanis a Coty Hungary-nál, a Váci úton a Dózsa György útnál.
2013-03-07
Egy jó hír: nem nő tovább a BSZM nevezési díja az eseményig!Jönnek, csak jönnek a nevezők, így mi pedig úgy döntöttünk, hogy a következő nevezési díj kategória nem lép életbe. Egészen március 17-éig most már a jelenlegi áron tudtok nevezni a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton összes távjára! Emelkedni meg emelkedjen csak a Balaton vize, nem?
2013-03-01
Megvan a csapatnév a K&H maratonváltóra?Mindegy, hogy Rozscipő, Futóműveletlenek, vagy bármi más a nevetek, biztosan tuti csapat vagytok. És biztosan csodálatosan fogjátok végigfutni a jubileumi 20. K&H Olimpiai Maratoni és Félmaratoni Váltót, ugye? Ami pedig eddig akadály volt, az elhárult: mától nyitott a nevezés lehetősége az eseményre.
2013-03-01
Lehull a lepel az idei K&H pólókrólNa jó. Nem kell tovább találgatni: megmutatjuk, milyen pólót kapsz, ha nevezel a május 11-ei 10. K&H olimpiai futónapokra Kecskeméten és a május 12-ei 10. K&H olimpiai futónapokra Kaposvárott, valamint a június 2-ai 2.K&H olimpiai kerékpáros napra Gárdonyba.
2013-03-01
Böngészhetők a NIKE, SPAR rajtlistákJó ideje nevezhetsz már az őszi félmaratonra és Maratonra, de mostantól böngészhetsz is a 28. Nike Budapest Félmaraton és a 28. Spar Budapest Maraton ® rajtlistáin.
2013-03-01
VI. Keszthelyi KilométerekÚj vonalvezetése van a VI. Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny pályájának. A viadalra a korábbi tájfutó világbajnok, MOB-alelnök Monspart Sarolta is ellátogat.
2013-03-04
Nevezési munkatársat keresünkA BSI Váci úti nevezési irodájába munkatársat keres azonnali kezdéssel, teljes munkaidőbe.
2013-02-28
Megérkeztek a tavaszi/nyári Nike Lunarglide+ 4 és Air Pegasus 29 futócipőkHiggy a szemednek! Szuper színes futócipők, kiváló tulajdonságokkal, nőknek és férfiaknak egyaránt!
2013-02-27
Kimetto nyerte pályacsúccsal a Tokió MaratontKimetto 2:06:50-nel elsőként ért célba, 33 másodpercet javítva a korábbi pályacsúcson.
2013-02-26
Javítsd meg a 10 kilométeres idődet a Vivicittán!Nem vagy megelégedve a 10 kilométeres időddel? Nincs is még 10 kilométeres időd? Akkor itt a lehetőség, hogy megfusd az elsőt, vagy megjavítsd a legjobbat a 28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás könnyen futható, gyors pályáján. A mezőny a félmaratonnal együtt indul, csak úgy húz majd a tömeg!
2013-02-26
Délibábos ég alatt... mától nevezhetsz Délibáb terepfutásraMa élesítettük a JUBILEUMI 10. E.ON Délibáb Sportfesztivál Terepfutásának nevezési rendszerét. Magyarul: kattintasz, és már nevezhetsz is az ország egyik legkülönlegesebb terepfutására, ahol a szintemelkedést még nem sikerült észrevennünk, s ha jó messzire tekintesz, annyi délibábot láthatsz, amennyit a szemed be tud fogadni. Rackajuh is, vizibivaly is szaladgál arrafelé elég - no és te!
2013-02-26
Fuss egy nagyot a BSZM előtt Pécsről Harkányba!Mit csinálsz hétvégén? Nincs kedved leruccanni Harkányba, és fürödni egyet? No persze futva! Ne ijedj meg, csak Pécsről kell elindulni, s a 25 kilométeres távot váltóban is megtehetitek a barátaiddal a 29. Pécs-Harkány országúti futóversenyen. A rajtszám egyben belépő is a harkányi gyógyfürdő területére, ezen felül pedig Spuri Futókártyával kedvezményesen is nevezhetsz.
2013-03-01
A BSI is vár téged a Bringaexpón2013 a BSI-nél a bringa éve, ezért gondoltunk egy merészet, és a hétvégére, pontosabban február 28-a és március 3-a között kiköltöztünk a BringaExpora (HUNGEXPO, Budapesti Vásárközpont, G pavilon, 1101 Budapest Albertirsai út 10.). Ott megtalálod standunkat.
2013-02-25
Neveztél már a BSZM-re?Február 28-án lejár a jelenlegi kedvezményes nevezési időszak a 6. Balaton és FélBalaton Szupermaratonra. Utána már drágábban nevezhetsz, ami ugye, nem túl jó hír. A jó hír az az, hogy addig még van néhány nap hátra.
2013-02-25
Neked meglesz a Spuri Magazin tavaszi száma?Az utolsó cikkeken szárad a tinta, az utolsó képeket válogatjuk - hamarosan megjelenik a Spuri Futómagazin tavaszi száma! Benne a megszokott pörgés: Magyarország egyetlen futásról, futóknak szóló szaklapjának tartalomjegyzéke a szokásos sokszínűséget mutatja. Előfizettél már rá? Ha nem, akkor március 3-áig még megteheted, de meg is vásárolhatod majd a megjelenés után.
2013-02-25
Betelt az első háromszáz hely a BrutálraBizony, ahogy jeleztük előre, megvan az első háromszáz bátor nevező a június elsejei 2. BSI Brutálfutásra! Előfordulhat, hogy a "háromszáz" és a "brutál" szavak kapcsán még csak most jutsz el oda, hogy a homlokodra csapj - nos, igen, sajnos tényleg lecsúsztál a legolcsóbb nevezési kategóriáról. De van ám jó hírünk is!
2013-02-25
Végleg befejezi a futást a világ legidősebb maratonistája"A mai volt az utolsó futásom, de legalább elmondhatom, hogy teljes életet éltem" - írta a matuzsálemi korú maratoni futó a Facebook-oldalán. Fauja Singh vasárnap Hongkongban versenyzett utoljára.
2013-02-25
Lezajlott a Skyrun - Duna Tower vasárnapi futamaNem volt nekik lépcsőhurutjuk, ez már biztos. Valami azonban biztosan másként működött annál a 200 embernél, akik vasárnap gondoltak egyet, és elmentek a Duna Tower Skyrun futamára, hogy összemérjék erejüket a "300 méter futás + 18 emelet lépcsőzés" versenyszámában, köztük munkatársunk, Tamás Krisztián is, aki fél perccel sem maradt le a győztestől.
2013-02-22
Spuri Futóbolt - Nike Air Max férfi futócipő akciós áronTudod, milyen a levegőn járni? Most kedvezményesen kipróbálhatod a Spuri Váci úti üzletében!
2013-02-22
Keresd meg magad és ismerőseidet a Vivicittá rajtlistákon!Böngészhető a 28. Telekom Vivicittá Városvédő Futás távjainak rajtlistája.
Sérülés mentes felkészülést és jó böngészést!
2013-02-22
Legyen nektek jó is egy kicsit a Brutál!Egy kis Brutálfutás mára is. Nos, az a helyzet, hogy a hétvégén lazán elérjük a háromszáz nevezőt. És az első háromszáz jól jár (most még azt hiszi, de csak mert nem tudja még, milyen lesz a pálya), hiszen olcsóbban nevez. Nos, akkor legyen nektek jó: a hét legvégéig a legolcsóbban lehet nevezni. És akkor nem lehet semmilyen fennakadás. Maximum a szögesdróton.
2013-02-22
A hétvégén ismét Yours Truly a FutónagykövetekkelKicsi, nagy, bárki és bármennyit futhat a hétvégi Yours Truly futáson. Akik viszont még nem találták meg a futópartnerüket, de nem szeretnének egyedül futkosni, azoknak adunk egy kis segítséget, hiszen a BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek erre az alkalomra is közös futásokat.
2013-02-22
Bringások, figyelem! Lehet nevezni a Délibábra!Igen, most már a 10. E.ON Délibáb Félmaraton után a Mountain Bike maratonra és a bringa túrára is lehet nevezni, tehát nem csak futva nézhetsz körbe a pusztán, hanem bringáról is.
2013-02-22
3, 2, 1... és elkezdődött a regisztráció az Óbudai Futófesztiválra2013. április 7-én startól az Óbudai Futófesztivál az Óbudai Sport Kft. szervezésében a Hajógyári Szigeten. A rendezvény fővédnöke Tóth Tamás kétszeres ezüstérmes paralimpikon úszó.
2013-02-21
Mától lehet nevezni a Gárdonyi 2. K&H olimpiai kerékpáros napraMost már mindent lehetett tudni az eseményről, hiszen minden tudnivaló felkerült a 2. K&H olimpiai kerékpáros nap honlapjára - MÁTÓL PEDIG VÉGRE NEVEZNI IS LEHET!
2013-02-21
Hogyha fúj a szembeszél......okos ember... felvesz egy ilyen jó kis mellényt. Már persze akkor, ha van neki. Márpedig lesz, ha indul a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon. A 2 vagy 4 napos versenyszámban induló futók ugyanis ezt kapják ajándékul.
2013-02-21
Ugye nem felejtetted? IX. Latyakfutás Bogácson14 kilométer, 2 órás szintidő, zsíros kenyér, hagyma, meleg tea... mi kell még egy jó kis latyakfutáshoz? Ha elmész, megláthatod, hogy más nagyon nem is kell. A helyszín: Bogács - február 23-án, szombaton.
2013-02-20
Az eddigi legbrutálabb rajtlistaAkarod tudni, kivel csapsz (csapódsz?) össze június elsején? Semmi akadálya! Böngészhető a 2. BSI Brutálfutás rajtlistája, ami folyamatosan bővül...
2013-02-20
Bernard Lagat félmaratonon indulA kétszeres olimpikon és amerikai rekorder Bernard Lagat bejelentette, hogy márciusban a New York City félmaratonon áll rajthoz.
2013-02-20
Kovács Ádám sikere a tengerentúlonA 2012. évi maraton ranglista vezetője, Kovács Ádám felkészülési állomásként indult egy félmaratoni versenyen Californiában, amelyet egyéni csúccsal meg is nyert.
2013-02-19
JÁTÉK! 2 éjszakás wellness pihenést nyerhetsz!Rengeteget tekerhetsz idén velünk, ami egész fárasztó lehet - de most akkor legyen szó a pihenésről is! Új játékunkban ugyanis 2 felnőtt részére nyerhetsz két éjszakára szállást a zalakarosi AquaTherm Hotel***plus-ban, s ezért elég csak nevezni valamelyik kerékpáros eseményünkre.
2013-02-19
Körbe a Velencei-tó körül, na de merre?Június másodika: akkor már igazán nyár van, efelől senkinek nem lehet kétsége. És az is egészen biztos, hogy aznap Gárdonyban rendezzük a 2. K&H Olimpiai Kerékpáros napot. Egy szimpla tókör a Velencei-tó körül. 28 kilométer a Sport Beach területéről indulva, s oda visszaérkezve. Egyszerűnek tűnik - de hogy még egyszerűbb legyen, íme hát a térkép, merre is kell majd menni!
2013-02-18
Egy kis Kaposvár 100 mára még... az érem!Jó volna tudni végre, mi lóg a nyakadban, ha teljesíted a szeptemberi Kaposvár 100 két napos MTB verseny távját? Nem hagyunk kétségek közt, nem bírnánk elviselni, ha nem tudhatnád meg. Inkább megmutatjuk, milyen érmet kapsz, meg - ha már így témánál vagyunk - a futamok logóit is. Kattintás után gyönyörködhetsz. És szeptember 14-15-én megint.
2013-02-18
A legfrissebb BSZM térképek elérhetőek!Nos, most már nagyon közel van a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, s úgy gondoljuk, sikerült véglegesre csiszolni az útvonalakat, a leírásokat, itinereket. És most közszemlére bocsájtjuk a teljes információmennyiséget, hadd okuljatok, hadd tervezgessetek!
2013-02-18
Amikor sok jó futó összegyűlik egy kis ünneplésre...Dunamocson nem régiben volt egy kisebb ünnepség, egy kis baráti összeröffenés futással és jó kis beszélgetésekkel. Az apropóját az adta, amit mi is megírtunk annak idején, nevezetesen, hogy Kele Géza, szlovákiai Futónagykövetünk a közelmúltban teljesítette 100. alkalommal a klasszikus maratoni távot.
2013-02-15
Spuri Futóbolt - Nike Lunarelite futócipők akciós áronA Spuri Futóboltokban most akciós áron a Nike Lunarelite könnyű és gyors neutrális edzőcipők! Kaphatóak a készlet erejéig!
2013-02-15
lányok, asszonyok, hölgyek... figyelem!Egy futás, ami csak a tiétek! Amikor csak ti vagytok középpontban, amikor az összes férfiember csak nektek szurkol! Mától lehet nevezni a 18. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára.
2013-02-15
Megjelent a 2013-as teljesítménytúra naptár!Teljesítménytúrák itthon és külföldön 2013 - ez a címe, és a teljes és részletes gyalogos és kerékpáros teljesítménytúra kiírásokon túl rengeteg egyebet is tartalmaz 496+32 oldalon keresztül. Megvásárolható a BSI Nevezési irodájában 1200 forintos áron.
2013-02-15
Kokó az oroszlán barlangjában - videóKoko meglátogatott minket, de nem kell aggódni, épen, egészségesen távozott, ráadásul nem is üres kézzel! Mindkét kezébe jutott valami, de a legfontosabb, hogy bizony tett egy nagy fogadalmat, amihez csatlakozott mindjárt Kocsis Árpi is: idén bizony ők mindketten 2013 kilométert akarnak futni. Nem sok az, napi 5,5 kilométer. Csatlakozz hozzájuk!
2013-02-15
Figyelj a határidőkre!Figyelem! Fontos nevezési határidők járnak le a héten, a Telekom Vivicittá eseményeire, a 28. Spar Budapest Maraton® Fesztiválra, illetve a 28. Nike Budapest Félmaraton távjaira ezen a héten tudsz a mostani, kedvezményes áron nevezni! Ki ne csússz!
2013-02-14
Egy laza maraton az egyik legszebb helyen...?Már csak egy hónap és egy kevéske, s futhatod az első igazi maratonodat idén, amikor már hideg sincs, de még meleg sem nagyon: március 23-án rajtol a Maratonfüred! Rajt: Badacsonytomaj. Cél: Balatonfüred. A kettő közt pedig csak a balatonpart végeláthatatlan útjai... Kell ez neked?
2013-02-14
300A háromszázak legendásak. A 300 az a hősiesség jelképe. A halált megvető bátorságé. Benne vagy a háromszázban? Ja nem, nem kell a véredet adni, ugyan. Annál sokkal nehezebb dolog jön... Tehát benne vagy a háromszázban? Hiszen mindjárt elérünk a háromszázadik nevezőhöz a 2. BSI Brutálfutásra! És utána már drágább...
2013-02-14
Pistorius lelőtte a barátnőjét, letartóztattákEgybehangzó helyi sajtóhírek szerint letartóztatták Oscar Pistoriust, aki dél-afrikai otthonában lelőtte a barátnőjét. A hatszoros paralimpiai bajnok, az épek között 4x400-as váltóban vb-ezüstérmes műlábú futó ellen emberölés a gyanú.
2013-02-14
41 település, 66 BSI Futónagykövet: haladunk!A hatvanhatodik BSI Futónagykövet is tevékenykedni kezdett: Nagy Sándor hódítóként vette be Berettyóújfalut, Berettyó-parti Baráti Futók nevű csoportjával évek óta róják már a kilométereket, most pedig még több emberhez szeretné eljuttatni a futás örömét.
2013-02-13
6. Intersport Tour de Tisza-tó - kész is a térkép!Május 4-én ellepjük a Tisza-tó környékét. Lesz kerékpártúra, Tisza tavi bringatlon, május elején tehát minden adott lesz egy sportos, vidám hétvégéhez. Mi pedig közben elkészítettük a túra térképét, van rajta sok szín, épp elég ahhoz, hogy jól meg is jegyezd!
2013-02-13
Farsangi jótékonysági jelmezes futás BékéscsabánItt a farsang, áll a bál - no persze mi már továbbléptünk a gyermekdalokon, s a konyhai eszközök fergeteges buliján túl például farsangi jótékonysági futáson vehetünk részt. Bizony, békéscsabai Futónagykövetünk, Bunzel Lívia egy jó hangulatú jelmezes futásra invitál mindenkit február 24-ére Békéscsabára, ami után még egy fürdőzés is lehetséges.
2013-02-12
Idén is K&H Olimpiai Futónapok Kecskeméten és Kaposváron!Tavaly fergeteges hangulatban telt a két nap Kecskeméten és Kaposváron, nem csak futni lehetett, de volt közös bemelegítés, voltak sorsolások, nyereményjátékok - egyáltalán minden volt, amit egy ilyen őszi napon várni lehetett: még a nyár is visszajött egy kicsit nekünk szeptemberben. Idén ugyanott, ugyanúgy - csak nem ugyanakkor. Már nevezhettek május 11-12-ére, a K&H Olimpiai Futónapokra.
2013-02-12
BSZM - újabb nevezési határidő módosítás ajándékbaGyertek csak, gyertek, egyre több a víz a Balatonban, húzódik ki a partja, szóval elférünk körülötte! Rengetegen neveztetek és neveztek most is a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonra, így azt találtuk ki, hogy a jelenlegi kedvezményes nevezési időszakot kitoljuk 28-áig, nehogy ezen bármi is múljon!
2013-02-12
Balassagyarmat, Debrecen, Szeged - új FutónagykövetekKét megyében kezdik meg a közös edzéseket új BSI Futónagyköveteink, Szegeden pedig a meglévőnek akadt segítsége. Mostantól Gulyás Vera, Szatncsik Józsi és Buza Norbert is erősíti a sorainkat.
2013-02-11
Jez Bragg az új rekorderJez Bragg, brit ultrafutó, 9 nappal döntötte meg az Új-Zéland teljes hosszán felállított korábbi csúcsot.
2013-02-11
SERDÜLŐ OB-T RENDEZTEK BUDAPESTENÖtven versenyszámban találkoztak egymással szombaton az ország legjobb 13-14-15 éves atlétái.
2013-02-11
Vivicittá Pécsett, Szolnokon is!Szeresd a várost Pécsett és Szolnokon is április utolsó hétvégéjén - meghirdettük, és most már nevezni is lehet a pécsi, szolnoki Telekom Vivicittá Városvédő Futásokra! Április 27-én és 28-án egy csodaszép, vidám délutánt tölthetsz velünk, barátaiddal, családoddal, s nem mellesleg futhatsz is egy könnyedet, ha eljössz. Eljössz?
2013-02-11
Előfizetés a tavaszi-nyári SpuriraA tél utolsó hónapját nyomjuk, lassan itt a tavasz, készül hát a tavaszi SPURI! Ha még nem jár, akkor másfél hétig előfizethetsz még a SPURI Futómagazin tavaszi és nyári számára.
2013-02-11
Farsangi futás volt ÚjpestenSzombat délelőtt jelmezbe öltözött futók indultak neki a maguk 6, illetve 12 kilométeres futókörüknek: a Közös Sport Egyesület farsangi futását Teveli Petra, a BSI újpesti futónagykövete vezette.
2013-02-08
Mai példaképünk91 éve született Albert Ernest Clifford "Cliff" Young 1983-ban, 61 évesen nyerte meg a 875 km-es Westfield Sydney-Melbourne ultramaratoni versenyt.
2013-02-08
ELHUNYT SZIGETINÉ TÓTH ÉVA ATLÉTAÉletének 61. évében elhunyt Szigetiné Tóth Éva, a hetvenes-nyolcvanas évek válogatott négyszázas futója.
2013-02-08
MEGRÁZKÓDHAT AZ AUSZTRÁL ÉLSPORTAz ausztrál sportban széleskörűen elterjedt, bűnszervezetekkel is együttműködő doppinghasználatról tett jelentést az ország bűnügyi hatósága (ACC).
2013-02-08
Juss velünk a csúcsra! Már lehet nevezni a 16. Kékes Csúcsfutásra!Arra a hegyre majd akkor megyünk fel, ha odaértünk a hegyhez - szokták mondani. Nos, június kellős közepén aztán lesz miért odamenni a hegyhez, ugyanis mostantól lehet nevezni a 16. Kékes Csúcsfutásra, amin futva feljuthatsz Magyarország tetejére, a Kékestetőre.
2013-02-07
Online is nevezhetsz már a Kaposvár 100-raMost már semmi akadálya nem lehet, hogy benevezz a szeptember 14-15-én rendezendő Kaposvár 100 két napos, nagyszabású MTV versenyére, vagy annak valamelyik résztávjára, hiszen nem csak a hagyományos módon, hanem tegnaptól már online is elküldheted a nevezésedet! Nincs több kifogás!
2013-02-06
Most Budán erősítettek a BSI FutónagykövetekSzépen, egymás mellett gyarapodott két fővárosi, budai kerület is egy-egy futónagykövettel: a XI. kerületben Király Nóra szeretne egy vidám futócsapatot szervezni, a XII. kerületben pedig Nagy Zsolt foglalja el mostantól a BSI Futónagyköveti posztot.
2013-02-06
SZABADIDŐSPORT KONFERENCIA 2013A Magyar Szabadidősport Szövetség immár huszonkettedik alkalommal szervez szabadidősportos témájú konferenciát, amelynek helyszíne idén Velence lesz.
2013-02-06
Éremeső - itt a BSZM szupermaratonistáinak érme!Jól el vagyunk mostanában látva az érmekkel, tegnap megtudtuk, milyen lesz a FélMaratonMánia érme, most pedig közszemlére tesszük a 6. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton célba érkező egyéni teljesítőinek a nyakékét. Ez lesz a jutalom, akárki meglássa!
2013-02-06
A kérdés jó. Hányan futottak tavaly félmaratont?Gondos kutatómunkával - tényleg kutyanehéz mindennek utánajárni, böngészni, keresgélni, figyelni - elkészítettük a kis anyagunkat arról, hogy az összes valahol meghirdetett magyarországi félmaratonokon hányan értek célba, s persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy ebből mennyi ember arcán látszott a célöröm egy-egy BSI eseményen. És az eredménynek nagyon örültünk! (Update: most már letölthető a cikkhez a táblázat is!)
2013-02-05
Milyen lesz a félmaratonmániások érme?Négy évszak, négy félmaraton. Négyszer 21,1 kilométer. Ez már mánia, nem? De, bizony, hogy az! De egészen egészséges mánia, sőt, a végén pedig a mániások jutalmul egy egyedi érmet is kapnak. Kíváncsi vagy, hogy milyet?
2013-02-05
Mi már tudjuk, merre tekersz ősszel!Kaposvár 100. Deseda 15 és 30. Zselic 35. Mondanak valamit neked ezek? Akkor mi meg mutatunk hozzá valamit: elkészültek a szeptember 14-15-ei Kaposvár 100 és társrendezvényeinek térképei, hogy tudd, mire számíts, bármelyik távon indulsz. Eddig volt egy bringád, volt lelkesedésed - most már van útvonalad is, kezdhetsz készülni!
2013-02-05
az ultrások másakA Pain Practice orvosi folyóiratban közölt vizsgálat megállapította, hogy az ultrafutók eltérnek a "normális" embertársaiktól.
2013-02-05
KÖZMUNKÁRA ÍTÉLTÉK AZ OLIMPIAI DÖNTŐ ELŐTT DOBÁLÓZÓ FÉRFITNyolc hét közmunkára ítélték azt a férfit, aki tavaly augusztusban egy palackot dobott a pályára a férfi 100 méteres síkfutás döntője előtt a londoni olimpián.
2013-02-04
A TEREPFUTÁS JÖVŐJEHétvégén Budapesten találkoztak a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) és a Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) képviselői, hogy a terepfutás és a terepsportolás új irányelveit rögzítsék, kijelöljék a következő évek szakmai munkájának az alapjait.
2013-02-04
OLIMPIA 2020: A TOKIÓIAK MÁR JOBBAN AKARJÁK A JÁTÉKOKATA japán főváros lakóinak körében tovább nőtt a támogatottsága annak, hogy Tokió legyen a 2020-as nyári olimpia házigazdája.
2013-02-04
Vegafood játék 2013/1 - kisorsoltuk a nyerteseketKisorsoltuk a helyesen válaszolók között a két szerencsés nyertest. Nyereményük egy-egy főre szóló egy heti azaz 5 munkanapra szóló - ebéd, melyet a VegaFOOD étlapjáról, honlapjáról választhatnak ki.
2013-02-04
Új év, új logó az idei Telekom VivicittákonVégleges, és most már meg is mutatjuk az idei Telekom Vivicittá Városvédő Futások új logóját, mely letisztult, egyszerű - épp, mint a futás maga. Keresd a futásokon ezt először Budapesten, majd Pécsett és Szolnokon!
2013-02-04
A nyár négy arca, avagy júniusi ajánlóMost még zimankó váltakozik latyakos olvadással, s hol hó, hol eső esik, de igazából már most jó arra gondolni, hogy a nyár beköszöntével mennyiféle program kínálkozik majd egy kis sportra! Részt lehet majd vicces-sáros futáson venni, lehet csúcsokat döngetni, hatalmas váltófutáson szaggatni az aszfaltot - vagy a Velencei tó is vár majd minket! Lássuk hát!
2013-02-04
Maraton. Mindenhol jó, de a legjobb...Adva lesz a tavasz. Adva lesz Magyarország legnagyobb tava, adva lesznek az északi part dombjai. Hol, mikor a legjobb tehát egy maraton? Hát persze: a 6. BSI Balaton és Félbalaton Szupermaraton 3. napján, a MaratonFüreden, amikor is Badacsonytomaj és Balatonfüred között fut a maraton mezőnye - együtt az ultramaratonistákkal, együtt a Balatonkerülő váltócsapatokkal! Figyelj oda: még egy hétig olcsóbban nevezhetsz!
2013-02-01
Spuri Futóbolt - Minden Reebok textil 25%-os kedvezménnyelA Spuri Futóboltokban (Budapesten a Váci úti és az Örs Vezér téri, valamint a győri üzletben is) most minden Reebok textil 25 százalékos kedvezménnyel kapható, a készlet erejéig.
2013-02-01
Új BSI Futónagykövetek - Ostromoljuk Vas megyét, erősít Fejér megyeA BSI Futónagyköveteinek száma elérte az országban a 60-at - ennyi helyen vállalta már egy-egy hölgy vagy férfiú, hogy megpróbálja összefogni a magányosan, vagy kisebb nagyobb csoportokban futók társaságát, hogy aztán közös edzéseken, közös programok során segítsék, tanácsokkal lássák el és motiválják egymást. Ettől a héttől kezdve Csákváron és Celldömölkön is létezik BSI Futónagykövetség, előbbi helyen Salamon Gyöngyi, utóbbin Halmosi Zoltán tölti be a tisztséget.
2013-02-01
Megjelent az OKT könyv!Az Országos Kéktúra meghirdetésének 50. évfordulójára dr. Vízkelety László - a túramozgalom kezdeményezője - könyvet jelentetett meg
2013-02-01
Már nevezhetsz a Kaposvár 100 MTB versenyre és társrendezvényeireMostantól egyaránt lehet nevezni mind a Kaposvár 100 két napos, száz kilométeres MTB versenyre, mind pedig a Deseda 50, a Deseda 35 és a Zselic 50 rendezvényeire egyéniben és párosban is. Szeptember 14-15. Két nap, a természet, a bringád - és te. Mi kell még?
2013-02-01
Segítség a félmaratoni felkészüléshezÚj, 12 héten át tartó, a Vivicittá Félmaratonra felkészítő edzéstervek között böngészhetsz, ha úgy gondolod, hogy elkelne egy kis segítség, jó volna némi útmutatás az edzések során. Három különböző tervezett idő - háromféle edzésterv!