Új BSI Futónagykövetek - Ostromoljuk Vas megyét, erősít Fejér megye

A BSI Futónagyköveteinek száma elérte az országban a 60-at - ennyi helyen vállalta már egy-egy hölgy vagy férfiú, hogy megpróbálja összefogni a magányosan, vagy kisebb nagyobb csoportokban futók társaságát, hogy aztán közös edzéseken, közös programok során segítsék, tanácsokkal lássák el és motiválják egymást. Ettől a héttől kezdve Csákváron és Celldömölkön is létezik BSI Futónagykövetség, előbbi helyen Salamon Gyöngyi, utóbbin Halmosi Zoltán tölti be a tisztséget.

A csákvári Salamon Gyöngyi irigyelte testvéreit futószenvedélyük által nyert boldog, kiegyensúlyozott életükért, ez adta meg a kellő motivációt arra, hogy maga is futni kezdjen. Előbb keveset, majd aztán félmaratont is. Aztán annyira belejött, hogy most már ő maga is szeretné megosztani másokkal ezt az örömöt, ahogy írja: "bár még nincs túl nagy futómúltam, a lelkesedésemmel és a saját tapasztalataimmal biztosan rá tudnám venni a hezitálókat, hogy megtegyék ezeket a bizonyos első lépéseket." Már most is sokan együtt futnak, de ezen túl adott időben és helyen minden héten szeretne közös edzéseket: találkozó hétfőn este 6-kor, és szombaton délután 3-kor a Kastélyparkban.

Celldömölkön és környékén Halmosi Zoltán vállalta, hogy közös futásokat szervez. Ő gyerekkora óta sportol, 2006 óta fut is. Szeretne egy közösséget, melynek tagjai függetlenül kortól, nemtől és edzettségi szinttől rendszeresen összejárnak egy közösen megválasztott távú és tempójú futásra. Alighanem ezzel Celldömölkön is sokan így vannak, adott tehát mostantól a lehetőség, hogy együtt legyenek a futók: Zoli tervei szerint edzések lesznek péntek és szombat délután - a helyet és az időpontot majd mindig egyeztetik.

Mindazonáltal még mindig, folyamatosan keressük a vállalkozó kedvű hölgyeket és urakat, akik úgy gondolják, hogy képesek futásszeretetükkel motiválni és egyben tartani egy kisebb-nagyobb közösséget. Ha te ilyen vagy, jelentkezz nálunk, s légy lakóhelyed BSI Futónagykövete! A pályázati tudnivalókat ITT töltheted le.



fb share