|
Bernard Lagat félmaratonon indul
A kétszeres olimpikon és amerikai rekorder Bernard Lagat bejelentette, hogy márciusban a New York City félmaratonon áll rajthoz.
Bernard Lagat 1500méteren két olimpián is érmes volt, legutóbb pedig múlt szombaton villantotta meg képességeit, a meglehetősen nagy presztízsű Millrose Games fedettpályás atlétika versenyen, ahol 2mérföldes amerikai csúcsot futott 8:09.49-cel.
Bejelentése kissé meglepő, hiszen korábban a leghosszabb versenytávja 5000méter volt, pályán. Igaz, ezen a távon 2007-ben világbajnok, 2009-ben és 2011-ben vb ezüstérmes volt. Ennél hosszabb távon csak egyetemistaként indult, néhány 10km-es mezei futó versenyen, több, mint 10 évvel ezelőtt. Utcai versenyek közül a Fifth Avenue Mile egymérföldes a leghosszabb amelyen Lagat részt vett.
Az idei fő cél természetesen nem más, mint Moszkva és az 5000méter, de december óta Lagat kifejezetten készül a félmaratonra. Hosszabb edzéseket végez, de figyel, hogy ne veszítsen a sebességéből. Edzéseit a négyszeres olimpikon Abdi Abdirahman-nal és az arizonai egyetem mezei futó sztárjaival végzi.
"Nagy lépés,de szerintem felkészült leszek - mondta Lagat. "Természetesen van benne bizonytalanság, de ettől izgalmas; a kihívás az ami igazán motivál."
Néhány éve komolyan felmerült már, hogy megpróbálkozik a 10,000méterrel, de menedzsere sikeresen lebeszélte, mondván,"25 kör a pályán szögesben talán még a félmaratonnál is nagyobb kockázat". Lagat korábban egy esetleges maratonról is tett említést, most a félmaratoni bejelentése és a New York Road Runners-szel ápolt kapcsolata alapján lehetségesnek vélik, hogy a közeljövőben itt próbálkozhat meg a klasszikus távval.
Forrás: Edzésonline