Lévay Viktória: bakancslistás tétel

Egykoron sógorának köszönhetően szerette meg a futást Lévay Viktória, aki számos váltó után néhány évvel ezelőtt bakancslistájára felvette a maratont is. A Játékszín idén 42 éves színművésznője októberben rajthoz áll a 42 kilométeresek mezőnyében, most vasárnap azonban a féltávon, azaz a Wizz Air Budapest Félmaraton szeretne bizonyítani.


- A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat futó nagyköveteként egy alkalommal Monspart Saroltával volt szerencsém találkozni, aki kisugárzásával annyira megbabonázott, hogy az esemény végén vettem egy levegőt, összeszedtem a bátorságomat, és odaálltam elé s arra kértem meg, készítsen fel a maratonra. Ő pedig abszolút nyitott volt erre az ötletre – elevenítette fel a megismerkedés első pillanatait Viki, akihez később Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Jegyes-Tóth Krisztina műsorvezető is csatlakozott.

Az új ismeretség termékenységeként idén egy mozgalmat is indítottak Fut a család néven, amelynek elsődleges célja a futás népszerűsítése. Mint mondta, elfoglaltságaik miatt ugyan sok közös edzésre nem volt lehetőségük, azonban a nyár végén egy 30 kilométeres futást meg tudtak szervezni.

- Hihetetlen, hogy nyolc hónap után kézzelfogható közelségbe került a maraton, miközben az év elején ez még annyira távolinak tűnt - fogalmazott lelkesen Viki, aki színészi és családi teendőinek köszönhetően nem egyszer fejlámpával vágott neki az edzéseknek Sóskúton a hegyen vagy éppen az országúton, olykor pedig a Balatonon.

Jelenleg heti 45-55 kilométer a Monspart Sarolta által előírt penzum, és egykori tájfutó világbajnokunk intelmét is betartja, azaz sosem foglalkozik az idővel. A színművésznő ugyan elismerte, hogy a hiúság nem egyszer elő-előtör belőle, azonban tudja, neki elsősorban nem a percekkel, hanem a kilométerekkel kell megküzdenie. A most a vasárnapi távnak harmadik alkalommal vág neki, az elsőt áprilisban futotta, és kevésbé élvezte, a Tihanyi Félmaraton azonban már kellemes emlékekkel tölti el. Reményei szerint a Városligetben is holtpont és szenvedés nélkül fog a célba érni.


Lévay Viki szerint akkor is érdemes nekivágni egy-egy rövidebb távnak, ha nincs tökéletes állapotban az ember. "Nehéz szavakba önteni, mit tudott adni nekem ebben a közel háromnegyed évben a futás. Talán ez az a sport, amitől igazán ki tud tisztulni a fejem, egyfajta meditatív állapotba kerülök tőle, ilyenkor tökéletesen ura vagyok önmagamnak, a testemnek és a lelkemnek egyaránt" - foglalta össze érveit a futás mellett, kiemelve: nagy ajándéknak tartja, hogy családja támogatja új hobbijában, hiszen olykor így nem tudja ellátni háziasszonyi feladatait.

Kollégái is hozzászoktak már az új életformához, olykor cukkolják ugyan a rengeteg edzés miatt, de mint mondta, tudja, egyúttal büszkék is rá. Az októberi SPAR Budapest Maraton® előtt most utoljára áll rajthoz Viki, aki nagyon várja már, hogy ismét nagy tömegben, fesztiváli hangulatban teljesíthesse a 21 kilométert.



fb share