A legenda, Szekeres Ferenc a Wizz Air Budapest Félmaratonon

Szekeres Ferenc élő legenda, a magyar hosszútávfutás egyik legmarkánsabb egyénisége, a maratoni futás (egykori) világklasszisa. Szerény és kedves ember, annak ellenére, hogy lenne mire szerénytelennek lennie. Viszonylag későn, 1967-ben, 20 évesen kezdett csak el futni, de már az 1972-es müncheni és az 1980-as moszkvai olimpián is képviselte hazánkat. 1973 és 1982 között hétszer nyerte meg az országos maratoni bajnokságot. Legjobb idejével (2:12:35) második a hazai örökranglistán. 1974-ben a római Európa-bajnokságon 6. helyezést ért el, a moszkvai olimpián a 12. helyen végzett. 1980-ban és 1982-ben győzött az amszterdami maratonon. Összesen 75 maratoni távot futott, és amire büszke, hogy mindegyiket sikeresen teljesítette.

Miért döntöttél úgy, hogy elindulsz a 33. Wizz Air Budapest Félmaratonon?
A félmaratoni táv 21 km. Arra gondoltam, hogy mivel ez lesz a BSI-nél a 21. versenyem utoljára futok még egy félmaratont .

Mennyit futottál életében?
Szinte pontosan meg tudom mondani, mert amióta versenyzek, versenynaplót is írok. 51 éve futok és ez alatt 200 ezer km-t futottam.

Mi motivál még a futásra?
Főleg az egészségem érdekében teszem, mert érzem magamon, hogy jobb a keringésem és az állóképességem is, ha megvan a heti 15-20 km. A 20 év aktív versenyzés miatt sajnos a térdporcaim szinte teljesen elkoptak, ezért csak heti 2-3 alkalommal futhatok már. A versenyszellem azonban még mindig bennem van, a Futapest Klub tagjaként évi 25 versenyen veszek részt. Ezek kisebb távok, 4-5 km az erdőben. És hogy mi visz rá erre? A győzelem iránti vágyam, a közösséghez tartozás és az egészségem megőrzése. Mindig is csoportban edzettem, és ez nagyban segített minket, a jó eredmények elérésében. Ha kellett, húztuk vagy "szívattuk" is egymást, de a közösséghez tartozás mindig is támaszt adott nekem. Ebben a klubban a mai napig nagyon jó hangulatú csapat van, akikkel a verseny után leülünk lazítani, beszélgetni, nosztalgiázni.

Ha már nosztalgiázás, egy kicsit mesélj arról, hogy jött a futás az életedbe?
Abszolút ritkaságnak számít, hogy húszévesen kezdtem el rendszeresen futni. Sportos, sportszerető, abonyi családból származom, s amikor felkerültem Csepelre, egy spontán ismeretségen keresztül mentem le először az atlétikai pályára. Néhai Zsigmond Matyi bácsi irányított Kincses Lajoshoz, akinek csoportjában róttam a köröket. Ez 1967-ben történt, s még az év végén kilenc percen belül futottam le a 3000 métert. A rohamos fejlődés nem akadt el, így egy évvel később már az utánpótlás válogatottba is beválogatták. Később már 14:36 perc alatt tettem meg az 5000 méteres távot. De talán ennél is emlékezetesebb, hogy még ugyanabban az évben a maratoni távot is teljesítettem. Ehhez akkor 2:36 órára volt szükségem.

Mire tanított meg a futás?
Elsősorban a fegyelmezettségre, és arra, hogy fontos a rendszeresség az ember életében. Precíz kerete van a napjaimnak, figyelek a táplálkozásra, a reggelit sosem hagyom ki, és este 10-11 között mindig ágyban vagyok már. Mondja is a barátnőm, hogy Feri, Te olyan precíz ember vagy! A futás arra is megtanított, hogy ne essek kétségbe a nehéz helyzetekben sem. A sok szép eredmény erőt ad a feladatokhoz. Mondogatom is néha magamban: Feri, ha le tudtál futni ennyi maratont, ezt is meg tudod csinálni.

Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed?
1974-ben a római Európai Bajnokságon 6. lettem. Fájdalmas, de szép emlék. A 40. kilométernél - ahol még a biztos ötödik helyen voltam - begörcsölt az Achillesem és a cipő teljesen feltörte a lábam, óriási vízhólyagok lettek a sarkamon, a hőség és a macskakő megviselte a lábam. Így lettem csak hatodik. Szép emlékem még mindkét olimpia is, amelyeken képviselhettem Magyarországot, de a tokiói maratonra is szívesen emlékszem, ahol csak 1 másodperccel maradtam el az országos csúcstól. Hiába sprinteltem a végén, már nem sikerült behoznom.

Mi segített átlendülni a holtpontokon?
Az akaraterőm, ebben mindig is tehetséges voltam. Szerencsésnek érzem magam, hogy ritkán voltam sérült, bár ebben szerepet játszik az is, hogy csak 20 évesen kezdtem el atletizálni.

Mit üzensz a fiataloknak?
Azt, hogy találjanak maguknak olyan területet, amiben elhivatottságot éreznek, és keressenek társakat is, ehhez. Így talán jobban egymásra találnak a közös érdeklődésükön keresztül. Ebből születhetnek az életre szóló barátságok és sikerek is.