Egykori iskolájuk emlékére is futnak

Három éve zárta be kapuit a Kolos Richárd Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola. Marton Balázs és két egykori osztálytársa Kolos nevű csapatával volt iskolájukra is emlékezik a 17. K&H olimpiai maraton váltón. A General Electric egyik leányvállalatánál repülőgép alkatrészek javításával foglalkozó fiatalember ezenkívül hat csapatnyi kollégát verbuvált össze a maratonváltóra.

- Könnyű volt a munkatársakat rábírni a nevezésre?

- Régi történet ez. A cégen belül évek óta terjesztem "az igét", és minden alkalommal össze is jött 5-6 csapat. Van egy lelkes mag, akik az első hívó szóra jönnek. A vállalatnál létezik egy úgynevezett üzemi tanács, ami a nevezés összegének felét magára vállalja. Ez egy kifejezetten kedves gesztus, jól is esik mindenkinek, azonban tény: a kollégák ettől függetlenül is ott lennének a rajtnál.

- Ez a lelkesedés közös edzéseket is jelent, vagy mindenki saját magára bízza a felkészülést?

- Egy-egy közös edzésre akadt példa, de azért nem ez a jellemző. Jómagam a veresegyházi kis erdőben szoktam gyakorolni az esti órákban hetente három alkalommal. Ezenkívül ha tehetem, olykor úszok és focizok is. Azon túl, hogy remek dolog futni, ez a maraton váltó kiváló lehetőség arra, hogy a kollégákkal beszélgessünk és tervezgessünk munkaidőn kívül is. Mindenképpen építi a csapategységet, és nem utolsósorban az egészségünknek sem árt, ha lefutunk néhány kilométert. A versenyek után általában összejövünk, és együtt ünnepeljük a sikereket, legutóbb a T-Home Vivicittán hatalmas szurkolótáborunk volt, ugyanis mindenki elhozta a párját, vagy a gyerekét. Érzésem szerint most sem lesz másként. Sokan fognak szorítani értünk, mi pedig igyekszünk meghálálni az odafigyelést. Idén hét csapattal neveztünk, és mindhárom távon képviseltetjük magunkat. A mi triónk kivétel, ugyanis mellettem két régi barátom fut, ám a többiben munkatársak és családtagjaik szerepelnek.

- Fűződik valamilyen kedves emléked ehhez a versenyhez?

- Néhány évvel ezelőtt egy lassabb félmaratoni váltó befutója voltam, és az utolsó száz méteren a későbbi győztessel fej-fej mellett futottunk. Meleg is volt, el is fáradtam, így nem igazán értettem, miért ekkora a hangzavar, miért lelkesednek ennyire a nézők. Végül néhány méterrel sikerült előbb beérnem, így az első, de végül nem hivatalos célfotó rólam készült. A szervezőknek szerencsére volt ideje a célszalagot elrántaniuk előlem, így a valódi győztes szakíthatta át a szalagot. Kellett néhány másodperc, míg helyére kerültek a fejemben az utolsó pillanatok részletei, azóta is jót mosolygok, mikor eszembe jut ez a hajrá, ami örökre emlékezetes marad számomra.