A futóművész - Csorba Simon László festői expedíciói

Az autodidakta festő művészetterapeuta volt a Lipóton. A kórház bezárása után megélhetés nélkül maradt, noha 2005-ben életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. Az alkotó szupermaratoni futó, a Bajkál-tóig is elfutott már. Nemrég jelent meg Rajzolt filozófiák című albuma. S még idén kiadják az életművét bemutató monográfiát is. Közben új művészeti expedíciót tervez.

A Thököly úti bérház előtt kibelezett matrac és egy rozsdás jégszekrény küszködik az enyészettel. Bent, az udvaron ócska ruhák száradnak, szél tépkedi a rongyokat. Penészes lomok közt üldögél egy asszony, levest kanalaz.

- Csorba Simon László műtermét keresem - szólítom meg.

Egykedvűen bök kanalával egy zöld ajtó felé.

- Ritkán jön ide, nem láttam ma még - motyogja.

Volt a Lipót

A zöld ajtó zárva. Rajta felirat: "Hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten." A kilincs mellett foszladozó matrica: "Szupermaraton, Szeged 1986."

Hirtelen szakállas, ősz férfi fordul be az udvarba, rövidnadrágban, futócipőben lohol. Mintha versenyről érkezne a festőművész. Csorba mester keményen szorít kezet.

- Látom, maga is sportos, mint én - méregeti a tornacipőmet.

Betessékel a műhelyébe. A szürke, salétromos falak között olaj- és akvarellképek, grafikák, könyvek plafonig zsúfolva. Civilizáció végi enteriőr. Az asztalra pakolja a nekem hozott olvasnivalókat: a róla szóló kritikákat, tanulmányokat. A Magyar Pszichiátriai Társaság Nonverbális pszichoterápiák című kötetét, amelynek több fejezetét is ő írta. Amikor még volt Lipót. Csorba Simon László orvosegyetemre járt, pszichiáternek készült, de nem diplomázott. Autodidakta festő lett, művészetterapeuta: elmebetegeket, epilepsziásokat gyógyított. Emellett verseket, esszéket ír, és nem mellékesen szupermaratoni futó. Futóművésznek nevezi önmagát: a kilencvenes évek elején Párizstól hazáig szaladt, majd tovább Moszkváig, egészen a Bajkál-tóig. Közben pihenésképpen festett, írt. Művészeti expedícióival világhírt szerzett. Páratlan fizikai és szellemi teljesítménye abszolút hungarikum. Ő a magyar kultúra "futó nagykövete".

Most, hatvanhat évesen föld körüli távra készül: végigfutna a volt Szovjetunión Japánig, onnan Amerikába, majd vissza Kelet-Európán át Magyarországra. Azt mondja, ereje még lenne hozzá, de pénze nincs. A nemzetközileg elismert futóművész akcióját itthon senki nem támogatja. A Lipót bezárása után művészetterapeutaként már nem tudott elhelyezkedni, állása nincs. Negyvenezer forintos nyugdíjából kell eltartania családját. Öt gyereke van. Felesége mosogatni jár egy iskolába, hogy betevő falatra jusson. Pedig Csorba Simon életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta 2005-ben. Ennyit ér az állami plecsni. Bár persze számára ez óriási megtiszteltetés volt.

Festményei a bérház málló falai közt porosodnak. Nehéz elképzelni, hogy a "műterem" tulajdonosa nemesi ivadék. Szinyei Merse Pál leszármazottja.

Arisztokraták

Édesanyja, Bánó Mária is festőművész volt, nagybirtokos szülők lánya, a népes Szinyei rokonság egyik legtehetségesebbje.

Csorba amúgy Simon László néven született 1943-ban Budapesten. Édesapja katonatiszt volt, '45-ben hősi halált halt. Fia másfél évesen maradt félárva. A család az anyai nagyapa felsőmocsoládi kastélyába költözött. De jött az államosítás, mindenüket elvették, kitelepítették őket. Az asszony új házasságot kötött Csorba Ede kaposvári ügyvéddel, aki örökbe fogadta a kisfiút. A művész aztán az ő vezetéknevét is felvette, így lett Csorba Simon.

Az ötvenes években a kaposvári gimnáziumba járt, de származása miatt esélye sem volt továbbtanulni. Szülei úgy gondolták, ha kanásznak állna a helyi állami gazdaságban, tán megbocsátanák arisztokrata gyökereit. Bekerülhetne a kaposvári állatorvosi egyetemre. Számításuk bevált: Csorbát a "kanászkodás" után fölvették az állatorvosira. Onnan hamarosan átjelentkezett a Pécsi Orvostudományi Egyetemre.

Akkoriban kezdett rendszeresen festeni. És inni is. Osztályidegen volt, kitaszított, menekülni akart mindenhonnan. A pécsi plébánia egyik üres romházába költözhetett be: víz, villany nem volt. Petróleumlámpa mellett tanult, festett megszállottan. Ötödéves volt, amikor Budapestre hívták kiállítani a Műegyetem galériájába. Csorba italért árulta a képeit. Már ami megmaradt, mert festményei többségét ellopták.

Maratoni

Mégis úgy döntött: a művészpályát választja. Nem ment vissza Pécsre, abbahagyta az orvosit. Évekig alkalmi munkákból tengődött. Remeteként élt egy erdőben, méhészkedett, tájképeket festett. A nélkülözések, hányattatások megviselték. Bekerült a Lipótra.

A pszichiátrián kezdte felfedezni, hogy az alkotás gyógyító erő is lehet. Önmagát kezelte művészetével: a festészet, a rajz hatásosabbnak tűnt minden gyógyszernél. A kórházból kikerülve dolgozta ki művészetterápiás módszerét, majd egy fővárosi nappali pszichiátriai szanatóriumban elindította első terápiás csoportját. Leginkább az epilepsziások érdekelték: ők még a betegtársaik között is izolálódtak, elutasították őket. Az alkotás azonban újra önbizalmat adott nekik, oldotta magányukat.

Csorba Simon 1984-ben visszakerült az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe - de már nem betegként. Elismert művészetterapeuta lett. Az OPNI Valentin Házában epilepsziás csoportokat vezetett. A rajzolást, agyagozást gyakran futással egészítették ki. Az orvosokat megdöbbentette, milyen lelkesen követik vezetőjüket a már szinte teljesen leépültnek hitt, passzív betegek.

Közben egyre többet tréningezett Csorba. Negyvenegy éves volt, amikor az első maratoni futóversenyén elindult. Már a tribünt is lebontották, mire célba ért. De nem adta fel: naponta edzett, egyre nagyobb távokon. Ahogy ő fogalmaz: a maratoni ivás után a maratoni futás rabja lett. Rájött, a kocogás is összekapcsolható a művészettel. Szegeden 1986-ban 24 órás futóversenyre nevezett be. Minden kilométer után megállt néhány másodpercre, és tussal rajzolt, írt hatalmas pauszpapírokra. Teljesítményéért, művéért megkapta a Római Magyar Akadémia ösztöndíját.

A futóművészt később a Fa Nándor vezette Megszállottak Klubjába is beválasztották.

Első művészeti expedícióját '91-ben indította: Párizsból 28 nap alatt futott hazáig, naponta 50-55 kilométert tett meg. Azt mondja, a test legyőzése a lélek felszabadulásának kulcsa is. Csorba többnyire mindig egyedül gyűrte a kilométereket. Pénze alig volt, de mindenütt akadt, aki befogadta, enni adott neki. Bár előfordult, hogy kirabolták, autóval elütötték. Úti élményeit, grafikáit 12 kötetes Rajzolt filozófiák című albumában örökítette meg. Ebből tízet elloptak a műterméből.

A veszteségsorozat az OPNI bezárásával folytatódott. Egykori epilepsziás betegeivel ma is rendszeresen találkozik, ám terápiát már nem tud hol tartani nekik. A Körmendi Galéria évekig vásárolta Csorba képeit, támogatta őt. Az alkotót ma rokonai segítik, meg egy plébánia. Cserébe Szent Ferencről fest portrét.

A menedzser

S miközben a rezsire is alig futja, Csorba Simon másoknak próbál segíteni. Az aszódi fiúnevelő intézetben freskófestésre tanította a srácokat. Bibliai jelenettel díszítették az aulát. Csorba zárt intézményeket keres fel, elmebetegeknek, fogyatékosoknak visz maradék pénzéből vásznat, ecsetet.

A sérült emberek műveit szeretné kiállítani, értékesíteni. Már nem művészetterapeutának, inkább a társadalomtól elzárt művészek menedzserének tartja magát. Azt tervezi, graffitis gyerekeket fog képezni, helyiségeket keres nekik, amelyeket kifesthetnek.

A mester kész arra, hogy elinduljon leghosszabb futására Japán és Amerika felé. De a családját nem hagyhatja itt hónapokra megélhetés nélkül.

Így hát marad egyelőre a salétromos, sötét műterem. A falnak támasztott festményeken gyönyörű nimfák, táncoló, mámoros alakok.

Szerző: Sándor Zsuzsanna

Forrás: 168 óra