"Szív Futónagykövet" - Magyarország

"Fiatalon átesni egy nyitott szívműtéten, majd családalapítás előtt szívritmuszavar miatt pacemaker beültetésen - ez mind olyan tényező, amely nagy mértékben befolyásolja egy ember életét. Átadni a tapasztalatokat, megtanítani a betegtársakat egy új életre, ez a kihívás!" - Ennek szeretne megfelelni Beck Mónika, rendhagyó futónagykövetünk, aki 24 éve él szívritmus-szabályozóval.

Rendhagyó bemutatás, bemutatkozás következik, ugyanis az alany sem mindennapi dolgot művel. Beck Mónika ugyanis nem a hagyományos értelemben véve Futónagykövet. Hiszen nem csak egy adott településen, Szentendrén és környékén, hanem az egész országban hirdeti a választ, amit szívműtétje után feltett magának: "Van élet a kórházból kilépve?" És VAN! Az ember azt hinné, hogy szívműtétek, pacemaker beültetés után elképzelhetetlen egy ember számára, hogy teljes életet éljen, de Mónika szavakkal és tettekkel is bizonyítja ennek az ellenkezőjét. Pályázatában írta a következőket:

"Néhány éve, egy felkérés kapcsán előadásokat tartok betegtársaimnak, saját életutamat és tapasztalataimat osztom meg a hallgatósággal. Beszélek az életemről, a küzdelmekről, az elfogadásról, a másságról, a családalapításról, a karrierépítésen keresztül egészen a sportolásig bezárólag, szinte mindenről. Ma már nyíltan beszélek arról, hogy szívbeteg vagyok, viszont büszkén teszem hozzá, hogy néhány éve sportolni kezdtem."

És hogy mit szeretne csinálni különleges futónagykövetként? A válasz a legegyszerűbb, és ő adja meg ezt is:

"...a sportolás előtt és alatt folyamatosan orvosi kontrollra jártam, orvosi felügyelet mellett futottam. Mindig éreztem mikor meddig mehetek, mikor mennyi esik jól. Tisztában vagyok a határaimmal, a korlátaimmal, ezeket soha nem lépem át! Erre szeretném megtanítani betegtársaimat. Szeretném megmutatni a betegtársaimnak és azoknak az embereknek, akik rizikófaktorral rendelkeznek, hogy a mindennapi mozgás segít a megelőzésben, a gyógyulásban. A természet, a társaság, a kikapcsolódás egy olyan plusz élmény, mely testnek és léleknek egyaránt tökéletes. "Van élet betegség után", csak meg kell találni azt a mozgásformát, amely boldoggá tesz bennünket! Lehet sétálni, lehet kocogni, lehet kerékpározni, lehet futni - teljesen mindegy mit teszünk, csak tegyünk az egészségünkért! Példa szeretnék lenni azok számára, akik feladják, akik nem hisznek magukban, akik azt vallják, nincs tovább élet!

Hogy egy kicsit átvehessük azt az életérzést, amit Mónika élhet át futásai alkalmával, érdemes elolvasni egy beszámolóját egy futásáról, amit a facebookon írt futótársainak egy hétvégén bő egy hónappal ezelőtt - akkor még csak készülve élete legnagyobb megmérettetésére. Egy egyszerű futás, mégis annyi szív van benne!

Sziasztok!

Talán még néhányan emlékeztek rám, pacemakerrel élek, és azért futok, mert szeretném megmutatni betegtársaimnak, hogy "van élet szívbetegség után!"

Újabb élmény, mely mosolyt csalt az arcomra... néhány könnycsepp kíséretében!

Vasárnap, mivel még nem esett az eső, elmentem délelőtt futni a Dunakanyarba. Szeretem azt a környezetet, vízpart, zöldövezet és a kerékpárút még biztonságos is.

Fejben eldöntöttem, hogy megpróbálom a 14 kilométeres távot, kíváncsi voltam mennyire bírom erővel és szívvel. Talán még arra is emlékeztek, hogy neveztem az Intersport Balaton Maraton sporteseményre, félmaraton két részletben - a cél! Tehát tudatosan készülök a táv teljesítésére. Zene fülre, futóprogram beállítva, aztán elindultam. Bevallom, egy lassabb tempót választottam, ezzel már sikerült 12 km-t is lefutnom. Repültek a méterek, a kilométerek, majd arra lettem figyelmes, hogy elértem a fordulóponthoz. Nagyon jó érzés volt. Nem volt panaszom, nem éreztem fáradtságot, egyszerűn élveztem a futást!

A végén még arra is volt energiám, hogy cikk-cakkban fussak, tegyek a "ünnepi kört", szóval sikerült a 14 km!

Bevallom, nem hittem magamban, nem hittem el, hogy meg tudom csinálni! Pedig, megcsináltam! Ami érdekes volt, nem éreztem fáradtságot, nem éreztem, hogy sok lett volna. Igaz, utána innom kellett, mert nagyon szomjas voltam, és hányinger hullám jött rám. Ez lassan elmúlt, majd mire hazaértem, már egész fitt voltam. Délután pihentem, és próbáltam nyújtani. Sajnos ezzel még gondom van, valahogy nem megy, vagy talán kevés, egy biztos, ma izomlázam van. A combomban, a fenekemben - szinte mindenhol... kikapcsolódásként megnéztem NYC Maraton versenyt, és ez pedig érzelmileg megviselt. Jó értelemben, hisz nekik is voltak álmaik, ahogy nekünk is.

Akár egyszer mi is ott futhatunk. Még a könnyeim is folytak, mert belegondoltam abba, hogy az elmúlt 2 évben mennyi minden történt velem, honnan indultam és hová jutottam. Tavaly még a 3 km is megerőltető volt, aztán szépen lassan, méterről méterre jutottam egyre messzebb. S lám, nem egész 2 hét múlva 21 km-t fogok futni 2 részletben. Ez nekem olyan hihetetlen, de melegséggel tölt el.

Egyre jobban érzem magam, ha futok, és néha ha nem tudok elmenni - mint ma is, mert sok a munkám, akkor elvonási tüneteim lesznek, illetve furdal a lelkiismeret. Ti is így érzitek?

Elnézést kérek Tőletek, ha kicsit érzelgősre sikerült a futóbeszámolóm, de szerettem volna ezt megosztani Veletek - hátha nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel...

És hogy az álmok mennyire beteljesíthetők... csak egy képet még hadd mutassunk: Mónika a 10. Intersport Balaton Maraton félmaratoni számának céljában. Így álmodjunk... figyelve arra, hogy az álmok valóra válhatnak! Mindenkié. Az övé, a tiéd, bárkié, aki mer álmodni. Ha szeretnél találkozni vele, szeretnél együtt futni vele, hogy álmaitokat, vágyaitokat átbeszéljétek, vagy csak szimpatikus neked, hogy Szentendre környékén a Duna partján együtt fuss egy vidám társasággal, csatlakozz facebook csoportjához! Meríts erőt a közösségből, amit aztán tovább is adhatsz a következő alkalommal. Mert ez az erő nem egy darab süti, ami a sok osztogatás után elfogy. Ez maga az örökmozgót hajtó energia: önmagát termeli újra, akárhányszor is osztod meg. Sőt! Minél többször adsz valakinek, annál több lesz összesen! Nem hiszed? Próbáld ki! Vagy kérdezd Mónit. Ő már csak tudja!