Ő is a 27. Telekom Vivicittára készül: Akinek boldogság a futás

Utcai futóversenyek a fővárosban, túrák és biciklis megmérettetések az ország más pontjain is - nagyjából így foglalható össze Lakatos Gabriella ars poeticája. A biológia és földrajz szakos általános iskolai tanár idén először teljesíti 21 kilométeres távot a Vivicittán.

- Hányadik alkalommal állsz rajthoz a Vivicittán?
- Ez lesz a hatodik nevezésem. Az első négy évben a 12 kilométeres mezőnyt erősítettem, tavaly azonban egy torok- és tüdőgyulladás a szövődményeivel együtt átírta a téli felkészülésemet, ezért az eredetileg tervezett félmaraton helyett egy szimbolikus Minicittát teljesítettem. Idén azonban már nincs kibúvó: megmérkőzöm a legnagyobb távval.
- Nagyon elszántnak tűnsz...
- Pedig valójában számomra a legfontosabb a jó kedv, amit ez a sportág nyújt. Apró célokat tűzök ki folyamatosan magam elé, és próbálom lépésről lépésre megvalósítani azokat. Emlékszem, mennyire boldog voltam, mikor törzsfutóvá váltam. Az ilyen pillanatok hihetetlenül tudnak motiválni.
- Tanárként hogy látod, mennyire aktívak a diákjaid a sport területén?
- Megítélésem szerint nem annyira rossz az összkép. Legalábbis a környezetemben. Egyrészt kollégáimmal is próbáljuk ösztönözni őket, segítünk a szervezésben egy-egy rövidtávú verseny esetében, de tőlünk függetlenül is több alkalommal találkoztam már diákjaimmal versenyeken. Sőt, a héten az egyikük Vivicittás pólóban érkezett az iskolába, és meg is kérdezte, hogy idén indulok-e a versenyen. Tisztában vannak azzal, hogy gyakran veszek részt utcai futóversenyen, hiszen mindig mesélek az élményeimről...
- Ennyire szerves része életednek a futás?
- Gyerekként atletizáltam, aztán orvosi utasításra nem terheltem a térdemet, így jó egy évtizedig nem sportoltam semmit. Felnőtt fejjel a lovaglásba bolondultam bele, azonban az erőnlét megszerzéséhez futnom kellett. Egy sérülés miatt le kellett mondanom a lovakról, azonban a futás a mai napig megmaradt. Nagyon megszerettem, mert nemcsak pihentet, de végre ki is tudom szellőztetni a fejem. Mellette aerobicozom is, és ha jobban belegondolok, nincs egyetlen olyan nap sem a héten, amikor ne mozognék legalább fél órát.
- Ilyen felkészüléssel a hátad mögött nem lehet probléma a 21 kilométer...
- Én is ebben reménykedem. A Nike Félmaratonon már háromszor teljesítettem a távot, igaz, tavasszal még sosem futottam ennyit. Nem fogom nézni az időt, és azt sem, hányan hagynak le, a magam tempójára koncentrálok, és ha bírni fogom, az utolsó kilométereken majd fokozom a tempót. Már jó ideje dédelgetem azt a tervem, hogy ősszel 30 kilométeren állok rajthoz, remélem az idei futóidény annyira sikeres lesz, hogy meg merek próbálkozni vele.