Ellenfelek helyett csapattársak a versenyen

Krakkai Éva saját elképzelései szerint készül a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonra, ami számára a debütálás lesz a klasszikus távon. Nem ellenfélként gondol a többi futóra, hanem csapattársként.

- Jól tudjuk, hogy most debütálsz a maratonon?

- Tavaly már megpróbálkoztam a félmaratonnal, és olyan jól sikerült, hogy amikor beérkeztem a célba egyből el is döntöttem, hogy egy év múlva nekivágok a hosszabb távnak is. Most telt le az egy év.

- Azt hallottad, hogy tapasztalt futók úgy tartják, az igazi maraton 30 kilométer után kezdődik?

- Igen, ezt én is olvastam, és az igazság az, hogy 30 kilométernél még nem tartok. Az egész meglepetés lesz majd akkor, amikor odaérek a versenyen. Tény, hogy 42 kilométert még nem futottam le egybe. A Margitszigeten szoktam edzeni, de különösebb edzéstervem nincsen. Úgy próbáltam felkészülni, hogy a sportot és az étkezési szokásaimat összehangoltam. Rádöbbentem, hogy nagyon fontos az is, hogy hogyan indulok neki az egésznek, akár ha egy edzésről van is szó. Tehát nem szabad nagyon sokat enni, de egy minimális tartalék viszont kell, ami erőt ad. Nekem a rostokban gazdag ételek jönnek be, gyümölcsök, rostos levek.

- Mióta futsz?

- Nagyon régóta, de komolyabban igazából egy-két éve kezdtem el. Említettem, hogy egy éve futottam le a félmaratont, onnan aztán tényleg komolyan vettem. Egyébként nagyon szeretem a sportokat, majd mindegyiket, de a futás nekem olyan, mint másnak a drog. Az alatt kapcsolok ki, közben tudom elengedni magam, közben szabadulok meg a stressztől. Igazából ezért csinálom, nem azért, hogy lefogyjak, vagy az alakomat tökéletesítsem, ez belső indíttatásból jött nálam. Meg hát önismeret: az ember a saját határait feszegeti, főleg egy maraton során, ami előttem áll. Kíváncsi is leszek magamra.

- Optimistán várod a versenyt?

- Egyedül szoktam menni versenyre. Tagja vagyok a Nike Futóklubnak, tőlük szoktam segítséget kapni, akár edzéstervet is. Bár igaz, azt nem tartottam be. Nekem elég a versenyek hangulata, mert az fantasztikus. Olyanok között lenni, futni, akik tudják, hogy úgymond én mit élek át. Szerintem a félmaraton azért is sikerült annyira jól, mert a hangulat, a futótársak, a szurkolók mind-mind hozzátettek az én futásomhoz is. Életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg. Bennem versenyszellem nincs, úgy éltem meg, hogy akik elindultunk, egy nagy csapatot alkotunk, egy közös célunk van: teljesíteni a távot közösen. Remélem, a mostani maratonon is ez lesz, de igazából azt se várom, hogy végigérjek, megmérem magam, aztán kiderül mire lesz elég a jelenlegi állapotom. Van egy 4 és 5 óra közötti álomszint, amit szeretnék megcsinálni, de igazából ennyi.