Perl Gergő: A Vivicittá valami extra, valami más

Az első, az 1986-os Vivicittá hiányzik csak Perl Gergő "gyűjteményéből". Az ideire feleségével és kislányával jön.

"Több mint egy verseny - ez már szerelem? Igen, én ott leszek, megint, immáron 24. alkalommal.

Közös "utunk" 1987-ben kezdődött. Életem második utcai futóversenyére készültem két bátyámmal. Azelőtt sosem teljesítettem egyben 12 kilométert, de elhatároztam, hogy ezt márpedig lefutom. Édesanyám úgy tudta, hogy testvéreim ruhájára vigyázok, amíg ők futnak. Alibinek jó volt, de én akkor már tudtam, hogy nekem is indulnom kell. Sosem gondoltam volna, hogy a Margitsziget ilyen hosszú... Ekkor 12 éves voltam. Aki akkor ott futott, a mai napig emlékezhet arra a bizonyos nagy jégesőre a Parlament előtt. Ez meghatározó élmény maradt.

Ezután vonzani kezdtek az utcai versenyek, és az atletizálás helyett inkább erre helyeztem hangsúlyt. Akkor még nagy dolog volt az ajándék póló, hiszen nem előre kaptuk, hanem küzdenünk kellett érte! A versenyeken ezért mindig az előző alkalommal kiérdemelt új szerzeményben virítottunk.

Az évek során a Vivicittá olyan verseny lett számomra, ahol mindenképpen ott kell lennem! Lehet munka, családi program, ütközhet más versennyel, az indulás sosem lehet kérdés. A legelső, az 1986-os alkalom sajnos kimaradt, de azóta nem volt Vivicittá nélkülem! 1995-ben még a verseny közben elszenvedett súlyos bokaszalag-szakadás sem akadályozott meg a célba érésben. Menni kellett, hiszen csak az első ezer célba érkező kapott pólót, ráadásul hosszú ujjút! Sántikálva, de teljesítettem a távot, 47 perc alatt.

Legkedvesebb Vivicittám a 2001-es, ugyanis ezen a versenyen "futottam össze", illetve ismerkedtem meg Rékával, aki azóta már a feleségem. Természetesen akkor ott ő is futott! Az idei versenyt már kislányunkkal, az 1 éves Emese Málnával közösen tervezzük.

Mi, futók, jól tudjuk, milyen a rajtra várni több ezer futótárssal, toporogni a tömegben, tíztől visszaszámolni, egyszerre elindulni, lépésben, majd kocogva, végül ki-ki a saját tempójában futva, látni a többiek arcán az elszántságot, a közös célt, a sok mosolyt. Hát igen, ezért érdemes, ezért vagyunk ott, ezért is szeretünk futni! A Vivicittá még valami ennél is többet nyújt, valami extrát, valami mást, valami plusz jót! A hosszú évek alatt számos útvonalon futottunk, a lényeg azonban sosem változott: szerettük a várost és futottunk!

Én ott leszek, megint, immáron 24. alkalommal. És Te?"



fb share