|
SOKALLJÁK A MÁTRÁBAN RENDEZETT VERSENYEKET
Fórumot hívott össze a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, hogy korlátok közé szorítsák a Nógrád és Heves megye térségében mind gyakoribb, füsttel és környezetszennyezéssel járó versenyeket.
Autó- és motorsportok, kerékpárversenyek, teljesítménytúrák nehezítik a Mátrában lakók életét, ezért a települések polgármesterei, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a Mátra Tájvédelmi Körzet vezetői úgy döntöttek, útját állják az emberáradatnak - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.
Fórumot hívott össze a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, hogy korlátok közé szorítsák a Nógrád és Heves megye térségében mind gyakoribb, füsttel és környezetszennyezéssel járó versenyeket. A múlt héten tartott találkozóra meghívták a Magyar Közút Kht. és a rendőrség illetékeseit is.
Szuromi László, a tájvédelmi körzet vezetője a lapnak elmondta, hogy erre az évre kilenc autó-, négy kerékpárverseny és 11 teljesítménytúra van előjegyezve és a kört bővítik az illegális időmérők. Van amikor száz motoros száll meg egy falut, megkeserítve a helyiek életét.
A versenyek az önkormányzatok bevételeit nem növelik, a települések nem kapnak pénzt a helyszín biztosításáért. De sokszor az útburkolat használatát engedélyező közút kht.-nak sem fizetnek a szervezők
Forrás: TeleSport