A gyerekek öröméért

Az Újbuda TV is igyekezett hozzájárulni a nehéz sorban élő fiatalok ünnepének szebbé tételéhez, ezért hirdetett ajándékgyűjtési akciót a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére.

Tóth Zoltán András, a Média 11 Kft. ügyvezetője a stábtagokkal közösen adta át a szép számmal összegyűlt ajándékokat a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola nebulói számára. A felajánlások között voltak illatszerek, különböző játékok, sportszerek valamint az iskolához és a mindennapokhoz szükséges kellékek, de érkezett még háromszáz nyalóka is. A kezdeményezés mellé állt Benkő László, Kocsis Árpád, Dobor Dezső, valamint Nagy Tibor, a Vöröskereszt budai szervezetének vezetője is, hogy együtt lepjék meg a gyermekotthon 95 lakóját.

Nagy Tibor, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője elmondta: szaloncukrok mellett egy nagyobb élménnyel is készülnek: elhoztak a gyermekotthon udvarára egy versenyautót, illetve annak versenyzőit is, akikkel a gyerekek kipróbálhatják a járműveket és a száguldást. Dóka Rita, a gyermekotthon vezetője elérzékenyült az ajándékok láttán. Úgy fogalmazott a legmeghatóbb nem maga a sok tárgy, hanem a gesztus, amellyel ilyen sokan éltek. A kezdeményezés mellé állt Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő, aki néhány héttel ezelőtt hirdette meg saját kezdeményezését szintén a gyermekotthon támogatására. A gyerekek karácsonyáról bővebben az Újbuda TV december 21-én adásba kerülő Csemetéink című műsorából tájékozódhatnak.



fb share