Anglia - 2007 Running Fitness

Üdvözöljük Budapesten

Míg Haile Gebrselassie megdöntötte a maraton futás férfi világrekordját és Paula Radcliffe visszatért a versenyzéshez a Great North Run-on, volt egy másik verseny is, ahol senki sem foglalkozott a győztes idejével csak a nemzetiségével.
A 22. Plus Budapest nemzetközi Maraton egy futófesztivál része volt a Kelet-európai városban, amely bár nem versenyzett más fontos maratonokkal a számok tekintetében, mégis minden óraműpontossággal működött: ami nem kis teljesítmény egy olyan napon, amikor maraton, minimaraton, 30K és 7,5 kilométeres verseny indult ugyanazon a reggelen.
Mediterrán hőmérsékleti viszonyok között több mint 13600 futó vette a nyakába a történelmi főváros utcáit, hogy a különféle távokon végig élvezhessék a belvárosi futást, megcsodálva Budapest legszebb részeit, mint az Andrássy út és a Budai vár, melyek a Világörökség részei. Csak a maratoni táv 3000 indulót vonzott, amelyen furcsamód nem indult afrikai származású versenyző. A verseny szervezői ugyanis szívesebben költik a büdzséjüket a gördülékeny szervezésre és a helyi tehetségek felkarolására, minthogy nagy nemzetközi neveket hívjanak meg.
Szerencsére az első helyeket mind a férfi mind a női mezőnyben magyarok töltötték meg, bár a győztes 2 óra 24 perc majdnem 10 perccel lassabb a világrekord időnél. A legidősebb magyar futó pedig a 80 évesek korosztályában indult és magyar rekordot döntött a 4 óra 40 perces idejével.
Összességében 1600 külföldi futó érkezett Budapestre 40 országból; a legtöbben a franciák és a finnek voltak, őket követték az angol, német, olasz és amerikai futók. 143 brit indult a maratonon, közülük a leggyorsabb férfi 2 óra 56 perc 31 másodperccel, míg a leggyorsabb nő 3 óra 27 perc 50 másodperccel ért célba.
Az este folyamán a szervezők egy hajóútra hívták meg a nemzetközi versenyzőket, ahol mindenki - akivel a Running Fitness beszélt - nagyon élvezte a versenyt, és alig várja a következő évi futást.

A következő évi 23. Plus Budapest Nemzetközi Maraton 2008. október 5-én lesz. További információ a www.budapestmarathon.com weblapon

Képaláírás:
Hősök tere (balra lent)
Futók tömege az Andrássy úton (jobboldalt)

Mindig az élen...

Amint ezeket a sorokat írom, a budapesti reptér pici, de gyönyörű 1-es terminálján ülve, egy futásra méltó, fantasztikus hétvégére gondolhatok vissza. Nemcsak Paula Radcliffe visszatérését láthattuk a Nagy Északi Futáson, de Haile Gebrselassie sziporkázó futását is a Berlini maratonon, ahol megdöntötte a maratoni világcsúcsot harminc-egynéhány másodperccel gyorsabb eredménnyel, mint Paul Tergat ideje.
Az, hogy Paula "csak" második lett egyáltalán nem aggasztó - bár furcsa, ahogy a média a teljesítményét minősítette: ahelyett, hogy a sikeres visszatérésről cikkeztek volna, arra koncentráltak, hogy nem nyerte meg a versenyt. Paula ugyan elismerte, hogy nagyon bántotta a Kara Gouchertől elszenvedett vereség, de a hosszú távú célja - vagyis a Pekingi Olimpiai aranyérem - még így is megvalósulhat, amennyiben nem sérül le, le tudja küzdeni az időjárásból adódó körülményeket, és persze ha legyőzi az ellenfeleket!
Haile világrekordja meglepetést okoz a hozzáértőknek, hiszen 10 kilométernél még 30 másodperc lemaradása volt – mármint azok szerint a jelentések szerint, amit én olvastam. Hogy mennyire tud gyors lenni, az még a jövő zenéje, bár bizonyosan nem fogadnék az ellen, hogy képes-e 2 óra 4 percen belüli teljesítményre a közeljövőben.
És míg Haile éppen a csúcsot döntötte, én egy teljesen más jellegű versenyt néztem, a 22. Budapest Maratont. Sokkal kisebb, sokkal családiasabb, szokatlan módon ezen a versenyen nem indulnak afrikai származásúak, se nagy nemzetközi nevek. A versenyigazgató azt mondta, hogy inkább másra költi el a rendelkezésére álló limitált keretet, és inkább a hazai tehetségeket vonzza - és fejleszti. És valóban, magyar versenyzők töltötték meg az első féltucat helyet, az elsőként célba érő viszonylag szerénynek mondható 2 óra 24 perccel végzett - visszafogott taps és hat lelkes szurkolólány fogadtatásával. Egy igen jól szervezett, igényes esemény volt, gyerekversenyekkel, minimaratonnal, 30 kilométeres távval - ez utóbbinál a futók a maraton mezőnyéhez csatlakoztak (ami kissé zavarosnak bizonyult a végén.) Azon töprengtem, vajon mit tanulhatna az Egyesült Királyság a budapesti tapasztalatokból, nem utolsó sorban a frissítő-állomásokról: banán, narancs szeletek és válogatott étel és ital rész. Na és a hazai tehetségek felkarolása? Mit tenne a Flora London Maraton szervezőbizottsága, ha nem állna rendelkezésére a legjobbakra költeni?
Az emberek Paula Radcliffe-et akarják látni, megdöntött rekordokat akarnak látni, de vajon nem akarnak azonosulni is a győztesekkel? Érdekes felvetés, de nem valószínű, hogy felmerülne nálunk is hamarosan.

Futásban mindig az Önöké

David Castle