|
Kálovics Anikó kezd formába lendülni
Anikó az évet az olaszországi Legnanoban kezdte. A Campaccio elnevezésű európai mezei versenyen, amelyet 54. alkalommal rendeztek meg.
Anikó előzetesen nem szerepelt a meghívottak között. A szervezők már "unták", hogy a legjobb olasz lány, mindig Anikó mögött, a második helyen végez a mezeiken. Csakhogy egy héttel az esemény előtt lesérült, így Anikó mégis csak zöld utat kapott. Ezért sok mezei felkészülés nem fért bele az időbe, egyszer felvette a szögest, és tizet repülőzött benne a füvön.
Az indulók listáját böngészve a dobogón állók neve számomra egyértelmű volt, de a sorrend nem. A belga (38) és a portugál (37) ellenfelek neve ismert a mezei "szakmában". Azonban Anikó decemberben még szenvedett a hidegben. Hetenként kétszer ingáztunk Szombathely és Budapest között, hogy legalább a fedett csarnokban tudjon valami normális munkát végezni. Szilveszterkor, Bolzánóban már bíztatóan ment, a legjobb európaiként a negyedik helyen végzett. Ezek után kíváncsian és izgatottan vártuk a folytatást.
Anikó már hetedszer állt itt rajthoz, jól ismeri a pályát, bár a körülmények mindig különbözőek voltak. Volt már nyári napsütés, sár, húsz centis hó, most 1 fok és fagyott, kemény, göröngyös talaj.
Rajtot követően a belga diktálta az iramot, néhány méterrel el is ment, de Anikónak sikerült csatlakozni és ketten megléptek a mezőnytől. A második körben Anikónak sikerült leszakítani vetélytársát. Kihasználta a jól futható sík területeket, ahol három másodperc előnyt gyűjtögetett, amit sikerült is megtartania a számára kedvezőtlenebb, dimbes-dombos, kanyargós szakaszon. Azonban tovább kellett nyomni, nehogy a (4'05-ös 1500-as idővel rendelkező) belga lány vérszemet kapjon a hajrára. Anikó tovább növelte a kettőjük közötti távolságot, így még a célban örülni is volt idő, a már hazai közönségnek számító olasz szurkolók előtt.
Anikó immáron a negyedik, zsinórban a 3. győzelmét könyvelheti el ezen a nagy múltú versenyen.
Campaccio, női mezei európai permit verseny, 6000 m
1. Kálovics Anikó - Zalaszám-ZAC - 20'04
2. Veerle Dejaeghere - Belgium - 20'15
3. Ana Dias - Portugál - 20'28
4. Irina Sergeeva - Oroszország - 20'34
5. Nadia Ejjafini - Olaszország - 20'36
Forrás: Zsódér Zsolt