Gerecse50 és más túrák

Kihagyhatatlan túrák a teljessége igénye nélkül.

Végy egy gyönyörű, tavaszi reggelt. Egy kihívást, ami igénybe veszi a testedet és az akaraterődet. Keverj hozzá egy csomó embert, akik ugyanazt imádják, amit te, ugyanarra mennek, és ugyanúgy fognak szenvedni. Ja nem, nem egészen ugyanúgy, mert lesz jópár, akit megelőzöl. Persze nem verseny. Amíg téged előznek. Ha te vagy a gyorsabb, akkor az. És még csapj hozzá egy harmatos, friss, éppen kizöldült erdőt, kaszálót, mezőt. Ezt dobd bele a lábasba, kevergesd 8 órán keresztül, és lám, megkapod a Gerecse 50-et.

Gerecse50
A helyzet az, hogy ha az ember kimegy április végén az erdőbe, és túrázik egy jót, akkor nagy csalódás nem érheti. Egyszerűen csodálatos, sőt, olyankor úgy tűnik, az egyetlen lehetséges időtöltés a friss fák alatt, a még nem túl meleg, de már kellemes levegőben jó tempóban, órákig caplatni. Ha mindezt egyesítjük azzal, hogy pár kilométerenként jólesően nyugtázhatjuk az éppen megtett újabb távot, hogy megkapjuk a jól megérdemelt pecsétünket, és születőben van egy újabb, össze-vissza gyűrögetett itiner, hát nehéz ellenállni a kísértésnek.

Kezdve azzal, hogy hajnalban kell kelni, mert ki akarna utolsónak indulni?! Hogy a hajnali hűvösség, várakozás, utazás után megérkezünk a rajtba, ahova egyre több hasonló bolond fut be, akiknek aznap egyetlen szent célja minél több vízhólyag begyűjtése, minél nagyobb másnapi izomláz, akarom mondani, az a szuper érzés, hogy ezt is megcsináltuk. Aztán a rajt után a lépő bakancsok, futócipők, és a mindig meglepő utcai cipők sarkának a követése, amik előttünk lépkednek gyors ütemben, egyszerre húznak, hívnak versenyre, és alkotnak velünk és nekünk közösséget.

Tovább Baumann Viola írására a Mozgásvilágra