Közel 1700-an túráztak velünk a Pilisben

Bajkeresés helyett bajvívás, morcos ősz helyett indián nyár volt az idei túranapon, ahol kicsi és nagy, futó és túrázó együtt zsíroskenyerezett a finom meleg délutánon, miután végigment a maga választott távján. Ha ezt a sok embert négyesével beültettük volna egy-egy autóba, akkor egy két és fél kilométer hosszú kocsisort kaptunk volna. Ők ma gyalog voltak; ennyivel is tisztább maradt a levegő. Lám, mire is jó egy túranap!

Kimondtuk már jó előre: olyan nincs, hogy ne süssön a nap az 5. Intersport Túranapon és Terepfutáson! És igazunk lett. A majdnem 1700 nevezővel még az időjárás sem merte megtenni, hogy tényleg őszbe fordul, inkább várt még egy kicsit. Így hát a zord thrillereket idéző nyirkos, hideg hajnalok után a jó idő erre a hétvégére még úgy döntött, hogy mielőtt elvonulna téli pihenőjére, még Columbo hadnagyként visszafordul, hogy kérdezzen egyet váratlanul. De aztán nem kérdezett semmit, inkább csak melengette az embereket napsugaraival, hiszen nem volt kérdés, annyira egyértelmű volt Csillaghegyen minden. Reggel van, süt a nap, az emberek pedig túrázni indulnak a Pilis irányába, fel a kőbánya felé, egyesek futva, mások gyalogolva. Mindössze talán csak egy kérdést lehetett volna úgy, ahogy összeeszkábálni, ha valaki nagyon akarja: vajon nagyobb volt-e a meleg a hegyoldalak meredekein, mint amekkora hagymaszagot sikerült összehozni az étkezőben a zsíros kenyér mellé. De ezt senki nem firtatta, itt mindenki örült mindkettőnek.

No de lássuk, hogyan is telt a Csillaghegyi Általános Iskola udvaráról induló túra napja! Viszonylag hűvösen indult a reggel. A futók egy kvázi tömegrajttal párban indultak a hosszú- és középtávra, ők, legalábbis a leggyorsabbak, valószínűleg vajmi keveset élveztek a kilátásból, amit a kőbánya felől pillanthattak meg, ha jól figyeltek. Bár a pályáknak rengeteg olyan pontja volt, ahonnan fel- vagy lenézve csodás panoráma tárulhatott a szemük elé. A nagy számok törvénye alapján azért bizonyos lehet, hogy ha valaki egyszer legalább oldalra tekintett, akkor gazdagabb lett egy őszi képpel, amit hazavihetett futás után. Igaz ez valamennyi résztvevőre, kérdezzük csak meg őket!

Futóverseny lett hirdetve a közép-és hosszútávon, de mivel a Terepmánia 3. fordulója volt az esemény rövid- és közép távon, így sokan álltak ott nyolc körül a rajtkapunál. A futók rajtja után aztán a túrázók, illetve azok a futók indultak el, akik valami miatt nem kértek a tömegrajtból, esetleg hobbijuk volt a gyaloglók közt szlalomozás. A távok 10,1 kilométer, 18,3 kilométer vagy 29,3 kilométer voltak. Még javában tartott a túrázók rajtoltatása, mikor már elkezdtek szállingózni - de rossz szó ez, inkább hangos csörtetéssel betrappolni - a futóverseny első néhány helyezettjei, ők hamar letudták a napi penzumot, nagyjából ötven perc elég volt nekik, a középtávosoknak körülbelül dupla ennyi kellett, de a hosszútávon indulóknak is elég volt bő két és fél óra.

A közép- és hosszú távok versenyeinek dobogójára a következő gyors lábú ifjak kerültek fel.

A közép távon a férfiak közül
1. Bellus Áron (01:29:00),
2. Gyúri Attila (01:30:29),
3. Juhász Péter (01:31:42),

a nőknél pedig
1. Korompay-Túróczi Réka (01:49:24),
2. Mód Ildikó (01:50:15),
3. Csernus Brigitta (01:55:24).

A hosszú táv első három helyezettje a férfiaknál:
Allaga Tamás (02:30:14)
Tagscherer Zoltán (02:30:57)
Hullár Norbert (02:31:41)

A nőknél:
Kemény Judit (02:50:03)
Pribéli Ildikó (02:56:48)
Druskó Zsófia (03:03:36)

A többiek viszont sétálva, baktatva, kocogva szinte az egész napot az erdőben töltötték, az időjárás végig kegyes volt hozzájuk, az őszi színek és illatok pedig nem is engedték elsietni azt, akit egyszer megfogtak. Sokan elidőztek a Kevély-nyeregnél, még többen az egri vár makettjénél, ahol idén is, mint minden évben, óránként volt látható egyfajta múltidézés, lovagi torna. A látnivalókat a rajtnál Péter Attila egy-egy lila hagyma pucolása között mindig felsorolta a még el nem indultaknak, s persze figyelmeztetett mindenkit, hogy - bár a reggel hűvös volt - a termopulcsi délutánra már sok lesz: hagyják csak a ruhatárban, ne cipeljék feleslegesen! Ahogy múlt az idő, egyre többen és többen érkeztek célba, arcukon a letörölhetetlen mosoly, s az a fáradt, de megelégedett kifejezés, amit csak az ismer, aki egy fél napot az őszi erdőben töltött barátaival, családjával, kutyáival csatangolva. És egy dolog látszott még nagyon tisztán rajtuk, mikor beértek: tekintetükkel Attilát keresték, hogy felé kacsintsanak: igaza volt. A reggel még dzsekiben, pulóverben induló anyukák és gyerekeik most izzadtan, kipirultan érkeztek annak ellenére, hogy a táv első fele volt emelkedős, a vége inkább lejtett. Az egész délután kisebb nagyobb csoportokban érkező túrázók mindegyike megelégedetten caplatott fel még néhány plusz métert az emeletre, hogy a megérdemelt oklevelét és kitűzőjét átvegye, utána pedig ejtőzzön egyet egy kis teával és hagymás zsíros kenyérrel az étteremben, vagy az udvaron, a napon. Esetleg, ha már sok volt belőle, akkor az árnyékban.

Sokan döntöttek idén is úgy, hogy jövőre is itt a helyük. Most már velünk együtt ők is azt mondják: olyan nincs, hogy egy ilyen túranapon ne süssön a nap! És, ami a lényeg, már most gondolkodnak azon, kit hívjanak. Leszünk jövőre is sokan, ez már biztos, s megyünk a hegyre. Az egri várnál meg meglessük, hátha vannak törökök.

Mert ha a hegy nem megy Mohamedhez...