Maratoni Visszhangok - Az első teljes maraton

Újabb történet érkezett arról, hogy a korábban elérhetetlennek tűnő célhoz hogyan közelített, s végül hogyan érte el valaki. Csővári Szabolcs ugyanis lefutotta élete első maratonját, aztán hagyta leülepedni az élményeket, hogy aztán egy remek beszámolóval örvendeztessen meg minket.

ÉN ÍGY EMLÉKSZEM ÉLETEM ELSŐ MARATONJÁRA

Írta saját élményei alapján Csővári Szabolcs (3361-es rajtszámú futó)

Eljött a nap, amire hónapok óta vártál, ami nem régen még az elérhetetlen cél, a felfoghatatlan távolság volt az most az előtted álló útkövetkező 42.195 métere. Tudatosul benned, hogy most azok az emberek között állsz, akik a lehetetlenre vállalkoznak. Szétnézel, és megállapítod, hogy ha ennyi ember meri vállalni a MARATON lefutását, akkor talán mégis van fény az alagút végén! Halkan mondogatod magadban a szavakat, melyek igyekeznek az agy vészkiáltásait elcsendesíteni "MEG TUDOM CSINÁLNI, KÉPES VAGYOK RÁ" "FELKÉSZÜLTEM ERRE, NEM ADOM FEL" stb., de a józanész kis alattomos morajlása csak azt duruzsolja a füledbe, hogy "TE NEM VAGY NORMÁLIS, EZ LEHETETLEN"! Tisztában vagy azzal, hogy az agyad által sugallott gondolat teljes egészében helytálló, de a bizonyítani akarás érzése erősebb a józanésznél! Elsősorban magadnak akarod bizonyítani, hogy képes vagy egy olyan dolgot végigcsinálni, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy ez lehetetlen, persze vágyod a körülötted lévő emberek csodálatát is! Fantasztikus érzés azt hallani valakinek a szájából, hogy "GRATULÁLOK, ÉN ERRE NEM LENNÉK KÉPES"! Tudod, hogy mindent megtettél ahhoz, hogy ezt a saját erődből végigcsináld, lefutottál hónapokon keresztül heti 30-60 kilométert, számos hosszú távú versenyt és a MARATON gondolata volt az, amivel hetek óta keltél és feküdtél.

A verseny közeledte egy kellemes érzéssel töltött el, amit az ismeretlentől való félelem és kíváncsiság furcsa elegye hozott létre benned. Csak reméled, hogy semmi baj nem lesz, és sérülés nélkül érsz célba a saját lábadon. A családtagok aggódó kérdéseire nyugodtan, mosolyogva válaszolod, hogy minden rendben lesz, te fel vagy erre készülve, de ez csak a megnyugtatásukat szolgálja. Valójában magadtól is azt kérdezed, amit ők tőled, "JÓL MEGGONDOLTAD?" "BIZTOSAN FELKÉSZÜLTÉL?" "NEM LESZ EZ SOK NEKED?" stb., és ilyenkor magadnak is elismétled a rokonoknak adott válaszokat azzal az a gondolattal, hogy "ADD URAM, HOGY ÍGY IS LEGYEN!".

De most vissza a verseny napjához... Hatalmas tömeg gyűlt össze a Hősök terén, és magadban az a gondolat foglalkoztat, hogy az sem véletlen, hogy innen indul és ide is érkezik vissza az útvonal, "ha megcsinálom Én is hős leszek a magam és talán az ismerőseim szemében"! Sokezer ember tölti meg a Hősök tere és az 56-osok tere szinte egybefüggő területét, és a szomszédos Városliget is része a hatalmas rendezvénynek! Hangosan dübörög a zene, a mobil wc-k előtt kígyózik a sor, mindenhol színes futó ruhába öltözött emberek vannak a tízenévestől egészen 70-80 évesekig! Igen, van aki ilyen korban is vállalja a MARATON lefutását, számomra ez is egy csoda! A kísérő szülők, barátok, barátnők aggódva engednek el, hogy végre elfoglald a helyed a rajt zónában! Több száz méteren keresztül tömött sorokban állnak a futók, akik helyben szökdelve, egy lábon ugrálva, előre hátra nyújtogatva próbálják melegen tartani a ködös párás reggelen izmaikat.

És eldördül a rajtpisztoly, hosszú percek telnek el, mire a teljes tömeg elindul, és lassan áthalad a rajtvonalon! Na itt veszi tudatosul az emberben, hogy NINCS VISSZAÚT és ismét végigfut az agyán az, hogy "NEM VAGYOK NORMÁLIS" de a melletted álló testvéredre nézel, és rájössz, hogy nem vagy egedül! Egymásra néztek pacsiztok egyet azzal a felkiáltással, hogy "MEGCSINÁLJUK", és mosolyogva indul a futás!

A mosoly fontos dolog, ekkor még az eszedben van, hogy jó lenne a végén is mosolyogni, mert elég fura képek tudnak készülni az emberről a célban, ha a mosoly vicsorrá alakul. Hát eljött ez a perc is, életed első MARATONJÁT futod, óriási élmény a szurkolók által ösvénnyé alakított Andrássy úton az önkéntes és szervezett zenészek által szolgáltatott muzsikaszó és a szurkolók lelkes buzdítása hallatán szelni a kilométereket. Szinte észre sem veszed, és már el is érted a 4,3 km-nél lévő első frissítő állomást! Időközben a nap is előbújt, és a sugaraival melengeti a szíved, és a tested, aminek a futó ember nem örül minden körülmény között! Egy gondolat fogalmazódik meg benned, "CSAK KELLETT VOLNA A NAPSZEMÜVEG"! De az út napszemüveg nélkül is folytatódik.

A Lánchíd előtt elkezdődik a Pesti alsó rakpart futása, amiről itt még nem gondolnád, hogy ilyen jó lehetőséged lesz részleteiben is megismerni. A verseny alatt összesen 3 alkalommal kapsz ízelítőt a Pesti alsó rakpartból különböző hosszúságú dózisokban, amelyek egyhangúságát a Budai alsó rakpart megfutása töri meg. Hát mit is mondjak, talán az sejtet ebből valamit, hogy összeadva kb. 21 km-t futsz a rakpartokon, ennek jelentős részét a pesti oldalon! A Szabadság-híd mellett 3-szor futsz el, plusz 1 alkalommal át is mehetsz rajta! A hosszú egyenes szakaszok a csodálatos látvány ellenére gyilkolják még a legjobb kondícióban lévő futót is. A te kitartásod is elszenvedi az első csorbákat, elkezded érezni 19 kilométer körül, hogy azért ez nem lesz egyszerű menet, de egy kis önerősítéssel túl tudsz lendülni. Hipp-hopp, már át is lépted a félmaraton 21100 méteres távját, megnyugtató a tudat, hogy már csak még egyszer ennyi van hátra! Természetesen még mindig a Pesti alsó rakparton szeled a kilométereket! Fejben igyekszel számolgatni, hogy a Margitszigetig még kb 7 km van hátra, onnantól kicsit változatosabb útvonal következik, sokkal jobb lesz!

És lassan, de biztosan a Margit-hídon találod magad! Hopp, igaz, hogy a Margitszigeten vagy már fél lábbal, de a másik lábad, vagyis a combod begörcsöl! Igazán remek érzés ez több mint 14 kilométerrel a cél előtt! Kis nyújtás, magnéziumpótlás, és indul tovább a futás csiga tempóban! A szigeten megtett kb. 4 kilométer maga a pokol, eljött a holtpont a MARATON alatt először, de nem utoljára! Vánszorgó futás, beszűkült látás, és a kis ördög a válladon, aki nem elég, hogy pofázik, még nehéz is... Folyton a füledben cseng, hogy "ÁLLJ MEG", "NEM KÖTELEZŐ FUTNI, SŐT, AKÁR KI IS ÁLLHATSZ", "NEM MEGY EZ NEKED" de te nem ezért mentél! Eldöntötted, hogy nem adod fel így lelököd azt a pofázós kisördögöt, összeszeded minden erődet, és tovább mész! Szerencséd, hogy a testvéred melletted van, mert a tudat, hogy nem vagy egyedül, rengeteget segít! Újra versenyben vagy, te győztél, nem a kisördög, baromi jó kondiban lehet, mert innentől 2 km-enként utolér, elrugaszkodik, és ismét a válladról ontja a füledbe az igét arról, hogy ez nem neked való, állj meg! A szigetet elhagyva az útvonal egyhangúsága megtörik, már csak kb. 8 kilométer a hátralévő távolság, amit alapesetben fél lábon ugrálva is meg tudsz csinálni (és ezt a testvéred jelzi is), de te ekkor már csak a következő 10-20 méterben tudsz gondolkozni! Fáj minden mozdulat, beindult a savasodás, a buzdító szurkolók kedves szavaira a maximum, amit viszonzásképpen mutatsz az a mutatóujjad óvatos felemelése, jelezvén, hogy hallottad és jól esett, de nincs erre több erőd!

Borzasztó lassan haladsz a maradék távolságon, és csak a testvéred hangja tartja benned a lelket, és a szíved ami nem engedi, hogy feladd! Egy hosszútávfutó legfontosabb szerve a szíve, ugyanis az visz tovább akkor, amikor a lábad már nem mozdul! A szív diktálja a testnek, hogy ne add fel a céljaidat, a szív erősebb az agynál, vannak versenyzők, akik vakon vagy esetleg kerekes székben teljesítik ezt a távolságot, ott is a szív az, ami előre viszi őket! Az utolsó kilométereken már minden energiatartalékod elfogyott, itt már csak magadra számíthatsz, az jár a fejedben, hogy "VALAHOGY TOVÁBB KELL VONSZOLNOD MAGAD", amikor ismerős arcot pillantasz meg az út szélén integető tömegben, ott áll a párod és édesanyád! Valahonnan erőre kapsz, és integetsz nekik, talán egy mosolyra is futja, de lassan tovább "száguldasz". Már csak 5 kilométer a célig, de te úgy érzed, hogy 1 métert sem tudsz már futni tovább, ekkor a kisördög már folyamatosan ül a válladon és csak azt ismételgeti, hogy "ÉN MEGMONDTAM, MIÉRT NEM HALLGATTÁL RÁM"!

Innentől nincs erőd lelökni, úgy hogy viszed a célig, hiszen egy biztos, hogy nem adod fel! Végre eléred a Hősök terét ahol meglátod a lelkes kis szurkolótáborod következő különítményét, akikre újra futja egy mosoly és egy kis integetés, és már el is hagytad őket. A városligetben hátralévő utolsó 3,5 - 4 kilométer alatt az életben maradásért küzdesz, minden mozdulat fáj, a külvilágot már alig-alig érzékeled. A gondolataid jelentős részt 2 dolog teszi ki, mi szerint az egyik, hogy nem sok van hátra, vagy így, vagy úgy, de be fogsz most már érni a célba, a másik gondolatod pedig, az, hogy hova menjen el az, aki kitalálta ezt az utolsó 3,5 - 4 kilométert. Itt is a testvéred segít át a maratoni holtpont utolsó kilométerein, addig húz magával amíg meg nem látod a már "csak 100 méter van hátra" feliratú kaput.

Itt mintha új erőre kapnál, újra mosolyogsz és a magasba emeled a kezed a hátralévő métereken, újra látod a körülötted lévő dolgokat, a sokezer szurkolót, akik egyesével minden befutónak úgy örültek, mint ha a saját fiuk vagy lányuk lenne. És amikor átléped a célvonalat úgy érzed, hogy egy méterrel sem tudtál volna többet futni, a sírás fojtogat és könny csordul ki a szemedből. A testvéredre nézel, akinek miközben a nyakába akasztják a teljesítésért járó emlékérmet, patakokban folyik a könnye az örömtől. Egy hatalmas ölelés, amiben minden benne van, az hogy "köszönöm, hogy vagy nekem, és hogy kitartottál mellettem akkor is, amikor már-már én sem hittem magamban"! "MEGCSINÁLTUK, MI KETTEN EGYÜTT EZT IS MEGCSINÁLTUK"! Az addigi fájdalmak elviselhetővé válnak, és a rengeteg szenvedéshez a "MEGÉRTE" jelzőt kapcsolod! Leírhatatlan érzés az, ha egy olyan célt teljesítesz, amiben te sem voltál biztos, hogy sikerülni fog! Hős lettél, illetve azok lettetek mindannyian, akik végigcsinálták, az én szememben hős az, aki képes legyőzni a saját félelmeit, és a tőle elvárható maximális teljesítménnyel elérni a kitűzött céljait! És hát az utólag visszanézett képeken mosolyogsz a célban!