|
FELLOBBANT A LÁNG LONDONBAN
Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant az éjjel a XIV. paralimpia lángja Londonban.
A több mint háromórás, éjszakába nyúló ceremónia-amelynek fő motívuma egy Miranda nevű mozgássérült kislány felcseperedése volt-az izomsorvadásban szenvedő Stephen Hawking brit elméleti fizikusnak, a világ egyik leghíresebb tudósának a színre lépésével, illetve egy jelképes "ősrobbanással" indult. Nem sokkal később megjelent az Olimpiai Stadionban II. Erzsébet királynő és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője, s az idén gyémántjubileumát - trónra lépésének 60. évfordulóját - ünneplő uralkodó jelenlétében felvonták a brit lobogót.
Ezt követte a seregszemlén részt vevő - és rekordot jelentő - 166 nemzet küldöttségének bevonulása, a 33 fős magyar csapat élén az értelmi sérült atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona haladt, akik 1500 m-es síkfutásban lesznek érdekeltek. A piros-fehér-zöld zászlót Bernadett vitte, az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis egyszerre nem tudták ketten tartani a rudat. Ami a magyar díszvendégeket illeti, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőtől szerdáig, míg Áder János köztársasági elnök jövő csütörtöktől szombatig látogat majd el a londoni paralimpiára.
A nyitóünnepség Hazatérés című fejezete arra utalt, hogy 1948-ban Angliából, pontosabban Stoke Mandeville-ből indult el a paralimpiai mozgalom, amikor az akkori olimpia alatt a fővárostól 50 km-re található település kórházában kerekesszékes versenyeket szerveztek a világháborús hadirokkantaknak. A paralimpia kabalafiguráját ezért hívják Mandeville-nek.
A szervezőbizottságot vezető Sebastian Coe és Sir Philip Craven - jeltolmács által is közvetített - beszédét követően II. Erzsébet hivatalosan is megnyitotta az eseményt, a műsor hátralévő fejezeteiben felbukkant még Sir Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-filmtrilógiából is ismert színész, valamint az elektronikus popzenét játszó Orbital duó is.
A jövő vasárnapig tartó játékok lángját Margaret Maughan gyújtotta meg, aki íjászként az első brit aranyérmet nyerte meg az első, 1960-ban rendezett paralimpián Rómában.
A 20 helyszínen és 20 sportágban zajló seregszemlén 503 éremosztásra kerül sor, a szervezők összesen 2,5 millió jegyet adtak el. A nyitóünnepségen megjelent mind a 3250 önkéntes, akik a világ minden részéről érkeztek, és koruk 10-től 80 évig terjed. Az önkéntesek - akik közül 68-an fogyatékkal élnek - a statisztikák szerint fejenként átlagosan 85 órát áldoztak fel idejükből azért, hogy ott legyenek a ceremónia próbáin. A 4200, fogyatékkal élő sportoló által lakott olimpiai falut a szervezők mindössze öt nap alatt alakították át paralimpiai faluvá.
Forrás: Gépnarancs
A magyar adókon ekkor követheted figyelemmel az eseményeket:
M1:
Csütörtök (Augusztus 30.) 11:05
Péntek (Augusztus 31.) 11:05
Szombat (Szeptember 1.) 12:05
Vasárnap (Szeptember 2.) 12:25
Hétfő (Szeptember 3.) 10:55
Kedd (Szeptember 4.) 11:00
Szerda (Szeptember 5.) 10:55
Csütörtök (Szeptember 6.) 11:00
Péntek (Szeptember 7.) 10:50
Szombat (Szeptember 8.) 12:05
Vasárnap (Szeptember 9.) 12:05
Hétfő (Szeptember 10.) 10:25
M2:
Csütörtök (Augusztus 30.) 22:30
Péntek (Augusztus 31.) 21:20
Szombat (Szeptember 1.) 22:55
Vasárnap (Szeptember 2.) 23:25
Hétfő (Szeptember 3.) 21:20
Kedd (Szeptember 4.) 21:15
Szerda (Szeptember 5.) 21:20
Csütörtök (Szeptember 6.) 21:15
Péntek (Szeptember 7.) 21:20
Szombat (Szeptember 8.) 21:00
Vasárnap (Szeptember 9.) 21:00
Duna World:
Péntek (Augusztus 31.) 2:55
Szombat (Szeptember 1.) 2:55
Vasárnap (Szeptember 2.) 1:20
Hétfő (Szeptember 3.) 3:55
A paralimpia hivatalos honlapján, pedig folyamatosan friss eredményeket láthatsz: London Paralimpia