Amiért érdemes lesz kinézni szeptember 2-án az 56-osok terére

Kapj egy drótszamarat, még ha kölcsön is kell kérned s gyere, hallj, láss, tekerj! De ha bringa nélkül érkezel, az sem gond: a téren lesz éppen elég! Lássuk részletesen tehát, hogy milyen programokkal is várunk téged szeptember 2-án a K&H olimpiai kerékpáros napon!

  • budapesti bringatúra 9-15 óra között (az ellenőrző pontok 14 óráig tartanak nyitva, kivétel az 56-osok terén a cél, ami 15 óráig)

  • közös tekerés a paralimpiai sikerekért - rajt 12 órakor

  • kerékpáros programok az 56-osok terén 9:30-tól

Az extrém szakágak mellett a különlegességek is jelen lesznek az eseményen, megismerheted a bringafocit, a bringabalettot, valamint külön KRANK Fusion sátorban is tesztelheted magad. Az ART sátor idén is várja a divat kedvelőit, újrahasznosított, egyedi tárgyakat vásárolhatsz, ismerheted meg a tervezőket, próbálhatod ki kézügyességedet. Gyermekprogramok egész nap! A legkisebbek számára külön KRESZ-pályával, oktatással és ügyességi feladatokkal készülünk.

Bringanti, a "Velocipész" Hátul kormányzós tandem. Három kerekű kerékpár. Hátulról kormányzós, elől rekumbens tandem. Handybike. Gyerek szállító tricikli.

Országúti kerékpár Ismerkedj a történelmével! Az országúti és pálya kerékpárok fejlődésének egyes szakaszait is bemutatjuk, valamint a mai neves versenyzők és volt kerékpárosok történetein keresztül ismerkedhettek meg a szakág életével.

Goldsprint verseny Mérd össze magad egy az egy elleni versenyben a görgőre helyezett kerékpárokon! A "táv" 500 méter.

Bringafoci és bringabalett Nézd meg a bringafoci és bringabalett jeles hazai képviselőinek bemutatóit!

Mountain bike Mérd össze tudásodat egy kijelölt pályán, ahol a találkozhatsz a sportág kiválóságaival is! A MTB parkban sprint futamok indulnak óránként.

BMX flatland A hazai flatland bicikliseink meghatározzák a világ élvonalát, ahogy azt Kun Ádám is bizonyította a világbajnoki címével. Ádám az 56-osok terén többször is bemutatja tudását, és szívesen segít az egyszerűbb trükkök elsajátításában is. Próbáld ki a street és flatland bicikliket, profi hazai versenyzőink segítségével! Tanulj a legjobbaktól! Gyakoroljátok együtt az alap trükköket!

Triál Itt a lehetőség, hogy végigugráld a helyszínen épített, speciális triál pályát! Kezdők számára is biztosítjuk a lehetőséget!

Monocikli Rendkívüli ügyességükről az ország és a világ legjobbjai tesznek tanúbizonyságot, majd a segítségükkel kipróbálhatod magad te is egykeréken. A szakág hazai kiválóságai közül többek között találkozhatsz Fábián Márk Európa és Világbajnokunkkal is a téren!

Különleges és retro kerékpárok Hallottál már róluk? Rekumbens, velocipéd, viszikli. A téren számos különlegességgel várunk!

KRANKfusion Gyere, próbáld ki Te is ezt a forradalmian új edzésmódszert 25-30 perces demó órák keretében, ahol 2-3 csoportban dolgozunk KRANKcycleŸ-n és indoorcycle-n felváltva. Óra kezdés: 10:00, 10:45, 11:30, 12:15, 13:00, 13:45, 14.30. Az órák szünetében az oktatók tanácsadással várnak!

ART sátor Az elmúlt évek során a recycling tevékenység trenddé alakult, amely sok új alkotót és újabb designer csoportokat vonz. Az ART sátorban a környezetünkben folyamatosan termelődő kerékpáros hulladékból készült tárgyakat ismerhetsz és vásárolhatsz meg.

Kerékpár szerviz Mit nézetted át utoljára a bringádat? Keresd fel a kerékpáros korzó standjai között a kerékpár szervizt, ahol kerékpár-biztonsági felülvizsgálattal várunk minden bringával érkezőt! A szakemberek átnézik a fékrendszert, a váltókat, a gumik állapotát; minden apró részletet, amelyek a biztonságos kerékpározáshoz szükségesek.

Tesztpályák gyermekeknek Mivel a gyermek számára az első nagy ajándék a kerékpár, ezért a legapróbb kerékpárosokról sem feledkezünk meg a kerékpáros napon. Különböző nehézségű akadálypályákkal és ügyességi vetélkedőkkel várunk minden korosztályt! Az óvodás pályán a 4-5 évesek lufik között szlalomozhatnak a kicsik, az általános iskolás gyerekek biztonságosan kialakított fából, földből épített akadálypályát próbálhatnak ki.

KRESZ suli Egy speciálisan az óvodás / kisiskolás korosztálynak megfelelő, az eredetivel pontosan megegyező működésű folyópályás, nyomógombos gyalogátkelő berendezéssel várjuk a gyermekeket! A legkisebbeknek lehetőségük lesz a szabályos és biztonságos áthaladást egy valósághű, de következmények nélküli forgalmi szituációban. Nincs szükség a saját bringádra! A helyszínen rendelkezünk a pálya kipróbálásához, használatához szükséges eszközökkel, "járgányokkal" (roller, futóbringa, kismotor, kisbicikli).

Gizmo Freestyle show és Triál Show Szabadstílusú kerékpáros bemutató mobilboxon Nagy (Gizmo) Attila és Jamrik andrás vezetésével.



fb share