|
PARALIMPIA: FELVONTÁK A MAGYAR ZÁSZLÓT A FALUBAN
Hétfőn ünnepélyes keretek között felvonták a magyar zászlót Londonban, a sportolói faluban. A magyarral egy időben került sor az etióp, a lett és a svájci zászló felvonására is.
Minden idők legnagyobb nyári játékát rendezik idén Londonban. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) közleményéből kiderül, hogy 162 ország küldi el versenyzőit a brit fővárosba. Ennyi nemzet korábban egyetlen paralimpián sem vett részt.
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián 149 ország versenyzői mérték össze tudásukat. A résztvevők létszáma is minden korábbi csúcsot felülmúl, az idei paralimpián 4200-an vesznek részt. Tizenhat ország először küld sportolókat a játékokra.
"A paralimpia folyamatosan fejlődik hihetetlen, hova fejlődött a paralimpia a 64 évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az első londoni játékokon a Stoke Mandville Kórházban tizenhat háborús sérült vett részt, ehhez képest egészen elképesztő a mostani 4200-as versenyzői létszám. Előreláthatólag a televíziós közvetítések nézettsége terén is új rekord születik."-mondta Sir Philip Craven, az IPC elnöke.
A közvetítési jogokért a televíziós társaságok összesen több mint tízmillió fontot fizettek, ami szintén új csúcs. Az IPC számításai szerint augusztus 29 és szeptember 9. között összesen mintegy négymilliárd nézője lesz a versenyeknek.
A megnyitó ünnepség augusztus 29-én magyar idő szerint 21:30-kor kezdődik az Olimpiai Stadionban.
A paralimpián 35 magyar sportoló vesz részt.
Sérülésmentes versenyzést, jó eredményeket kívánunk!
Forrás: MOB