|
Három új futónagykövet
Ezen a héten három új BSI Futónagykövet kezdi meg a tevékenységét Budapesten: egy a XVIII. kerületben gyűjti a futókat, kettő pedig a VIII. kerületben, azon belül az Orczy parkban várja a sporttársakat a közös futásokra.
Az Orczy parkban keddenként 18 órától Dr. Horváth J. Krisztinával és Wágenhoffer Ádámmal lehet hangulatos, esti közös futásokon részt venni. Krisztina orvosi egyetemet végzett, most járványügyi szakterületen dolgozik - reméljük, hogy a futás szeretete szerinte is egy olyan járvány, amit terjeszteni kell. Korábban gyalogló volt, most pedig már túl van a félmaratoni távokon, s a maratonra gyúr. Imádja a futást és szereti az Orczy parkot, személyes példamutatással szívesen motiválná azokat, akik nehezen veszik rá magukat a futásra, mert nincs kivel. Atlétikai versenybíró itthon országos, illetve nemzetközi szinten is. Ádám dietetikusnak tanul a Semmelweis Egyetemen, emellett OKJ-s sportedző, személyi edző. Azt vallja: a mondás szerint "együtt könnyebb", s ez a futásra ez kifejezetten igaz. Ők ketten vállalkoztak arra, hogy a VIII. kerület futóit összehozzék, s együtt fussanak minden héten.
Balogh Ádámot a BSI versenyeiről legalább látásból sokan ismerik, de aktív életet él a Facebook-on és a futóéletben is, sok ismerőssel és baráttal. Rövid, hosszú és ultra távokat egyaránt fut. Futotta már körbe a Balatont épp úgy, mint a Parlamentet. Tervei szerint péntekenként invitálja futóismerőseit és az eddig ismeretlen XVIII. kerültei futókat a péterhalmi erdőhöz, hogy közösen célokat találjanak és azokat együtt elérjék.
Újabb két területen várható tehát, hogy remek kis csapatok szerveződnek így, hogy akadt három vállalkozó szellemű sportember arra, hogy idejét erre a vidám feladatra áldozza. Ennek ellenére még mindig nagyon sok helyről várjuk a jövőbeni Futónagykövetek pályázatát, hiszen mindenhol elkél egy-két segítő kéz és láb! Ha úgy érzed, tudnál is segíteni, jelentkezz te is futónagykövetnek! A futónagykövetekről bővebben ITT OLVASHATSZ, a pályázati anyagot pedig INNEN TÖLTHETED LE.