Végül elmaradt...

Végül mégis elmaradt az ING New York City Marathon, Michael Bloomberg, New York polgármestere pénteken jelentette be, hogy a viharkárok miatt törlik az eseményt.

"Nem akartuk, hogy felhő lebegjen a verseny vagy annak részvevői fölött, ezért úgy döntöttünk, hogy töröljük a futást" - fogalmazott közleményében a polgármester. Bloomberg az indoklásban azt is hozzáfűzte: a város nem engedheti meg, hogy egy sporteseményről folytatott vita, még ha az ennyire fontos is, elterelje a figyelmet a helyreállítási munkáról.

A New York-i elöljáróságra és a verseny szervezőire komoly nyomás nehezedett a verseny elhalasztása érdekében a Sandy nevű szupervihar okozta pusztítások miatt. Ugyanakkor már sokan megérkeztek a városba a verseny mintegy 47.000 részvevője közül.

A hét elején bekövetkezett természeti csapás miatt New Yorkban legkevesebb 41-en vesztették életüket, sok helyen még nem állt helyre az áramszolgáltatás és erős fennakadások vannak az üzemanyag-ellátásban is. A verseny Staten Islanden kezdődött volna, amely az egyik legsúlyosabb csapást szenvedte el.

Bloomberg szerdán határozott úgy, hogy a világ legnagyobb szabású hosszútávfutó-versenyét, az éves New York City Marathont meg fogják rendezni, hogy ezzel is demonstrálják a város életerejét. A polgármester pénteki közleményében továbbra is azt állította, hogy a maraton megrendezése nem vonna el eszközöket a helyreállítási munkálatoktól, de a megosztottság áthidalása érdekében inkább visszavonta korábbi döntését.

A mai hivatalos maraton elmaradt ugyan, de több csapatnyi futó szervezett "magán" maratont, illetve sokan arra használják idejüket New Yorkban, hogy önkéntesként segítsék a városban a helyreállítási munkákat valamint az adományok szétosztását. Az eltörölt verenyre benevezett futók várhatóan automatikus indulási jogot kapnak majd a jövő évi maratonra, de a nevezési díjat újra be kell majd fizetniük.

Forrás: MOB, Edzésonline



fb share