A maratonfutók doyenje: Tabajdi József

A 69 esztendős, kiskunhalasi Tabajdi József az egyetlen futó, aki mind a huszonnégy Budapest Maratont teljesítette. Nem fogja kihagyni a jubileumi 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratont sem, de addig is részt vesz a senior Európa-bajnokságon.

- Hogyan kezdődött?

- Immár 45 éve folyamatosan versenyzek. Kacérkodtam más sportágakkal, de például olyan nagyon jó gömbérzékem nem volt, így jött a futás, ami aztán az életelememmé vált. Ezen belül is a hosszútávfutás fekszik nekem igazán, az állóképességem jó, amit a robbanékonyságomról már nem lehet elmondani. Az elején még csak maratont futottam, de utána jött az ultra, a szuper, meg a még inkább hosszabb távok. A kiskunhalasi egyesületben a mai napig igazolt versenyző vagyok.

- Nem unalmas órákon át futni?

- Engem mindig föltöltenek az ilyen futások, a hosszú órák alatt is megtalálom az érdekességeket. Egyfelől mindig változó környezetben zajlik, az ember a tájban is elgyönyörködik. Másfelől ott van a versenyek hangulata, a társaság, ami szintén nagyon vonzó. Az a nagy dolog, hogy az ember időről időre találkozik a rengeteg ismerőssel, baráttal. Mondhatom azt, hogy rengetegen ismernek, sajnos, én a feltörekvő fiatalokat már nem annyira. De nagyon jó érzés, hogy állandóan megszólítanak verseny közben, gratulálnak. Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy huszonnégyszer lefutottam a Budapest Maratont.

- Változott valami a futás technikájában ezalatt a 45 év alatt?

- Nem mondanám. Én úgy tartom mindig, hogy olyan eredményre számíthat az ember, amennyi munkát belefektet. Aztán persze kell hozzá adottság is, meg akaraterő, és, hogy ne legyen az embernek sérülése. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert nem vagyok sérülékeny típus, bár az utóbbi időben a térdem csapágyas.

- Ha jól tudjuk, külföldön is sokszor futott.

- Úgy szoktam mondani, hogy Európát többé-kevésbé bejártam. Még korábban voltam öt-hat senior Európa-bajnokságon, egyszer voltam senior világbajnokságon, de azokon kívül is voltam jó néhány helyen. Megcsináltam tízszer egyéniben a Bécs-Budapestet, aztán voltam a Spartathlonon, ami Athén és Spárta között egy 250 kilométeres verseny. Abban az volt a nehézség, hogy meg kell mászni egy 2000 méteres hegyet. Ez mindig szeptember utolsó hétvégéjén van, általában az a jellemző, hogy nappal lehet 30-40 fok, éjjel, amikor az ember a hegyen van, akkor meg leesik a hőmérséklet egész 4-5 fokig.

- Kell külön készülni a huszonötödik Budapest Maratonjára?

- Kell persze erre is készülni, vagy igazából kellene, de az igazság az, hogy bőven el vagyok foglalva, annak ellenére, hogy nyugdíjas vagyok. Elég sok tennivalóm akad különböző formákban, akkor edzek, amikor éppen időm van. Hétvégén meg általában versenyre megyek. Úgy tartom, hogy nem is abból csinálom, amit most edzek, hanem a korábbi évtizedekben összeszedett állóképességgel. Tulajdonképpen a hosszútávfutás állóképesség kérdése. Most lesz a veterán Európa-bajnokság Nyíregyházán, ott beneveztem a 10.000 méterre és a maratonra is, tehát lesz dolgom a SPAR Budapest Nemzetközi Maraton előtt is.

- Melyik volt a legemlékezetesebb az eddigi huszonnégyből?

- A 20. Budapest Maratont emelném ki mindenekelőtt. Amikor azt teljesítettem, nagyon méltó elismerésben részesültem a Budapest Sportirodától. Kaptam egy hatalmas, szép, nagy kupát, rajta a húsz verseny eredménye. Nagy élmény volt. De mindegyik az volt igazából. Ha az ember célba érkezik, akkor jó érzés, hogy csak megcsinálta, legyőzte a távot. Ami még fontos számomra, de nem lehet konkrét eseményhez kötni, hogy családomon belül a fiam, József is szokott indulni, nem pont a maratoni távon. Tünde lányom is eljutott már a félmaratonig. Ők szoktak elkísérni a versenyekre, ha ráérnek éppen, illetve a család többi tagja.