Skultéty Gábor: Futni, futni, futni, de csak amennyi jól esik

Skultéty Gábor talán az egyik legfiatalabb tagja a Jubileumi Futók Klubjának. Először alig idősebben, mint 15 évesen futotta le a Budapest Maratont. Azóta minden évben egyszer lefutja a klasszikus távot. Futómúltjáról a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton kapcsán beszélgettünk.

Nagyon korán kezdted. Melyik volt a legemlékezetesebb Budapest Maratonod?

- Mindegyik emlékezetes volt, de talán az első volt a leginkább az, mert akkor futottam először. Tizenöt és fél éves voltam, a gimnázium első osztályába jártam, és elég jó időt mentem. A gimnáziumban szerencsém volt, Győrben egy olyan iskolába jártam, ahol támogatták a sportot, úgyhogy mivel sportoltam reggelente, eveztem, futottam, a reggeli tornaórákra nem kellett bejárnom. Alaphelyzetben evezős voltam, de sokat futottunk edzéseken, és nagyon megszerettem ezt a sportágat is. Természetes volt, hogy kipróbáljam magam egy maratonon is. Beneveztem, edzettem rá, és lefutottam. Utána nagyon-nagyon fáradt voltam, minden egyes buszmegállóban leültem, annyira kimerült voltam, de pár nap alatt regenerálódtam. Utána készültem a következő maratonra. Leginkább lélekben.

- Ez mit jelent?

- A gyakorlatban "rosszul csinálom", mert másfél-két hónapot szoktam készülni egy maratoni versenyre, év közben olyan öt-hat kilométereket szoktam edzeni, olyan heti kétszer, de van úgy, hogy két hétig nem is futok semmit. Aztán maraton előtt, a nyaralások után augusztusban nekifekszem, és elkezdek tíz kilométereket futni, majd egyszer-kétszer egy húszast, és jöhet a verseny. Minden évben futok egy maratont 1989 óta. Az, hogy a Budapest Maratonból néhány alkalom kimaradt, az jelenti, hogy nem azt a versenyt futottam, hanem egy másikat. Például egyszer lefutottam a Miskolci Hegyimaratont, szóval nem hagytam ki évet maraton nélkül.

- Melyik a fontosabb a futásban számodra: legyőzni önmagad, a verseny, vagy az időeredmény?

- Inkább az egészséges életmód. Szeretek enni, ezt futással kell ledolgozni. Szeretek kint a természetben futni, és évente egyszer pedig rászánom magam a 42 kilométer teljesítésére is. De maga a versenyek hangulata is nagyon jó. A leglényegesebb, hogy szeretem csinálni a futást.

- Mit tanácsolnál egy olyan valakinek, aki még készül a maratonra?

- Éppen egy futóboltból jövök, ahol vásároltam egy jó cipőt. Ez például elég fontos. Egy rossz cipő könnyen tönkreteheti a futó ízületeit, lábát, térdét. Oda kell figyelni egy hosszú futásnál az étkezésre is. Tehát ha az ember egy hosszabbat edz, akkor igenis frissíteni kell közben. Ha az edzés során hozzászokik, hogy nem eszem, nem iszom semmit, akkor ez visszaüthet. A versenyen bekap három-négy banánkarikát, meg elkezd inni literszámra folyadékot, amire aztán a szervezet rosszul fog reagálni. Ha eljön a holtpont, vissza kell venni a tempóból kicsit, odafigyelni a légzésre, ha nagyon szúr, akkor inkább sétáljon egyet, utána induljon tovább. Akik az ilyen versenyeken elindulunk, amatőr futók vagyunk, a legfontosabb tanácsom nekik, hogy mindenki annyit fusson csak, amennyi jól esik. Az amatőr futásnak az a lényege, hogy szeressük, és érezzük magunkat jól közben. Harminc éve egy nagy magyar kajakos mondta, hogy az az edzés amelyik jól esett, semmit nem ér. De mi nem profik vagyunk, úgyhogy minden edzés essen jól. Tehát futás, futás, futás, de csak amennyit kívánunk.